FONTOS


 

Molnár kellett egy tízéves sorozat megtöréséhez
Dél az élen


Tíz év után először kapott ki otthonában bajnoki mérkőzésen a Mladost Zagreb gárdája. A tettet a Jug Dubrovnik hajtotta végre, amely így továbbra is százszázalékos. Jóllehet a kotori LEN-kupa mérkőzésen elszenvedett vereséget és a Primorje elleni nyögvenyelős szerdai sikert (11--9) követően úgy festett, gyengébben muzsikál mostanság a déli gárda, a Mladost uszodájában kiderült: a formaidőzítése tökéletesen sikerült. A mérkőzésre zsúfolásig megteltek a lelátók, 1800 néző szurkolt a két szupercsapatnak, melyek soraiban egy-egy magyar center is kulcsszerepet kapott: itt Varga Zsolt, ott dr. Molnár Tamás.

Az elmúlt héten a BVSC-vel és a Vasassal Budapesten készülő zágrábiak a mérkőzés elején továbbra is régi, kissé zötyögős játékukat mutatták. Molnár ugyanakkor rögvest a meccs elején parádézott, két góljával döntő érdemeket szerzett abban, hogy a Jug 4--2-re megugrott. Ekkor húzta elő az ászt a kabátujjából Ozren Bonacsics: a Mladost mestere vízbe küldte a társaival időközben kibékült Dubravko Simencet. Ezzel a húzással megváltozott a mérkőzés képe: Dudo rögvest szépített, majd egy újabb bombasztikus lövéssel egyenlített is (6--6).

Régi önmagát idézte ezután a Mladost: a harmadik negyed végére 9--7-re vezettek Vargáék (Zsolt egyszer volt eredményes), és úgy tűnt, az utolsó kilenc percben már gond nélkül megnyerik az összecsapást. Akkor azonban ismét jött Molnár, majd a hajrában Boskovics és Fatovics, góljaiknak hála egy perccel a vége előtt 12--11-gyel ismét a dubrovnikiak állt a zászló. S minthogy Dario Kobescsak labdái két ízben is elszálltak (mint a győzelmi zászló...), a délieknek sikerült megőrizniük az előnyüket.

Mondhatni, a nem mindennapi sikerhez katalizátorként Molnár Tamásra volt szükségük a vendégeknek, minthogy a "Papesz" becenévre hallgató center kimagaslóan a mezőny legjobbja volt a maga négy góljával!

Horvát bajnokság, 10. forduló. Mladost Zagreb--Jug Dubrovnik 11--12, VPK Dubrovnik--Medvescsak 13--11, Jadran--Kvarner 16--6, Mornar BS--Solaris 17--14, Primorje--Splitska Banka 10--13

Az élcsoport: 1. Jug 20, 2. Splitska Banka 18 (161--173), 3. Mladost 18 (160--84), 4. Dubrovnik 15, 5. Primorje 12

(heka), Nemzeti Sport 2000. február 23.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK