FONTOS


 

Nincs már veretlen
Hollandia legyőzte Ausztráliát

Hétfő este a zöld-arany parókát fejükre húzó hazai szurkolók arra számítottak, hogy kedvenceik a kazah és az amerikai után holland ellenfelükön is átgázolnak majd. Csak az volt a bökkenő, hogy a hollandok is győzelemmel kalkuláltak, ráadásul ezúttal az ő számításuk jött be.

A mérkőzés óvatos játékkal indult., az ismerkedésnek a holland Megens vetett véget, messziről bevágva a labdát Weekes kapujába. Ezzel alaposan felbőszítette Gustersont, mert a hazaiak kiválósága centerből egyenlített, amit viszont de Bruijn vett zokon, s juttatta ismét vezetéshez Hollandiát. A harmadik negyedben az ausztrálok szurkolóik "Védekezz!" -fölszólítására cselekedtek, eredményesen, mert rövid idő alatt megfordították az eredményt (4-3). Az utolsó játékrészben aztán elnémult a kórus, mert a holland válogatott két gólt lőve végül 5-4-re megnyerte a rangadót.

Az Egyesült Államok az Oroszország ellen nyert, Kanada pedig az olimpián a pofozógép szerepét betöltő Kazahsztánt győzte le.

A színes Sport, 2000.09.19.

Hollandia és Ausztrália már az elődöntőben
Még két hely kiadó

Volt ami már eldőlt kedden, a női vízilabdatorna negyedik fordulójában, nevezetesen, hogy Kazahsztán már nem juthat be az elődöntőbe. Nem mintha ez akárkit is meglepne azok után, hogy a kazaghok - tulajdonképpen egyenletes teljesítményt nyújtva - valamennyi meccsüket elveszítették. Kedd este az orosz hölgyekkel akasztottak tengelyt, az oroszok kilenc góllal győzték le volt unióbeli társaikat.

Lényegesen szorosabb összecsapás volt az ausztrálok Egyesült Államok elleni fellépése. Hétfői győzelmükkel az amerikaiak még a tabella élére ugrottak, ám az ausztrál válogatott hamar letaszította onnan őket. Az amerikaiak - jól érezhették magukat odafent. - alaposan megnehezítették ellenfelük dolgát. Lorenz és Villa is két gólt vágott be Weekes kapujába, a másik oldalon a csapatkapitány Gusterson lőtte meg a szokásos dupláját, amelyből az egyik győzelmet jelentett. Ezzel Ausztrália a táblázat második helyére lépett fel, és éremért játszhat tovább.

A megüresedett első helyet nevető harmadikként Hollandia foglalta el, miután 7-4-re győzött Kanada válogatottja ellen, szintén biztosítva helyét az elődöntőben. A további két kiadó továbbjutó helyért - Kazahsztán kiesésével - hárman állnak sorba, így szerdán előreláthatólag igen harapós kedvében lesz az amerikai, a kanadai és az orosz csapat.


3. forduló

Ausztrália 7 (2 0 4 1)

Egyesült Államok 6 (2 1 2 1)

G: Gusterson 2, Woods, Fox, Castle, Higgins, Mayer, ill. Lorenz 2, Villa 2, Estes, Simmons

Oroszország 15 (5 5 3 2)

Kazahsztán 6 (1 1 3 1)

G: Kuzina 3, Kutuzova 3, Tolkunova 2, Petrova 2, Konuh 2, Anikeva, Tokun, Koroljova, ill. Alejeva 2, Jakajeva, Gerzanics, Galkina, Olhina

Hollandia 7 (3 0 2 2)

Kanada 4 (0 2 2 0)

G: de Bruijn 2, Kuipers 2, Hiemstra, van der Weijden-Bast, Op den Velde, ill. Begin 2, Deslieres, Lize

1. Hollandia 4 3 - 1 24-20 6

2. Ausztrália 4 3 - 1 26-16 6

3. Egyesült Államok 4 2 1 1 27-24 5

4. Kanada 4 1 2 1 29-25 4

5. Oroszország 4 1 1 2 30-26 3

6. Kazahsztán 4 - - 4 17-42 0

A színes Sport, 2000.09.20.

Kialakult az elődöntők párosítása
Kanada a másik kieső

Mennyire haragudhatnak most Kanadában a hollandokra! Nem csupán azért, mert a németalföldi válogatott kedden 7-4-re elnáspágolta a női vízilabda-válogatottjukat, hanem főleg azért, mert ezek után - elődöntős helyezése biztos tudatában - háromgólos vereséget szenvedett Oroszország legjobbjaitól.

A kanadaiak egyébként a szerdán a nap első összecsapásán is alulmaradtak, ezúttal az ausztrálokkal szemben. Pedig a házigazdák már előző nap bejutottak az elődöntőbe, ám a Görgényi-tanítványok kötelességüknek érezték, hogy közönségüket az alapszakasz utolsó meccsén is győzelemmel ajándékozzák meg. Ebben a szellemben Hankin már a 34. másodpercben vezetéshez juttatta csapatát, amely végül fölényes, 9-4-es diadalt aratott.

A legkönnyebb dolga az Egyesült Államok csapatának volt, amely a Kazahsztán fölött aratott győzelmével biztosan jutott tovább. Csakúgy, mint az orosz együttes a már említett, Hollandia elleni sikerével, elfoglalva azt a helyet, amelyet a kanadaiak a negyeddöntőben maguknak kiszemeltek. Pedig ha az utóbbiak előzőleg legyőzték volna Ausztráliát, akár szurkolhattak volna az orosz válogatottnak is, hiszen akkor mindenképpen éremért játszanak.

Hogy haragudhatnak most a kanadaiak - önmagukra!

5. forduló

Ausztrália 9 (1 4 2 2)

Kanada 4 (0 2 1 1)

G: Hankin 3, Watson 2, Fox, Gusterson, Higgins, Miller, ill. Gardiner, Salat, Dionne, Begin

Oroszország 6 (1 1 3 1)

Hollandia 3 (2 1 0 0)

G: Konuh 3, Vasziljeva, Kutuzova, Tokun, ill. Kuipers 2, Hiermstra

Egyesült Államok 9 (2 3 3 1)

Kazahsztán 6 (1 1 2 2)

G: Villa 4, Lorenz, Simmons, OToole, Beauregard, Johnson, ill. Koroljova 2, Gerzanics 2, Galkina, Lescsuk

Az alapszakasz végeredménye

1. Ausztrália 5 4 - 1 35-20 8

2. Egyesült Államok 5 3 1 1 36-20 7

3. Hollandia 5 3 - 2 27-26 6

4. Oroszország 5 2 1 2 36-29 5

5. Kanada 5 1 2 2 33-34 4

6. Kazahsztán 5 - - 5 23-51 0

Az elődöntők párosítása: Ausztrália-Oroszország, Egyesült Államok-Hollandia. Az 5. helyért: Kanada-Kazahsztán

A színes Sport, 2000.09.21.

Ausztrália és az Egyesült Államok a döntőben
Elbuktak a hollandok

A női vízilabdatorna két elődöntője, valamint az ötödik hely sorsát eldöntő összecsapás volt a pénteki műsor az olimpián. Elsőként az ausztrál és az orosz hölgyek ugrottak medencébe, és nagyszerű meccset vívtak egymással. Hosszú ideig úgy tűnt, az esélytelenebbnek vélt európaiak megtréfálják a vendéglátókat, ám ők egyáltalán nem találták viccesnek, hogy az ellenfelük három negyeden keresztül nyerésre áll, az utolsó hét percben három góllal a maguk javára fordították az eredményt.

Az ügy persze nem volt ilyen egyszerű, hisz az oroszok egy kevésbé sikeres alapszakasz (épphogy a négy közé jutottak) után alaposan "felszívták" magukat az elődöntőre, főleg védekezésben nyújtottak kimagaslót. Ennek eredményeként az utolsó negyedet 6-4-es előny birtokában kezdték, aztáb három perc elteltével Watson emberelőnyből szépített, majd Castle távoli bombával kiegyenlített. Gusterson 43 másodperccel a vége előtt tette fel a koronát - egyelőre saját teljesítményére. A center ezen az estén is duplázott, második góljával a döntőbe lőtte csapatát.

A szombati, aranyért zajló meccsen az Egyesült Államok válogatottja vár az ausztrálokra. Az amerikaiak Hollandia ellen bebizonyították, meggondolatlanság volt rájuk ragasztani az esélytelen jelzőt. Sikerükhöz az vezetett, hogy az utolsó két negyedben nem kaptak gólt, kettőt viszont lőttek.

Az olimpiai ötödik helyet Kanada szerezte meg, miután hosszabbítás után legyőzte Kazahsztánt.

Elődöntők

Ausztrália 7 (2 1 1 3)

Oroszország 6 (3 1 2 0)

G: Mayer 3, Gusterson 2, Castle, Watson, ill. Tokun 2, Tolkunova, Konuh, Kutuzova, Smurova

Egyesült Államok 6 (3 1 1 1)

Hollandia 5 (2 3 0 0)

G: Simmons 2, OŐToole 2, Moody, Beauregard, ill. De Bruijn 2, Op den Velde 2, Kuipers

Az 5. helyért

Kanada 9 (1 3 2 2 1 0)

Kazahsztán 8 (1 3 3 1 0 0)

G: Begin 2, Dionne 2, Dow 2, Gardiner 2, Salat, ill. Pireszova 3, Koroleva 2, Gubina, Alejeva, Lescsu

A színes Sport, 2000.09.23.

Egy arany már gazdára lelt
Az ausztrál mosoly a legszélesebb

Ausztrália, azaz a Görgényi István vezette válogaztott nyerte meg az olimpiai aranyat női vízilabdában miután a szombati fináléban 4-3-ra legyőzte az Egyesült Államokat. Eleve a házigazdák várhatták nagyobb önbizalommal a találkozót, hiszen az alapszakaszban egy góllal már legyőzték az ellenfelüket, az amerikaiak viszont az elődöntőben, a Hollandia ellen elért sikerük alapján bizakodhattak.

A mérkőzésen elsősorban saját kapujuk biztonságára ügyeltek a csapatok, a gólszerzésnek ezen az estén másodlagos szerep jutott. Legalábbis erre utal, hogy az ausztrálok mindössze négy gólt elérve is otthon tarthatták az aranyat. Igaz, akárcsak az elődöntőben, az ausztrálok ezúttal is az utolsó negyedben fordították a maguk javára az eredményt. Az uszodába özönlött tizenhétezer szurkolót ez persze nem zavarta.

Ők nevethettek, pontosabban őrjönghettek a végén. A legvégén, mert az utolsó másodpercben esett a győztes találat.

A bronzmeccsen pedig - ha nem is oly széles mosollyal - az oroszok örülhettek, mert az olimpián másodszor is legyőzték Hollandiát. Ezzel mintha véget ért volna a narancssárga aranykor.

Döntő

Ausztrália 4 (1 0 1 2)

Egyesült Államok 3 (1 1 0 1)

Ausztrália: Weekes - Hankin, Woods, Miller, Mayer 1, Higgins 1, Fox. Cs: Castle 1, Gusterson, Mills 1, Watson, Hooper, Woodhouse (kapus)

Egyesült Államok: Orwig - Swail, Simmons, Sheehy, O Toole, Moody, Johnson. Cs: Beauregard, Estes, Lorenz 1, Petri, Villa 2, Payne (kapus)

A 3. helyért

Oroszország 4 (0 1 1 2)

Hollandia 3 (2 0 1 0)

G: Konuh 2, I. Petrova, Kuzina, ill. Kuipers 2, Leijendekker

A színes Sport, 2000.09.24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK