FONTOS


 

A római reptéren megszakadt Gyöngyösi és a Vasas kapcsolata
Tojással főznek, vagy nélküle?


9--3. Csúfos kudarc. A Vasas-Plaket együttese a LEN-kupa elődöntőjében a Pescara otthonában szenvedett ilyen nagy különbségű vereséget. A továbbjutás kérdése ezzel valószínűleg eldőlt -- noha titkon természetesen bíznak, bízunk a budapesti visszavágóban, abban, hogy az angyalföldiek, Várival, Regőssel és a többiekkel az élen megleckéztetik az olaszokat -- no de, egyelőre inkább hagyjuk ezt.

Ennek ellenére, négy nappal elteltével is kénytelenek vagyunk visszatérni az ominózus találkozóra. Pontosabban a meccs utáni történésekre.

Az ok prózai, Gyöngyösi András, a piros-kékek egykori válogatott pólósa azóta nem jelent meg csapata egyetlen edzésén sem. Hogy mi az összefüggés az edzésről való hiányzás és a kupameccs között? Információink szerint minden a római repülőtéren (innen repült haza az angyalföldi küldöttség) történtekre vezethető vissza.

A "Tojás" becenévre hallgató játékos szerint egyértelmű a helyzet. "Ott, a reptéren az edző, Faragó Tamás azt mondta: megígértem neki, hogy jól játszom a Pescara ellen, ám ez nem így történt, ezért többet nem szerepeltet az együttesben. Most várom a klub hivatalos tájékoztatását, addig semmit sem szeretnék mondani az esetről" -- mondta Gyöngyösi, aki az elhatározásában tántoríthatatlan volt, és a hogyan tovább kérdésre sem kívánt válaszolni. Pedig érdekes lehetett volna a pólós véleménye, mert sokan emlékeznek arra, hogy anno a Ferencvárosban és a BVSC-ben is problémái adódtak, és mindkét helyről mennie kellett.

Nem önszántából.

A Magyar Kupa döntőjére a BEAC ellen jó eséllyel pályázó együttes olimpiai bajnok mestere bővebb felvilágosítással szolgált, ám Gyöngyösi hiányzásával kapcsolatban dr. Faragó Tamás másként vélekedik: "A római repülőtéren a megbeszélt időpontban nem voltak ott a játékosok, amit szóvá tettünk nekik. Később a meghatározó pólósaink -- kettő kivételével -- elnézést sem kértek. Ezek közé tartozott Gyöngyösi is, akit azért hoztunk ide, hogy segítsen nekem, a csapatnak, hogy példát mutasson. Nem csak a gólszerzésben. Azt mondtam neki, ha nem tud segíteni, akkor a jövőben nem írom be a jegyzőkönyvbe. Úgy tűnik, nem tud, mert azóta nem jött edzésekre. Talán ő sincs megelégedve önmagával".

Arra a felvetésre, hogy mi történik akkor, ha a játékos mégis megjelenik a következő edzésen, Faragó így válaszolt: "Akkor kiderül, hogy tud-e segíteni."

Tud?

(amler), Nemzeti Sport 2000. március 3.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK