FONTOS


 

A Ferencváros és a BVSC is a két pontra hajt
A Ligetben nagy csata lesz

Csúnyán botlott a Vasas. A Komiban egy hete esélye sem volt a Fradi ellen - rangadó ide, tétmeccs oda, még csak meg sem kellett izzadniuk a zöldeknek a 9-4-es sikerért. Egyszeri eset - reménykednek az angyalföldi szurkolók. Lehet. Mindenesetre a szombati ellenfél legismertebb játékosa, az Újpesttel mindent elérő Szabó Zoltán a válogatott hétközi edzésén nem átallotta megjegyezni: "Na ezek után odateszik majd magukat... Nincs annál rosszabb, ha egy duplán bizonyítani akaró, csak azért is megmutatjuk stílusú csapat az ellenfeled." Nem véletlenül említette ezt a lilák exkapitánya, elvégre az A-csoport második fordulójában Szegedre utaznak a piros-kékek.

Ő pedig már ugye az alföldiek vezére. Nem is akármilyen! A tavaly még másodosztályú együttes nem kis bravúrt hajtott végre az ő vezetésével azzal, hogy az alapszakasz utolsó találkozóján, legyőzve a Ferencvárost, bejutott a bajnokság felsőházi küzdelmeibe. Horváth Viktor edző nyugodtan építheti rá az együttest, igaz, rajta kívül is találunk tehetséges vagy éppen rutinos pólóst a Szeged soraiban. Elég csak a juniorválogatott Baráthot és Weszelovszkyt, vagy Nitsovits nevét említeni.

Szóval utazik a Vasas, bizonyítani szeretne. "Természetesen ki akarjuk köszörülni a csorbát" - említette Váriék mestere, Somossy József, aki bízik abban, hogy nem játszik még egyszer úgy csapata, mint a bajnok ellen. Sem most, sem a jövő heti LEN-kupa-meccsen a Barcelona, de senki ellen sem.

A listavezető Honvéd-Domino a két bajnoki pont nagy esélyeseként száll a Hajós Alfréd uszoda vizébe az Újpesttel szemben. Kovács István együttese mindössze egyetlen vereséget könyvelhetett el eddig (meglepően nem egy fővárosi nagycsapat, hanem a Szentes lepte meg...), egyébként igen megbízhatóan és eredményesen szerepelt. A héten újabb névváltozáson keresztülment UTE (bocsánat, UTE-Humet) valószínűleg nem tudja megállítani a Varga II, Bárány alkotta kiváló centerduót felvonultató honvédosokat. Igaz, egy hete azt is kevesen gondolták, hogy Godova Gábor fiatal tanítványai megszorongatják, mi több, pontot rabolnak a BVSC-től. Ugye emlékeznek: 6-6 lett a végeredmény...

A forduló legnagyobb párharcát a tavalyi finálé két résztvevőjének a csatája ígéri. FTC-BVSC, Népliget. Minden bizonnyal ismét gigászi küzdelem lesz a zöld-fehérek "gőzfürdőjében", a két vezetőedző szavai is ezt látszanak alátámasztani. "Nyernünk kell, tömöríteni akarjuk az élmezőnyt. Az ősszel sok pontot hullattunk el, ezeket szeretnénk most visszaszerezni. A csapatszellem töretlen, együtt van a társaság, kell a két pont!" - fejezte ki egyértelműen Vad Lajos az FTC részéről. Persze a másik oldal, Gerendás György sem óvatoskodott: "Az UTE ellen óhatatlanul is kicsit könnyebbre, lazábbra vették a figurát a fiúk, de most másként lesz! Nehéz lesz, de győzni szeretnénk, elvégre a bajnokság ezen szakaszában minden pont duplán számíthat."A vasutasoknál mindenkire számíthat az olimpiai bajnok, ám kollégája továbbra is csak álmodozik a teljes csapatról. Most éppen az egyetlen balkezese, Haufe dőlt ki a sorból -a juniorválogatott tehetséges pólósa a vállát fájlalja. Na de kinek fáj majd a derbi végeredménye?

(amler), Nemzeti Sport 2001.01.20.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001