FONTOS


 

Sok a bizonytalanság a Világligával kapcsolatban
Gyökeres fordulat

Semmi jel sem utalt erre. Martin György, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke nyugodtan utazott el Lausanne-ba, ahol a Világligáról tanácskoztak a felek. Nem is oly rég megállapodtak a lebonyolításban, abban, hogy a résztvevők tornarendszerben (hasonlóan a LEN által elképzelt, ám mindössze egy évig működőképes ENL-hez) mérkőznek, amit a négyes döntő követ majd. Még a csoportbeosztást is elkészítették.

Csakhogy a nemzetközi szövetség illetékesei, mindenki elképedésére, teljesen más konstrukcióval álltak elő. Nem túlzás, mindent megvariáltak, talán csak a csoportbeosztáshoz (A-csoport: Magyarország, Oroszország, Horvátország, Egyesült Államok; B-csoport: Olaszország, Spanyolország, Görögország, Brazília) nem nyúltak hozzá.

Hogy miért? Senki sem tudja. A pénzt ők adják (évi 400 ezer dollárt), ők döntenek. Így cseppet sem zavarja őket, hogy a magyar fél a saját tornájára már szponzort (Unicum), és televíziós társaságot (Tv2) is talált.

-- Ellene voltunk az új elképzeléseknek, de leszavaztak minket. Mit tehetünk...? A tárgyalásokat elölről kezdhetjük, hiszen teljesen más így a leányzó fekvése -- magyarázta némi iróniával Martin, aki természetesen nem hagyja, hogy a FINA kénye-kedve szerint döntögethessen. -- Amennyiben továbbra is fennállnak a marketing- és televíziós problémák, megfontolóra vesszük az indulást. Mert az ugyebár nem kötelező. Kiszámoltuk, hogy az új variáció alapján körülbelül ötvenezer dollárt kell költenünk a Világligára. Azaz csak úgy lehet némi nyereséggel zárni, ha minimum döntőt játszanánk. Sok a tisztázatlan kérdés. Én magam is kíváncsian várom, hogy a következő, márciusi ülésre milyen újdonsággal állnak majd elő.

A pénzdíjak a következőképpen alakulnának: a csoportok harmadik és negyedik helyezettjei 20-20, a négyes döntő utolsó helyezettje 30, a harmadik 50, az ezüstérmes 70, míg a győztes 100 ezer dollár jutalomban részesülne. Tegyük hozzá: jelen állás szerint....

A sok bizonytalanság miatt Martin György felvetette, halasszák 2002-re a Világliga indulását (addig ki lehetne dolgozni a mindenkinek legjobb megoldást), de a FINA ragaszkodik az idei lebonyolításhoz. Nem szeretné ugyanis, ha a LEN előzne, előbb lépne, és kitalálna valamit az ENL helyett. Éppen ezért a négyes döntő időpontját, helyszínét és lebonyolítását véglegesítették (szeptember 17--23., Athén, körmérkőzés, bronzmeccs, finálé), valamint azt, hogy a görögök mindenképpen ott lesznek. Ami ugyebár azt jelenti, hogy az olasz és a spanyol válogatott egy helyért csatározhat.

-- Na, ezzel eddig is tisztában voltak a résztvevők -- mondta az elnök.

Végre valami, tehetjük hozzá.

***

Mégis lesz Világkupa!

Sydneyben azt mondták, kész, jó volt, elég volt. Mármint a Világkupából. A nemzetközi szövetség bőszen hangoztatta, hogy az ausztrál városban rendezték meg utoljára az eseményt. Azóta viszont gyökeresen megváltozott az álláspont. Lesz Világkupa! Méghozzá 2002-ben, ha a politikai helyzet engedi, Belgrádban. Ha nem, akkor más helyszínen, de mindenképpen megrendezik az eseményt. Sydneyben Kemény Dénes válogatottja zárt az első helyen, azaz a mieink címvédőként várhatják majd a meccseket.

Nemzeti Sport, 2001.02.21.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001