FONTOS


 

Nem tartanak igényt a meghallgatásra
Varga Zsolt visszakapta játékengedélyét


Varga Zsolt, a magyar vízilabda-válogatott centere visszakapta játékengedélyét, így semmi akadálya annak, hogy ott legyen a július 12-16. közötti spliti Európai Nemzetek Kupáján, és az egy héttel később Budapesten megrendezendő Unicum-kupán.

A Mladost Zagreb pólósa a május végi óbecsei Bajnokok Ligája-döntő idején szedett nátha elleni gyógyszert. Erről tudott a csapat orvosa és ezt ő be is jelentette, amikor doppingvizsgálatra sorsolták ki. A kontroll tiltott szert talált a vizeletmintájában, ezért a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) június 16-án felfüggesztette játékjogát.

Harm Beyer, a FINA doppingbizottságának német vezetője most arról értesítette a Magyar Vízilabda-szövetséget, hogy a játékos visszakapta játékengedélyét, s nem tartanak igényt a személyes meghallgatására. A testület július 21-én ül össze a nemzetközi szövetség székhelyén, a svájci Lausanne-ban, hogy meghozza döntését Varga Zsolt doppingügyében.

Hivatalosan senki sem kívánta kommentálni a fejleményeket, de a hozzáértők véleménye szerint a felfüggesztés visszavonása, s az, hogy a bizottság eltekint a személyes maghallgatástól, valószín?leg csak jót jelenthet. A büntetés, az eltiltás ténye, annak mértéke, azonban változatlanul kérdéses, és csak a FINA doppingbizottságának álláspontján múlik.

A kétszeres Európa-bajnok, Világ Kupa-győztes Varga a múlt hét eleje óta részt vesz a válogatott közös edzésein, és nagyon bízik abban, hogy ott lehet Sydneyben, az olimpián.

- Óriási megkönnyebbülést érzek, bebizonyosodott, hogy szó sem volt doppingolásról. Damoklész kardja lebegett felettem, hála istennek nem csapott le. Kellemetlen a történet, tudom, hogy én is hibáztam. Tanulságos az eset, legközelebb bármit is szedek, mindenkinek telefonálni fogok, mindenekelőtt a válogatott orvosának, dr. Pavlik Gábornak. Az, hogy nem hívnak meg a tárgyalásra, remélhetőleg csak jót jelent, nem számítok eltiltásra. Az ügy kipattanása után egyből az ötlött fel bennem, hogy te jó ég, veszélybe kerülhet az, amiért annyit güriztem, hajtottam, vagyis az olimpiai részvétel. Huszonnyolc éves vagyok, ez lehet az utolsó ötkarikás játékom, nem akarom elszalasztani. Az edzéseken is maximális erőbedobással készültem, noha tudat alatt ott motoszkált bennem az egész huzavona. Július huszonegyedikén remélhetőleg fátylat boríthatunk az egészre - vélekedett a kitűnő center, Varga I Zsolt.

Nemzeti Sport, 2000. július 01.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK