FONTOS


 

Notebookot kapott a szövetségi kapitány

A Magyar Vízilabda Szövetség és a Compaq Computer Magyarország Kft. csütörtöki közös sajtótájékoztatóján aláírták a további együttműködést rögzítő szerződést.

A számítógépes cég öt éve a sportág kiemelt szponzora, most a tavalyihoz képest 50 százalékkal növeli a támogatás mértékét, s két notebookot is ajándékba adott (Kemény Dénes szövetségi kapitánynak és a válogatott kapusának, Kósz Zoltánnak) és idén is támogatja a nevével fémjelezett sulipóló-bajnokságot.

Beck György, a támogató Compaq vezérigazgatója elmondta, hogy két alapértéket vallanak a cégnél: a minőséget és a fiatalságot. Ezért támogatják az olimpián is aranyesélyes felnőtt férfi csapat két kiemelkedő személyiségét, míg az utóbbival összhangban az utánpótlást, vagyis az általános iskolások számára három korcsoportban kiírt sulipóló-bajnokságot.

Ez utóbbi kezdeményezés tavaly indult útjára, a három hónap során a szentesi országos döntőig összesen 2400 gyerek ismerkedett meg a sportággal, ami gyakorlatilag megegyezik az összes igazolt játékos számával. A szervezők azt remélik, hogy a második alkalommal akár kétszer ennyi lesz a résztvevő, és a múlt évhez hasonlóan nemcsak a vízilabdabázisokon, hanem eddig "érintetlen" településeken is sokan bekapcsolódnak a sulipólóba.

[origo], 2000. február 24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK