FONTOS


 

Kásás: "Éreztem, hogy elkezdődik valami"
Gázolt a római légió

Fodor Rajmund szerint egyetlen negyed leforgása alatt sikerült tönkretenniük eddigi szép sorozatukat: a Florentia ugyanis kilenc perc alatt veszítette el hazai veretlenségét - és egyben az olasz bajnokság első helyét is. A firenzeiek három negyedig tartották magukat a Roma ellenében, sőt, vezettek is 6-5-re, többek között Fodor pazar góljával. Hanem az utolsó kilenc percben nagyon beindultak a fővárosiak, és légiósaik, azaz a horvát Hinics - hármat lőtt -, valamint Benedek Tibor vezérletével 4-0-lal gázoltak át az addigi listavezetőn. "Jobbak voltak, ráadásul a negyedik negyedben sikerült háromszor is eladnunk a labdát, amiből lekontráztak minket" - értékelte a mérkőzést Fodor, akinek csekély vigaszt jelentett, hogy vasárnap délelőtt afféle meg nem szolgált jutalom gyanánt a csapattal egyetemben végigsétálhatott Firenze leghíresebb épületének, a Palazzo Vecchiónak a tetején, amelyet 20 éve nem nyitottak ki a nagyközönség számára. A rómaiak nem sétálgattak sehol - pedig ott is akad egy-két létesítmény -, csak nyertek. "Idén először játszottunk igazán jól - szögezte le Benedek.
- Végre sikerült kihasználnunk Hinics remek képességeit, no és bejöttek a lefordulásaink is."


Kásás Tamás Sydney óta plusz négy kiló izmot szedett magára

A Florentia pedig mindjárt két helyet zuhant, minthogy a Posillipo is elévágott. A nápolyiak valóságos fesztivált rendeztek a szicíliaiak ellen, a karneváli szezonhoz illő bemutatón pedig Kásás Tamás vitte a prímet, aki olyannyira megtalálta régi formáját, hogy a Gazzetta dello Sport "Grande Kasas" címmel számolt be a 18. forduló történéseiről. "Most érnek be a kőkemény edzések, úgy pörögtem, olyan volt a kondim, hogy az hihetetlen - közölte Kásás, akinek pedig nem szokása az efféle hozsannázás.
- Megint rá kellett jönnöm, csak rajtam múlik, hogy megy a játék. Azt pedig már a hétközi egykapuzás közben éreztem, hogy azt csinálok, amit akarok, hogy most megint elkezdődik valami." Nos, elkezdődött, elvégre egy hatost rámolt be az Ortigiának úgy, hogy kihagyott két ziccert, továbbá egy négyest átengedett Silipónak, mondván, mégse ő lőjön be mindent. "Az atlantai olimpia idején nyolcvannégy kiló voltam, Sydneyben kilencvenegy. Most kilencvenöt: ennyi izmot sikerült magamra rakni, ami meg is látszik a játékomon" - adott háttérmagyarázatot a 200 centis óriás, a Vezúv tövében pedig kezdhetnek megnyugodhatni: az elkövetkező három hét brutális sorozatára - bajnoki a Bresciával, a Reccóval és a Romával, plusz két BL-mérkőzés a Dinamo Moszkva és a Spandau ellen - a csapat legnagyobb csillaga ismét régi fényében ragyog.

A középmezőny értékes helyezéseiért küzdő együttesek közül a Savona fájó vereséget szenvedett a Bresciától: a két kapus extraklasszis teljesítményének köszönhetően a harminchat perc alatt mindössze kilenc gól esett a szakadó esőben, de ahogy az lenni szokott, a meccset egy nagy potya döntötte el, Vicsevics tízméteres rövidsarkosát nézte be Pastorino (3-5). Ezután Märcz Tamás hiába szépített, már csak azt a konzekvenciát vonhatta le, hogy "úgy fest, átvettük Frankék szerepét, szép egygólos vereségeket szenvedünk zsinórban."

Frankék, azaz Tóth Frank és Kiss Gergő csapata, a Bologna viszont elkapta a fonalat: bár a Pescara nagyon nekidurálta magát, a hajrára kipukkadt, s végül simán veszített, nem utolsósorban a fantasztikus formában lövő Tóthnak köszönhetően, aki a bolognaiak nagy hajrájából (5-7-ről 10-7) három góllal vette ki a részét.

(cs.g.), A színes Sport 2001.02.19.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001