FONTOS


 

Magyar Kupa
Horror a medencében

BVSC-Brendon-Mobilitás-KSI 13-12 (4-4, 5-3, 3-2, 1-3)

Szőnyi út, 100 néző. V: Császár, Madarasi

BVSC: Bajnógel - Dabrowski, SZűCS 2, Zoufal 1, Tromler, Kis G. 1, Dávid Z. 2. Cs: LACZÓ (kapus), Csányi 2, Gór-Nagy, Pataki, Fülöp 2, VARJAS 3, Szalai. Megbízott edző: Derekas Szilárd

KSI: Mátéfalvy - Varga J. 2, BÁNHIDY 2, GULYÁS 3, Molnár Á. 1, Tóth M. 2, Kenéz 1. Cs: Rév, Balatoni 1, Répásy, László, Mikó. Edző: Merész András

Gól - emberelőnyből: 6/2, ill. 6/5

Négyméteresből: -, ill. 1/1

Tj: BVSC (kettős győzelemmel)

A BVSC-n érződött Szécsi, Madaras és a többiek hiánya, amit a KSI remekül kihasznált. A szoros első negyed után azonban kissé elfáradtak a vendégek és a vasutasok csekély előnyre tettek szert, amit a találkozó végéig megőriztek. Az utolsó játékrészben nem a játéké volt a főszerep, egy megúszás után Laczó és Bánhidy akadt össze. Az eset után a kapust ápolni kellett (a meccs után a mezőnyjátékost is, mint a keretes írásunkból kiderül), míg a reklamáló Merész Andrást kiállították.

Derekas Szilárd: - Ificsapatunk nyerni tudott a KSI ellen. Jobbulást kívánok Gerendás Györgynek.

Merész András: - Jobb, ha most nem nyilatkozom...

(hinfner)

Gerendás: láz, fejfájás

Reggel még megtartotta az edzést. "Talán ez volt a baj..." - mondta este Gerendás György, aki már a szlovák válogatott elleni, délelőtti tréningen sem érezte jól magát. Az olimpiai bajnok állapota később még inkább rosszabbra fordult, fejfájás és láz gyötörte, így a KSI elleni kupameccsre már le sem tudott menni. "Szerintem hamar elmúlik majd ez a kis betegség, és csütörtök este már ott lehetek az uszodában" - reménykedett a szakember. Mi mást fűzhetünk hozzá: így legyen!

(a. z.)

Bánhidynek szétnyílt a feje

A BVSC-KSI kupameccs utolsó negyedében sajnos nem a játéké lett a főszerep. Bánhidy András megúszásánál a hazaiak kapusa, Laczó rontott ki, aminek sajnos súlyos következményei lettek. Egyrészt a szorításból kiszabaduló KSI-pólós véletlenül megsebesítette a vasutasok cserekapusát, akit emiatt ápolni kellett (a szemöldöke repedt fel), másrészt a lefújás után derült ki, Bánhidy sem úszta meg az esetet. "Levettem a sapkám, aztán úgy éreztem, valami púp van a fejemen. Hát nem az volt... A többiek is szörnyülködve látták, teljesen szétnyílt a fejem. Nagyon szomorú vagyok, nem tudom, mennyi időre esek ki a játékból. Ráadásul az esetnél a bíró sípja is néma maradt" - kesergett a KSI, a juniorválogatott tehetsége, akinek sérülését a kórházban lapzártánk után dr. Gábor Antal látta el.

A. Z.

A Fradi az UTE ellen melegített a nizzai csatára

FTC-Thomas Jeans-UTE-Humet 8-3 (1-1, 0-0, 3-1, 4-1)

Népliget, 150 néző. V: Kosztolánczy, Juhász

FTC: KÓSZ - SZÉKELY, Komlósi, Nyéki 1, Matajsz 1, Hesz 1, TIBA 3. Cs: Takács A., Paján, HAUFE 2, Szebeni, Vogel, Boyd. Edző: Vad Lajos

UTE: NEMES - Mátyás 1, Ambrus, Molnár P., Kollár, Létay 1, Varga D. Cs: Benczúr, Suti 1, Povázai, Berezvai, Keszthelyi, Varga Z. Edző: Godova Gábor

Gól - emberelőnyből: 6/1, ill. 4/2

Négyméteresből: 2/2, ill. -

Továbbjutott: FTC (kettős győzelemmel)

Bár szombaton sokáig úgy tűnt, az UTE folytathatja kedvezőbb helyzetből a párharcot, a negyedik negyednek köszönhetően végül a Ferencváros került kétgólos előnybe a visszavágóra. Így hazai medencében kötelező házi feladat volt a zöldek továbbjutása. Egy nappal a Fradi újabb BL-túrája előtt sikerült bebiztosítania a Magyar Kupa-negyeddöntőt, ám a nizzai győzelmet Vad Lajos szerint nem lehet elvárni csapatától. Az edző szerint a tavaly óta meggyengült együttesétől az athéni siker ellenére is bravúr lenne a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutni.

Most viszont az Újpestnek kellett volna erőn felül teljesítenie, ha életben akar maradni a kupában. Márpedig a szándék megvolt, és ezt tett is követte volna, de lehet, hogy túl nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe a lilák, ugyanis már a 32. másodpercben elvesztették egyik emberüket. Molnár Pétert beszédért végleg cserével kiállította a játékvezető, de ez így hirtelen nem zavarta meg csapatát: két perc múlva Létay előnygóljával máris faragott hátrányából Godova Gábor együttese. Sőt, az egáltól sem voltak messze, mikor Kollár egyedül úszott Kósz és kapuja felé, de pechére előbbit találta el. De úgy is mondhatjuk, hogy a kapus védett hatalmasat, és ez azért is hangzik jobban, mert Nizzában ő lesz az egyetlen hálóőre a Ferencvárosnak (Kardos itthon marad), úgyhogy nem árt, ha jó formában van. Kettő nullás újpesti kezdés helyett viszont Nyéki négyméteresével egy egyre alakult az állás, de ezután hosszú ideig csak úsztak fel-le a játékosok, majdnem tizenhárom percig nem találtak be a kapuba. Sok volt a pontatlanság, és mindkét kapus remekül védett.

A harmadik játékrész vége felé viszont megtört a jég, Haufe két góljával és Matajsz szép alakításával már el is húztak a hazaiak. Négy-három után már csak a zöldeknek maradt mondanivalójuk (viszont ezzel nem kímélték a vendégeket), Székely egymás után négy gólpasszt adott - hármat Tibának, egyet pedig Hesz Máténak, vagyis ugyanúgy a meccs végén szórták meg ellenfelüket, mint ahogy az első mérkőzésen is. Nem bánkódnánk, ha ezt Nizzában is megismételnék.

Vad Lajos: - Továbbjutottunk, idén eddig csak mi tudtuk megverni az Újpestet.

Godova Gábor: - Szurkoltam, hogy annyi gólt lőjünk, mint a szigeten, de nem sikerült. Sok sikert a Fradinak a nemzetközi kupában.

(radvány)

Nemzeti Sport, 2001.02.22.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001