FONTOS


 

A magyar pólóválogatott Splitben rajtol
A spanyolok ellen kezdődik a tánc


A magyar vízilabda-válogatott pénteken este Splitben kezdi meg a menetelését. Dr. Kemény Dénes együttese három heti kőkemény tréning után mutatkozik be a nagyközönség előtt, jelen esetben a horvát szurkolóknak. Ám itthon sem kell sokat várni arra, hogy megcsodáljuk a mieink - az utóbbi idők alapján bátran állítható - csodás játékát, hiszen jövő hét szerdától a Margitszigeten, az Unicum-kupán szerepelnek legjobbjainak.

De térjünk vissza a hétvégére.

Az Európai Vízilabda-szövetség új kezdeményezésére létrejött Európai Nemzetek Ligája A-csoportjának első fordulóját rendezik Splitben. A sorsolás alapján a magyar válogatott a horvátokkal, a spanyolokkal és a szlovákokkal kerül szembe - mindegyik csapat otthonában rendeznek egy tornát, és az összesített eredmények alapján a két legjobb kerül a négyes döntőbe.

- Mindegyik csapat"munkából" vízilabdázik, még senki sincs csúcsformában, bármi lehet - nyilatkozta az elutazás előtt dr. Kemény Dénes. - Persze, utálnak a fiúk veszíteni, s csak zárójelben teszem hozzá, szerencsére nem is nagyon szoktak, úgyhogy az akarattal most sem lesz gond. Egyébként három szempontból lesz jó a torna. A legfontosabb maga a játék, végre élesben pólóznak a fiúk. Másodsorban nagyon fontos, hogy az eddig elvégzett munkát jól használják fel a fiúk, hasznosan osszák be az erejüket. Végül könnyíthet a dolgomon, tisztulhat valamelyest a kép a keretet illetően.

A tizenkilenc kerettag közül tizenöt pólós utazott el csütörtökön Splitbe, két kapus, Kovács Zoltán és Pelle Balázs, valamint két balkezes, Kiss Csaba és Madaras Norbert maradt itthon, ám ez a kapitány szerint egyelőre semmit sem jelent, később ők is megkapják a lehetőséget a bizonyításra. Így az olasz légiósok, Benedek Tibor, Kásás Tamás, Steinmetz Barnabás, Fodor Rajmund, Kiss Gergő és Märcz Tamás, a Horvátországban játszók, dr. Molnár Tamás, Varga I Zsolt és Biros Péter, a jugoszláv Becsejben tempózó Vincze Balázs, illetve az itthoni csapatokban szereplők, azaz Kósz Zoltán, Szécsi Zoltán, Vári Attila, Székely Bulcsú és Varga II Zsolt repült előbb Zágrábba, ahol a spliti csatlakozás hat órás várakozási ideje alatt edzést vezényelt a közeli uszodában a kapitány. Este aztán már a helyszínen hajtotta álomra a fejét a magyar küldöttség.

A hírek szerint a kimerültségtől egyikük sem szenvedett álmatlanságban. Hogy az első ellenfélről, a spanyolokról álmodtak-e, arról nem érkezett jelentés...

(amler)

Az ENL csoportbeosztása

A-csoport: Magyarország, Horvátoszág, Spanyolország, Szlovákia

B-csoport: Olaszország, Jugoszlávia, Oroszország, Görögország

A spliti torna

A program. Július 14. (péntek): Magyarország-Spanyolország, 19.45., Horvátország-Szlovákia, 21.00. Július 15. (szombat): Magyarország-Szlovákia, 19.45., Horvátország-Spanyolroszág, 21.00. Július 16. (vasárnap): Spanyolország-Szlovákia, 12.00, Horvátország-Magyarország, 21.00

A kapitány szemével

Spanyolország: "Az előző évi teljesítményük nem mérvadó, hiszen az Európa-bajnokságon a negyeddöntőben egy rosszul sikerült negyed miatt kaptak ki a görögöktől. Nem volt szerencséjük. Ez aztán a Világkupán is rányomta a bélyegét a teljesítményükre, szenvedtek, nem találták a ritmust. Az olimpia közelsége azonban biztosan újra összerázza a gárdát, úgyhogy nem kis feladat lesz legyőzni őket."

Erőssége: "Amikor nagyon kell, mindig összekapják magukat. Rutinosak."

Gyengéje: "Az óriási rutin miatt esetleg hajlamosak lazábbra venni egy-két meccset, nem mindig kellőképpen motiváltak."

Esély ellene: "Szeretnénk nyerni, és van rá esélyünk. Ám egyelőre nem tudjuk, hogy kik utaztak el a tornára, éppen ezért százalékos esélylatolgatásba most nem mennék bele."

Nemzeti Sport, 2000. július 14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK