FONTOS


 

Dala a visszavonulást fontolgatja
Jutalmazás a BVSC-nél

Miután Mészáros Csaba és Németh Zsolt horribilis mennyiségű húst vásárolt, majd azt egy nap munkájával bepácolta, egyértelművé vált, a BVSC-Brendon szokványos évadzáró kerti partija aligha sikerül rosszul. A magyar sportéletben unikumnak számító összejövetelen rendre megjelennek mindazok, akik megfordultak a vasutasoknál: a nyolcvanas évek bajnokcsapatának edzője, Gyarmati Dezső például - miután rossz irányból érkezett - fiatalos lendülettel, egyszersmind nagy műgonddal mászott át a kerítésen, úgy került beljebb... De a Szőnyi úti uszoda mögötti zöldben feltűnt a tavalyi idényt követően távozott Dala Tamás (aki jelenleg a visszavonulás gondolatával foglalkozik), Tóth Frank (aki a hírek szerint még a hajnali pelenkázást is átvállalja asszonyától), Märcz Tamás (aki gyaníthatóan marad Itáliában), és a két idénnyel korábban Reccóba szerződött Monostori Attila (aki még nem tudja, hogyan tovább). S persze ott voltak az idén újfent ezüstérmet szerzett együttes tagjai, akiket a MÁV első két embere, Kukelly Márton, valamint Bajnai Gábor köszöntött, majd jutalmazott meg a remek eredményért. A vasutasvezérek mellett az egybegyűlteket megtisztelte még jelenlétével Kutalikné Kardos Zsuzsanna, Zugló polgármestere, valamint Molnár Zoltán, a MOB igazgatója is.

A klubot kilenc év alatt hét ízben bajnoki döntőig vezető Gerendás György arról egyelőre nem tudott mit mondani, hogy a csapat együtt marad-e jövőre, azt viszont kijelentette: "A mi klubunk az egyetlen, amelyik azzal büszkélkedhet, hogy felnevelt és meg is tudott tartani egy olimpiai bajnokot, sőt Szécsi Zoli a jövőben is itt fog vízilabdázni. Ha mást nem, ezt azért illik díjazni."

Cs. G., Nemzeti Sport 2001.05.12.

Díjazzák a Dominót

Jó játék a dominó. Három év alatt Sugár András is meggyőződhetett erről. Pedig a Westel Mobiltelefon Rt. vezérigazgatója korábban meglehetősen ritkán látogatta a vízilabda-mérkőzéseket. Az elmúlt években azonban a szíve csücske lett ez a sportág. Nem véletlenül támogatta cége a Honvéd-Dominó pólócsapatát.

Nos, a Kovács István által dirigált gárda meghálálta a bizalmat, s a klub történetében először bajnokságot nyert a csapat. A közös együttműködést, s a bajnoki címet ünnepelték tegnap a csapat tagjai, vezetői a Westel Budafoki úti székházában. S természetesen a jutalmazás sem maradt el. A bélelt borítékok mellett még egy extra díjat is kaptak a Honvéd-Dominó csapatának tagjai, akik jól megérdemelt pihenőjüket hamarosan Rodosz szigetén élvezhetik egy hétig - a Westel jóvoltából.

Az igazi elismerés azonban az, hogy a cég újabb három évvel meghosszabbította az együttműködési szerződést, így a jövőben sem dől el a Dominó, bizton támaszkodhat a Westellre.

A siker után olimpiai vízilabdabajnok pólósunk, dr Szívós István sem bánja, hogy fia, Márton nem a Ferencvárost, inkább a Honvédot választotta. Annál is inkább, mert a jövőben az ifjú Szívós mellé újabb tehetségeket szerződtetne a bajnokcsapat.

jánosy, A színes Sport 2001.05.11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001