FONTOS


 

a tavalyi rájátszók ismét elődöntőben

Megismétlődik az egy évvel ezelőtti szereposztás, mert idén is a BVSC, az FTC, a Honvéd és a Vasas játssza az élvonalbeli vízilabda-bajnokság rájátszásában az elődöntőket. A mérkőzéssorozat szombaton kezdődik, és minimum szerdáig biztos tart, tekintettel az alapszakaszban egymás ellen elért eredményekre, s arra, hogy nyolc pont kell a döntőbe jutáshoz.

Az utóbbi négy bajnokságban mindig aranyérmes BVSC ősszel is, tavasszal is legyőzte a Vasast (9-6, 13-6), így 4-0-val kezdődik párharcuk. Gerendás György, a vasutasok trénere nem titkolta, hogy a május 26-27-i Bajnokok Ligája-döntő számukra egyelőre fontosabb az itthoni finisnél. Faragó Tamás, az ellenfél edzője ígérte: megnehezítik az esélyesebb BVSC dolgát, s nem akarják két meccsen megadni magukat.

A másik ágon 2-2-re áll az FTC-Honvéd csata (9-3, 6-8, ennek megfelelően mindkét szakvezető - Vad Lajos és Kovács István - optimista), ezért biztos, hogy ez a két küzdő fél nemcsak hétfőn, hanem szerdán is vízbe száll. S persze csak abban az esetben lesz vége az elődöntőknek, ha addigra valamelyikük begyűjti 8. pontját. Ha nem, akkor sűrű lesz a program: jövő csütörtök és szombat az elődöntő utolsó két játéknapja.

Aztán viszont hosszú szünet következik, mert a három győztes meccsig tartó döntőt (amelynek résztvevői "tiszta lappal" indulnak) május 31-től rendezik. A bajnok az esemény névadó szponzorának, a Drehernek köszönhetően kétmillió forintos pénzdíjat kap, a vesztesnek a felével kell beérnie.

A bajnoki elődöntő első két fordulójának programja:
szombat:
BVSC - Vasas, Szőnyi út, 13, v: Konrád, Erdős
FTC - Honvéd, Népliget, 18, Székely, Császár
hétfő:
Vasas - BVSC, Komjádi-uszoda, 19.30, Juhász, Németh
Honvéd-FTC, Kőér u., 18, Szentgyörgyi, Marjai

[origo], 2000. május 10.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK