FONTOS


 

Bajnokok Ligája Kemény athéni teszt előtt az FTC-Thomas Jeans
Hol van az a tavalyi pont?

Pireuszról sok mindent őriz az emlékezet. Először is itt rugdosták meg igen módszeresen a Nagyfőnöknek nevezett orgazdát, miután az irodájában - egy szemetes konténerben (felirata: Office Franćais, Reinseigments, Pour Voyage) - túl drágán kívánt eladni mindenféle lopott okiratokat Fülig Jimmyéknek. Aztán van errefelé egy Olyimpiakosz nevű klub is, amely lépten-nyomon útjába akad a magyar csapatoknak - ámbátor az útonálló jelző esetünkben (ellentétben Rejtő Jenő regényhőseivel) erős túlzásnak hatna. Vízilabdában, például, egy év kihagyást leszámítva, harmadszor randevúzunk a görög gárdával 1998 óta: abban az esztendőben éppen az FTC-Thomas Jeans fosztotta meg a pireusziakat a klubtörténetük legjelesebb eredményének eléréstől, miután a KEK-döntőben két fantasztikus hangulatú meccsen összesítésben egyetlen góllal (6-7 és 8-6) gyűrte le a vetélytársát. Tavaly meg a BVSC-Brendon rángatta le a lajtorjáról a már-már sosem látott magasságokba érő társulatot, amely a budapesti pontszerzést (6-6) követően a hazai találkozó harmadik negyedének végén még 8-5-re vezetett, ami a négyes döntőbe jutást jelentette volna számára. Ám a vasutasok őrült hajrával azt a mérkőzést is döntetlenre mentették, így a hazaiaknak ismét csalódniuk kellett - miközben a BVSC végre-valahára a négyes döntőre készülhetett.


Az athéni kirándulás programja: Kósz Zoltánra (piros sapkában) és Hesz Mátéra (fehér sapkában) nem kis nehézségek várnak

"Jó-jó, de nem árt megnézni, hogy hanyadszorra sikerült nekik - fejtegette a Fradi szerdai, UTE elleni meccsének hőse, a négy gólt lövő Nyéki Balázs.
- Egy olyan remek csapatnak, mint a Becsej, csak negyedszerre sikerült a kupagyőzelem. A BVSC is négy évig próbálkozott, míg túljutott a csoportmeccseken, azaz bizonyos rutin mindenképpen kell egy ilyen sorozathoz. Amivel nem azt akarom mondani, hogy nekünk esélyünk sincs, sőt, Matajsz Márkkal folyamatosan tüzeljük egymást, hogy itt a BL, amire vágytál, tehát pörögjél!"

Való igaz, bárhonnan is nézzük, a Piros csoport nyitó összecsapásának nem az a Ferencváros az esélyese, amelyik az elmúlt kupaidényt inkább kihagyta - nem kívánt a LEN-kupára pénzt és paripát vesztegetni, mely döntést a bajnoki arany megszerzése visszaigazolt -, azaz mint csapat, nemzetközi porondon csupán a három novemberi selejtező találkozó alatt szokhatta meg egy európai kupaderbi légkörét. Sőt, néhány kivételtől eltekintve - Vogel Zsolt a nagy UTE-ben három BEK-döntőnek volt részese, Tiba Péter a BVSC két sikertelen próbálkozása idején kóstolt bele a BL-be, míg Kósz Zoltán valamikor az ősidőkben, a nyolcvanas években nézte végig a Vasas egy-egy találkozóját a kispadról - az együttes tagjainak nagy része még nem is szagolt bele a legrangosabb európai kupa légkörébe, ellentétben az Olympiakosz pólósaival. S minthogy a görögök az idén a négyes döntő megrendezésével is kacérkodnak, aligha kétséges, apait-anyait bedobnak azért, hogy a Becsejjel párban, az FTC-Thomas Jeanst és a Nizzát maguk mögé utasítva elhappolják az első két hely valamelyikét.

Fiaink amúgy sem könnyű dolgát még inkább nehezíti, hogy az Olympiakosz idei találkozóiról nem sikerült filmanyagot szerezni, így Vad Lajos kénytelen volt a BVSC-vel vívott tavalyi, pesti partijukat szemlélni a szállodai videón. Amelyből alkalmasint csupán egyénekre vonatkozó tanulságokat vonhatott le, a hellének által követett taktikáról szinte semmit, elvégre a "lassan járj, tovább érsz" elvet követő, a semmit nagy biztonsággal ragozó szerb Nikola Sztamenics helyett a Splitska Bankánál igen kreatív hajrávízilabdát megvalósító Dragan Matutinovics lett a Pireusz trénere. Vad ugyanakkor amondó, ezúttal mi próbáljuk türelemjátékra kényszeríteni az ellenfelet, amely tavaly láthatóan szenvedett a BVSC zónavédekezése ellen. Most is "távolságtartásra" rendezkedik be a bajnokcsapatunk, a karok erdeje mögött pedig ott lesz az egyre megbízhatóbban védő Kósz Zoltán, aki továbbra is a mieink játékának alfáját és omegáját jelenti. "A cseréjével, Kardos Pipivel ők egy külön profiszakosztályt alkotnak az egyesületen belül - mosolygott a szakvezető.
- Egy szót sem kell szólni nekik, úgy edzenek, tökéletesen tudják, mire van szükségük. Illetve, Zolira néha rá kell mordulni, hogy ez azért talán már sok lesz." Miután Kardos a láncfűrészes balesete miatt nem tarthatott a csapattal, most Kószra hárul az összes teher, bár a 33 esztendős hálóőr nagyon is tudja, mi az, ami jólesik neki, és mi az, ami nem. Csütörtökön például egymásnak dobáltak a játékosok, merthogy az olimpiai bajnok kapuvédő jelezte, egy nappal az UTE-találkozó után nem esne jól a neki a nyúlkálás. A péntek reggeli tréningen persze már ott taposott, igaz, a hazulról hozott labdákat kissé puhának találta, ezzel magyarázta, hogy a szokásosnál több pattintás akadt meg a hálóban. A gyakorlás előtt Vad Lajos összeterelte a seregét, és eligazítást tartott a játékosainak, akik feltűnően vidáman viháncoltak egészen addig. "Jó volna, ha egy kicsit elkezdenétek a meccsel foglalkozni, úgy enni, úgy aludni, úgy felvenni az életritmust, hogy szombaton kupamérkőzést játszunk. Nem kirándulni jöttünk, ne őrüljetek meg a kövektől" - próbálta ezzel is pólósai tudomására hozni, hogy ne csupán a pazar ókori épületek maradványaival törődjenek, hanem a vízilabdával is.

Annyi szent, ha sikerülne úgy fókuszálniuk a szellemi és testi energiáikat, mint az idei felsőházi bajnokik nagy részében, akár meg is szerezhetnének minimum egy pontot, s azzal máris igen sokat haladnának előre egy olyan úton, amelynek a megtétele mások számára évekbe tellett.

(cs.g.), A színes Sport 2001.01.27.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001