FONTOS


 

Gyógyszerezett a pólós

Tiltott szert mutatott ki a vizsgálat a magyar vízilabda-válogatott centerének, a horvát bajnok Mladost Zagrebben pólózó Varga Zsoltnak a vizeletében.

A kiváló játékos elmondta, hogy Óbecsén, a Bajnokok Ligája négyes döntő - éppen a BVSC elleni találkozó - előtt megfázással bajlódott, és ezért Neocitrát nevű gyógyszert szedett.

A meccs utáni doppingellenőrzésen levették a mintát, és a kiszűrt tiltott anyag - Varga ismeretei szerint - nem szerepelt a nemzetközi szövetség zöld könyvében. Akkor még nem tudták, ám mára már kiderült, hogy a szövetség március 31-én új tilalmi listát adott ki, amelyen már ott van a Neocitrát egyik összetevője is.

Varga játékjogát felfüggesztették, és a pólós a héten Zágrábba utazik, hogy a Mladost orvosával levélben tájékoztassa a nemzetközi szövetséget az eset körülményeiről. És Varga reménykedik, hogy mivel szerinte teljesen tiszta az ügy, feloldja eltiltását a szövetség, és ott lehet Sydneyben.

Burkovits Ferenc - (Magyar Hirlap)

[origo], 2000. június 19.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK