FONTOS


 

Kiss Csaba jól jászott Óbecsén
Hasznos kapitányi tapasztalatok

"Köszönöm mindenkinek a hozzáállását!" -- mondta búcsúzóul Kemény Dénes a pólósoknak. A magyar válogatott szövetségi kapitánya hétfőn és kedden Óbecsén tesztelte a meghívottakat, akik közül Biros Péter volt kénytelen hamarabb hazautazni. A Becsej klasszisának a bal lába rakoncátlankodik, ám szerencsére kiderült, nincs nagyobb baj, gyulladáscsökkentő szerekkel, m?tét nélkül gyógyítható.

A jugoszlávok bő keretével játszottak "hatnegyedes"edzőmeccseket a mieink, akik érdekes módon mindannyiszor a harmadik játékrészben kapcsoltak magasabb fokozatba. Ez az első derbin még "csak" egy 13--13-as döntetlenre volt elég, ám kedd reggel és este is több gólt lőttek a hazaiaknál (16--15 és 18--16). Persze egyáltalán nem az eredményen volt a hangsúly. Sokkal inkább azon, hogy a kapitány által kérteket megvalósítsák a megjelentek, akiket természetesen árgus szemekkel lesett aranycsapatunk mestere.

"Végre most nem egy otthoni, keszty?s kézzel vívott kétkapus edzés során nézhettem meg, ki mennyire lehet majd képes beilleszkedni a válogatottba. Hasznos dolgokat láthattam, okosabb lettem"-- mondta Kemény Dénes, aki természetesen a júniusi Európa-bajnokságra, valamint az azt követő világbajnokságra keresi az olimpikonok mellett leginkább számításba vehető játékosokat. Éppen ezért még Spanyolországból is elkérte a Ferencváros egykori balkezesét, Kiss Csabát. A Sabadell szolgálatában álló pólós nem csak a barna színével ("Gyönyör? helyen, napsütésben játszunk" -- jött a magyarázat), hanem formájával is kit?nt. Szép dolgokat csinált, előnyöket csuklózott be, hihetetlenül precízen ejtett, ha a három edzőmeccs alapján legjobbat kellene jelölni, méltán esne rá a választás. Így minden bizonnyal márciusban, a tervezett háromnapos zágrábi összetartáson is számít majd rá Kemény Dénes.

Nemzeti Sport 2001.03.01.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001