FONTOS


 

Vízilabda: női válogatottunk eddig hibátlan

A magyar női vízilabda-válogatott második csoportmérkőzésén is magabiztosan győzött a Palermóban zajló olimpiai selejtezőn, így hibátlan teljesítménnyel került a középdöntőbe, ahol szerdától péntekig a D csoport három továbbjutója ellen küzd tovább az elődöntőért.

C csoport:
Magyarország-Spanyolország 10-5 (1-2, 3-1, 4-1, 2-1)
a magyar góldobók: Tóth N., Drávucz 3-3, Valkay Á. 2, Szremkó, Sipos 1-1

Rosszul indult a mérkőzés a szintén egy győzelemmel álló spanyolok ellen, a 3. percben már 2-0 volt az ellenfélnek, a "gólzsák" Stieber Mercédesz pedig két személyi hibánál járt (végül a találkozó feléig volt vízben). A második negyed elején Tóth Noémi hamar egyenlített, majd Sós Ildikó kivédett egy négyméterest.

Innentől már végig Tóth Gyula tanítványai vezettek. A harmadik játékrészben minden eldőlt, három akciógólt is lőttek a magyarok. A szövetségi kapitány úgy értékelte a kiállításokkal tarkított összecsapást, hogy számított a nehéz kezdésre, de arra is, hogy utána sikerül felőrölni a fáradó spanyolok ellenállását.

A C csoport végeredménye: 1. Magyarország 4 pont, 2. Spanyolország 2, 3. Franciaország 0

A D csoport végeredménye: 1. Oroszország 6, 2. Brazília 4, 3. Japán 2, 4. Nagy-Britannia 0

A középdöntőben a fenti csapatok - leszámítva az egyedüliként búcsúzó briteket - kerültek egy ágra (F csoport), ahová viszik magukkal egymás elleni eredményeiket is. A magyarok legközelebb szerdán 9.30-kor Japánnal, majd a következő két napon egyformán 18.15-kor Brazíliával, illetve Oroszországgal mérkőznek.

[origo], 2000. április 24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK