FONTOS


 

A BL-sztori

A magyar csapatok közül eddig csak a BVSC-nek adatott meg, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessen. A klasszikus BEK -- oda-visszavágókkal -- 1996-ig létezett, az utolsó három esztendőben az UTE mindig eljutott a fináléig, igaz, nyernie csupán 1994-ben sikerült. Ezt követően vétetett át a futballból ismert lebonyolítási forma, mondhatni azonban, hogy ezt nem a vasutasoknak találták ki. Itthon hiába nyerték a bajnokságokat, az európai színtéren rendre "elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt". Legalábbis ez volt a helyzet 1997. és 1999. között. Idén végre sikerült túlélni a csoportcsatákat.

1997: ejtésekkel kiejtve

Barcelonai vereséggel indult (8--9), és Kassán sem folytatódott túl fényesen. A Novaky elleni mérkőzés első percében a hazaiak kapusa vezetést szerzett, miután a BVSC hálóőre, Ambrus Tamás hét méteren vadászott a megúszó szlovák csatárra. Ez rányomta a bélyegét a mérkőzésre, bár végül, ha szenvedve is, de nyertek a mieink. Ugyanez volt a helyzet a Szőnyi úton: nyögvenyelősen gyűjtötték be a kötelező két pontot a csoport leggyengébbjének tartott szlovák bajnok ellen. Minthogy a Mladost Zagrebbel vívott találkozókon esélyük sem volt, a döntés az utolsó találkozóra maradt. A több sebből vérző spanyol bajnokot kettővel kellett volna legyűrni, csakhogy a Gerendás György által az utolsó pillanatban kitalált védekezési formáció megzavarta a csapatot, Ambrus is benézett két ejtést -- így ejtetett ki a BVSC az első évben.

1998: hőstett, hiába

Mínusz harminc fokban fogant a BVSC újabb BL-kudarca: a január végi, volgográdi kirándulás különös körülményei közepette a meccs szinte fel sem tűnt -- azaz szokás szerint vereséggel indult a Vasút. Aztán Óbecsén is beleszaladt egy méretes pofonba -- hogy aztán két héttel később, a Mladost ellen hihetetlen hőstettet hajson végre a magyar bajnok. Ugyan a gárda kulcsembere, Varga Zsolt -- szemben az előző évi találkozókkal -- már a zágrábiakat erősítette, ám a BVSC a maga buldogstílusával felülkerekedett a horvátokon. És ezúttal kint sem tűnt reménytelennek a mérkőzés, végül azonban Bukicsék rutinja és tudása érvényesült. Sőt, miután egy káprázatos mérkőzésen a BVSC a Szőnyi úton bukott a Becsejjel szemben (13--14 -- a jugók győztest gólját Vincze Balázs lőtte...), az utolsó fordulóban már kívülállóként szemlélte a nagyok csatáját. Való igaz, a horvát, a jugoszláv és az orosz bajnok egy huzatra sok volt az idény elején átalakult magyar gárdának.

1999: ó, Klarics...

A menetrendszerű idegenbeli nyitóvereséget ezúttal Óbecsén szenvedte el a BVSC, bár 6--2-ről feljött 6--5-re, sőt, emberelőnye volt, végül a szerbek simán taroltak. Hanem a Szőnyi úton ismét csodát láthatott a közönség: a vérben forgó szemekkel küzdő magyar együttes leírhatatlan hangulatban, szédületes játékkal agyonvágta a címvédő Posillipo Napolit. Sőt, a visszavágón végig vezetett, 6--5-nél Märcz szabaddobásával abszolút neki állt volna a zászló, csakhogy az egyik bíró által megadott gólt a másik anulálta. Eztán jött Kásás, aki gyorsan bevert kettőt úgy, hogy a mérkőzést eldöntő szabaddobásában semmi kivetnivalót nem találtak... Az igazi inszinuáció mindazonáltal nem itt, hanem korábban, Athénben érte a mieinket, ahol a horvát--román bírópáros tett arról, hogy a nem túl acélos Vuliagmeni végül legyőzze a BVSC-t. KülönösenZeljko Klarics fújt nagy formában: míg partnere, Timoc két-két kiállítást adott a csapatoknak, addig a horvát játékvezető 9--0-ás arányt produkált. Így a BVSC-nek a zárókörben három góllal kellett volna nyernie a Becsej ellen, Tóth László azonban varázslatosan centerezett a vendégeknél, azaz még a döntetlennek is örülnünk illett.

2000: az áttörés

Hogy ez más lesz, mint az eddigiek, januárban kiderült, hiszen Nizzából győztesen érkezett haza a BVSC (5--4). Az öröm mégsem tartott sokáig, hiszen a pireusziak elleni hazai meccset dzsentriket megszégyenítő eleganciával szórakozta el a magyar gárda, 6--4 után két gólt kapva az utolsó percben. Mígnem két hétre rá, Splitben vesztett helyzetből harcolták ki a döntetlent a vasutasok, nem utolsósorban Märcz két álomgóljának hála. És ugyancsak az Európa-bajnok center volt az, aki pontot érő gólt lőtt Pireuszban, ahol a kissé görcsösen pólózó együttes a harmadik negyed végefelé 8--5-ös vesztésre állt, de végül átlépte saját árnyékát (9--9). Olyannyira, hogy a címvédő Splitska Banka elleni visszavágón a horvátok szalonremire vonatkozó ajánlatát simán visszadobhatta -- és nyert is, végig vezetve. A Nizza elleni zárófelvonás már maga volt a diadalmenet, avagy a BVSC a BL-sorozatban veretlenül, csoportelsőként végre beverekedte magát Európa legjobb négy csapata közé.

Nemzeti Sport, 2000. április 11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK