FONTOS


 

Nemcsak vezet, hanem el is húzott a Florentina
Benedekék pontot mentettek Kásásék ellen

Különleges játéknap volt a kilencedik forduló az olasz vízilabda-bajnokságban, hiszen egyetlen összecsapástól eltekintve - a múltbeli Brescia-Pescara meccsek izgalmai az utóbbi csapat mélyrepülése miatt szinte elképzelhetetlenek voltak - csupa rangadókra került sor az itáliai medencékben. A két legfontosabb mérkőzésre a genovai Sciorba és a római Foro Italico uszodában került sor, hiszen a nyolcadik forduló után második Recco az éllovas Florentinát, míg a harmadik helyezett Roma a negyedik Posillipót fogadta. A két szuperderbi mellett a siracusai Caldarella és a nápolyi Scandone uszodában is forrni látszott a víz, hiszen az Ortigia Bologna elleni mérkőzése és a Savona nápolyi vendégszereplése is hihetetlen izgalmakat ígért. Ám ugyanilyen forró hangulatot sejtetett az alsóházbeli ütközet is a Bogliasco és a Palermo között.

A Florentina liguriai utazása előzetesen a két alakulat centereinek a párviadalát ígérte, azonban mégsem a reccós Ferretti és Csomakidze, valamint a firenzei Roby Calcaterra és Popovics játszotta a főszerepet, miután két vendégjátékos vitte csak a prímet. A bravúrosan védekező és hatékonyan támadó vendégeknél az orosz Dmitrij Gorcskov és az olasz válogatott kapusa, Tempesti emelkedett ki, hiszen míg a csatár kétszer is becsapta az ellenfél hálóőrét, addig a fiatal portás majdnem minden lővést megfogott. A magyar idegenlégiósok közül a győztes gárdához tartozó Fodor Rajmund segítette jobban csapatát, hiszen míg ő egyszer tudott eredményes lenni, addig a hazaiakat erősítő Monostori Attila gólképtelen volt. A nyolcadik győzelmét megszerző Florentina az idei legnagyobb előnyre tett szert az összetettben, amely tovább növekedhet, hiszen a következő fordulóban az egyik sereghajtót, a Palermót fogadja otthonában.

A másik szuperrangadó Benedek Tibor és Kásás Tamás megméretése volt egymás ellen, amelyet az olasz fővárosban megtekintett az azzurrik újdonsült szövetségi kapitánya, Alessandro Campagna is. A szakvezető pedig nem csalatkozott abban, hogy erre a találkozóra váltott jegyet. Hiszen egyfelől meggyőződhetett arról, hogy a magyar pólósok mennyire veszélyesek a kapura - Benedek négyszer, Kásás kétszer és Steinmetz Barnabás egyszer volt eredményes -, míg másrészről testközelből figyelhette meg, hogy a Roma nem ismer elveszett meccset. A Roma idénybeli harmadik döntetlenjéhez azonban az ellenfele "ügyetlenkedése" is kellett. A legendás kapus, Francesco Attolico fantasztikusan játszott, ám ahhoz ő is kevés volt, hogy csapata ne pazarolja el háromgólos előnyét. A harmadik negyedben még 5-8 volt Kásáséknak, azonban Benedek vezérletével feltámadtak a vendéglátók, és megmentették a már elúszottnak tűnő találkozót.

A kilencedik fordulót követően már csak két nyeretlen csapat van a 12 gárda közül, hiszen az edzőként idén debütáló felejthetetlen Pino Porzio először hagyhatott el egy mérkőzést diadalittasan, miután az első két negyed kiegyensúlyozott játéka után a harmadikban végleg megadásra kényszerítették tanítványai a Palermot. A "kiscsapatok" közül a Napoli sikere már meglepetésszámba sem ment a sokkal esélyesebb Savona ellenében, hiszen egymás után már ötödik győzelmét aratta a piros-sárga alakulat, amelyben Binder Szabolcs három, míg Regős Áron két góllal járult hozzá klubja dicsőségéhez. A savonás Märcz Tamás két gólja ellenére sem tudott igazán a csapata hasznára lenni, miután már a harmadik negyedben kipontozodott. Mint ahogy a Bologna gólvágója, Kiss Gergely sem, akinek négy találat is kevés volt ahhoz, hogy csapata legyőzhesse a vendéglátó Ortigiát, ahol Gál András egy góllal járult hozzá a sikerhez, amely csak az utolsó negyedben született meg.

(hegyi a.)

Olasz bajnokság 9. forduló: Bogliasco-Palermo 8-6, Napoli-Savona 10-9, Ortigia-Bologna 9-8, Recco-Florentina 5-7, Roma-Posillipo 9-9, Brescia-Pescara 14-9

A bajnokság állása: 1. Florentina 25 pont, 2. Roma 21 (121-76), 3. Recco 21 (100-64), 4. Posillipo 20, 5. Brescia 15 (87-83), 6. Napoli 15 (78-80), 7. Savona 14, 8. Bologna 12 (87-93), 9. Ortigia 12 (73-83), 10. Bogliasco 3, 11. Palermo 0 (72-126), 12. Pescara 0 (57-125)

*

Olasz női bajnokság 3. forduló: Orizzonte-Ortigia 12-8, Athlon Palermo-Plebiscito Padova11-9, Vis Nova-Volturno 4-7, Mediterraneo-Castelli Romani 8-8, Lerici-Gifa Palermo 5-10

A bajnokság állása: 1. Gifa, Orizzonte 9 pont, 2. Mediterraneo 7, 3. Ortigia, Athlon 4, 4. Lerici, Plebiscito, Volturno 3, 5. Castelli Romani 1, 6. Vis Nova 0

(a. z.), Nemzeti Sport 2000.12.15.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK