FONTOS


 

Kilenc perc egy negyed Németországban

A második és a harmadik negyed közti negyedórás szünteben a szurkolók vitatkozhatnak, a sponzorok reklámozhatnak

Német Vízilabda Liga (DWL) döntése értelmében ebben az idényben a férfi- és a női bajnokságban egyaránt - az eddigi 4x7 helyett - 4x9 percesek lesznek a mérkőzések. Kovács István, a bajnoki címvédő Domino BHSE vezetőedzője szerint Magyarországon nem lenne szerencsés ez a változtatás.

- Amíg a nemzetközi kupákban 4x7 percet játszanak, addig nekünk is ehhez kell alkalmazkodnunk - mondta a szakvezető az MTI-nek. - Olaszországban is a hosszabb változat szerint zajlanak a meccsek, de nálunk nem érzem indokoltnak a módosítást.

Jens Witte, a DWL szóvivője szerint az újítás következtében a sportág vonzóbb lesz a szponzorok, a szurkolók számára, és a játékosok fejlődését is elősegíti. - Eddig egy-egy meccs 50 perc alatt befejeződött, most azonban a második és a harmadik negyed között negyedórás szünetet tartunk, így a nézőknek lesz idejük elemezni a mérkőzés érdekesebb pillanatait, a szponzorok pedig bemutathatják termékeiket. A hosszabb összecsapások következtében javul a játékosok erőnléte is, ezért úgy gondoljuk, hogy jó döntés született.

A másik újítás, hogy nem kötelező kizárólag fehér és kék sapkában vízbe szállni, minden klub eldöntheti, hogy melyik szín a kedves neki. A pólósoknak - igazodva a LEN előírásaihoz - állandó számozással kell játszaniuk.

A júniusi budapesti Európa-bajnokságon a német férfi csapat a 9., a női a 7. helyen végzett, a fukuokai vb-n a férfiak 14.-ként zártak, a nők nem szerezték meg a részvételi jogot.

Korridor, 2001.09.07.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001