FONTOS


 

Még a mocskolódást is el kell viselniük
Lehet egy bíró is - megalkuvó?


"Edzőt, játékost és szakosztályvezetőt rendre megbüntetnek, szeretnénk végre látni, hogy a bírókkal is megtörténik ugyenez" - szakadt ki Kovács Istvánból, a Honvéd pólócsapatának edzőjéből a szövetség legutóbbi elnökségi ülésén. A kiváltó okot az FTC-BVSC kupameccsen kell keresnünk, amely ugyan a Hesz ügytől volt hangos, ám a párharc első felvonása során Németh Attila és a zöldek szakosztályvezetője, Wiesner Tamás is szópárbajba keveredett. Kölcsönösen szidalmazták egymást - igaz, azóta kibékültek - de a versenybíróság csak az utóbbit jelentette fel.

És ez sokaknak, például Kovácsnak nem tetszett.

- Egyetértek a felvetéssel - kezdte Puskás Ferenc, a játékvezetői bizottság elnöke. - A bíróknak el kell tudniuk viselni szinte mindent, nem szabad reagálniuk még az esetleges mocskolódásokra sem. Ha nem így történik, akkor vállalniuk kell a következményeket.

Tiszta sor. Rá is térhetünk magára a játékvezetésre, a fehérruhások ítéleteire, amellyel Puskás szerint is gondok vannak.

- Sokan megalkuvással vezetnek. Félnek az egyértelmű, de rizikós ítéletek meghozatalától, attól, hogy velük lesz tele a média, hogy azt mondják az uszodákban, ők döntötték el a találkozót. A saját esetemből is kiindulhatunk. Elküldtem Gerendást a padról, ezért az volt a visszhang, milyen bolond voltam. Ám ezt is vállalni kell. Az ellenőri szigor is sokat enyhült - ugyanezért. A szóban forgó, mindenki szerint rosszul vezetett kupamérkőzés után például kilencesre osztályozta az ellenőr a bírókat. Ezek után milyen alapon tilthatnánk el őket?

A megoldás érdekében Puskás kidolgozott és az elnökség elé terjesztett egy javaslatot, amelyben az ellenőri, a versenybírói és a játékvezetői bizottság elnökei, és néhány elnökségi tag a nagyobb szakmai ismereteket igénylő döntésekben egy csoportba tömörülne.

- Meg kell beszélnünk sok kérdést. Példás szankciókat kell alkalmaznuk, hasonló esetekben több mérkőzésről is száműzni kell a bírókat, a többiek okulására. Biztos vagyok abban, hogy ezzel rendet lehetne teremteni. Hangsúlyozom, nem egyéni érdekek vezérelnek, a normális működést elősegítendő álltam elő a tervvel - tájékoztatott Puskás, aki elárulta azt is, hogy az olimpiára Kosztolánczy Györgyöt és Császár Györgyöt, illetve a női válogatott kvalifikációja esetén Juhász Györgyöt, valamint őt jelölte az elnökség. Egy vagy két játékvezető képviseli hazánkat Sydneyben, személyükről a lista alapján a FINA-büró dönt.

Hogy mi lesz akkor, ha az elnökség nem fogadja el a javaslatot, arra Puskás így felelt: "Akkor át kell gondolnom a továbbiakat"

(amler), Nemzeti Sport 2000. március 25.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK