FONTOS


 

Megsérül-e az e heti?
Lila ikszvadászok

"Nem akarunk az Olympiakosz és a Honvéd meccs közé még egyet tenni, ezért játszunk most" - indokolta Vad Lajos, az FTC-Thomas Jeans trénere a zöldek "különutasságát", minthogy a szombati kört az európai kupaforduló miatt bontásban, két szerdai napon játsszák le. Igaz, arra a felvetésre, hogy a lilák elleni összecsapáson akár a pireusziak elleni Bajnokok Ligája-találkozóra is gyakorolhat a címvédő, Vad megrázta a fejét. "Mi mindig egy meccsre készülünk. Arról nem is beszélve, hogy jelen helyzetben, amikor igencsak szűk a játékoskeretünk, ráadásul balkezesünk sincs, túl sok variációs lehetőségünk nem maradt. Megvannak a sémáink, ezeket igyekszünk kiegészíteni néhány ?okossággal=, különleges mutatványokra nem gondolunk. Maximum arra próbálunk meg ezentúl még nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy hogyan lehet nyerni centerek nélkülÉ" Ez utóbbi, kissé szarkasztikus megjegyzés még a hétvégi, a BVSC-Brendon ellen elveszített összecsapásra vonatkozott, ami mindazonáltal nem törte le annyira a zöldeket. Sőt, a hangulat már-már optimistának mondható, hiszen lapzártáig nincs meg az e heti sérült, ami a Fradinál külön hangsúlyozandó manapság.

A szerdai derbin érdekelt másik táborban béke és nyugalom honol. Ahhoz képest, hogy a két-három rutinos ember által kiegészített UTE-tinihadot már mindenki temette, a lilák eddig remekeltek a felsőházban. Látványosnak ugyan nem mondható meccseken, de pontot szereztek a tabellát lassan utcahosszal vezető Honvéd és BVSC ellen. S minthogy ősszel a Fradival is ikszeltek, a döntetlensorozat folytatásában bízvást bízhatnak a Népligetben is. "Csendesen készülünk, különösebb újság nincs" - mondta Godova Gábor mester, jelezve, hogy Újpesten senki sem szállt el a csodaszámba menő veretlenségtől. Arra a kérdésre, hogy van-e valami ötletük Kósz Zoltán ellen - a kapus a novemberi meccset még a partról nézte -, Godova sejtelmesen csupán annyit mondott: "A támadó játékunk eddig sem volt valami fényes, a védekezésünknek köszönhettük az eredményeket."

(cs.g.), A színes Sport 2001.01.24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001