FONTOS


 

A kollégák élvezték az előadásokat, ismétlést kérnek
Kemény Ferenc sikere

Rendkívül sikeres előadások után hazaérkezett Kemény Ferenc, a magyar utánpótlás-válogatottak mindenese. A szakember az EurópaiVízilabda-szövetség (LEN) szokásos kurzusán vett részt: az edzőket okította egy kétnapos szemináriumon, sőt, másfél órára a bírói konferenciára is áthívták előadást tartani.

-A visszajelzések alapján örömmel mondhatom, hogy nagy sikere volt Kemény Ferenc előadásainak - kezdte Szakadáti László, a LEN igazgatóhelyettese. - A rendezvényt ezúttal Firenze helyett Bariban tartottuk, és ez jó döntésnek bizonyult. Remek körülmények, kitűnő előadások, ez a két nap mérlege.

Kemény Ferencet nem először kérték fel a nemes feladatra, és szinte biztos, hogy nem is utoljára. A Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, Martin György a következőket mondta el: - Több telefont is kaptam, amelyben az edzők beszámoltak arról, hogy Kemény Ferenc nagyszerű előadásokat tartott. Éppen ezért december végén Dubrovnikban újra szeretnék viszontlátni őt. Rajtunk nem múlik.

-Ilyen még nem volt, két napon át folyamatosan beszéltem. Ez is csak azt bizonyítja, hogy fiatal vagyok -viccelődött a kollégák által ünnepelt Kemény Ferenc.

Nemzeti Sport, 2000.11.08.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK