FONTOS


 

Vasárnaptól selejtez a női vízilabda-válogatott

Szombaton megkezdődött Palermóban a nőivízilabda olimpiai selejtező, amelyen a magyar válogatott is megkísérli kivívni az ötkarikás szereplés jogát. Tóth Gyula szövetségi kapitány együttese a nyitónapon nem szállt vízbe.

Különös a tétje a szicíliai kvalifikációs tornának: az a csapat, amely sikerrel veszi az akadályt, nem csak egyszerűen eljut Sydneybe, hanem máris pontszerző, mivel mindössze hat válogatott
szerepel majd Ausztráliában.

A házigazdákon kívül Kanada és Hollandia már biztos résztvevője a játékoknak, három hely viszont még szabad. Kazahsztán, mint Ázsia legjobbja, speciális helyzetben van: ha most bekerül a legjobb nyolc közé - ez a valószínű -, szintén utazhat. Tőlük függ, hogy a selejtezőn az élmezőnyből két vagy három gárda szerez-e ötkarikás kvótát.

A magyar válogatottat a C csoportba sorsolták Franciaország és Spanyolország mellé. A középdöntőben két újabb, immár hatos csoportot alakítanak ki. A 13 résztvevő mindegyike - egy kivétellel - ott folytathatja, és viszi magával az addigi eredményeit.

Tóth Gyula a következőképpen latolgatta az esélyeket: - Három mérkőzésen kell majd nagyon jól játszanunk. A középdöntőben a spanyolok és az oroszok ellen, illetve az elődöntőbeli ellenféllel szemben, amely valószínűleg az Egyesült Államok vagy a házigazda Olaszország lesz. Az együttes hangulata kitűnő, jó formában vannak a lányok, úgyhogy bizakodó vagyok.

A csoportbeosztás:

A csoport: Görögország, Olaszország, Németország
B csoport: Egyesült Államok, Kazahsztán, Csehország
C csoport: MAGYARORSZÁG, Franciaország, Spanyolország
D csoport: Japán, Nagy-Britannia, Oroszország, Brazília

(az A és a B, illetve a C és a D csoport továbbjutói kerülnek azonos ágra)

A C csoport nyitónapi eredménye:
Spanyolország-Franciaország 12-7 (4-2, 2-2, 3-1, 3-2)
A magyarok vasárnap 17 órakor a franciák ellen kezdenek.

[origo], 2000. április 22.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK