FONTOS


 

Az athéni koreográfiát szem előtt tartva
Nizzában már edzett a Fradi

Eddig nem hibáztak. Mindent úgy tettek, mint négy hete. Ismét az Újpest ellen melegítettek, ismét felülmúlták a lilákat, majd a rivális legyőzést követően ismét repülőre ültek. Az úticél akkor Athén, most Nizza volt.

A Ferencváros pólósairól van szó, akik a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában ismét idegenben csatáznak. "Ha az eredmény is olyan lenne, mint Görögországban volt..." - sóhajtozott az indulás előtt a ferihegyi tranzitban a bajnokcsapat mestere, Vad Lajos, aki szokása szerint kissé szorongva várta a repülőutat. "Bárcsak már ott lennénk" - sóhajtozta.

Utóbbi kívánsága pár óra múlva teljesült, így a franciaországi megérkezést követően minden idegszálával az Óbecsén egy, Athénban pedig két góllal alulmaradó Olympique Nice elleni csatára összpontosíthat. "Az UTE ellen láttam biztató jeleket, úgyhogy bizakodom" - árulta el a szakember, aki nem kímélte fiait, csütörtök este már edzést vezényelt nekik. Halkan jegyezzük meg, Athénban sem tett másként, ugyanez volt a koreográfia.

A görög fővárosban 8-6-ra nyertek Székelyék, így hiába szenvedtek a Komjádiban sima vereséget a BL-címvédő Becsejtől, egy esetleges újabb idegenbeli siker nagyon, de nagyon sokat érne.

Miközben a fradisták a nizzai uszodában készültek, a BVSC és a Vasas sem tétlenkedett. Gerendás György vírusos betegsége ide vagy oda, este már ő tartotta a vasutasok tréningjét. Hiába, a tétmeccs nagy úr, márpedig a kupagyőztesre a KEK-ben nem kis feladat vár. Az elődöntő első mérkőzésén, vasárnap délben a Barcelonetta otthonában vizitál majd a fiatal együttes. Az angyalföldiek ellenben itthon kezdenek, a LEN-kupában a horvátok szuperalakulata, a Varga I Zsolttal felálló Mladost Zagreb ellen kísérelhetik meg a döntőbe kerülést. "Mintha a BL-ben érezném magamat" - utalt Somossy József, a piros-kékek edzője arra, hogy a kontinens legeredményesebb csapata akár a bajnokok vetélkedésében is megállná a helyét. Szóval, van mire készülődni.

(a.z.), Nemzeti Sport 2001.02.23.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001