FONTOS


 

Reménykedik az FTC
Indul az első menet

Honvéd--FTC 10.45 (tv2)

Az előzetesen meghirdetett időpontnál még korábban, délelőtt 10.45-kor veszi kezdetét vasárnap a magyar pólóbajnokság elődöntője, a Honvéd--FTC csata. Így még korábban kell felkelnie annak, aki a helyszínen, a Kőér utcai uszodában akarja látni a mérkőzést. A lustábbak sem maradnak le azonban semmiről, ha bekapcsolják a televíziójukat, és a tv2 élő közvetítését nézik.

Az biztos, hogy érdemes megtekinteni a két csapat találkozóját, hiszen a tét óriási. Mindkét oldalon akár létfontosságúnak is nevezhetjük a döntőbe jutást -- márpedig ez csak egyiküknek sikerülhet. "Szeretnénk végre döntőt játszani, és bajnokságot nyerni, ami sokat jelentene a jövő évi csapat kialakításánál" -- mondta Kovács István, a Honvéd edzője. Annak a Honvédnak, amely biztosan nyerte meg a bajnokság alapszakaszát, majd az azt követő felsőházi rájátszást is. Az együttes szombaton videózott, megtekintette a nem is oly régi, népligeti mérkőzést, ahol 9--9-re végzett a Domino a Fradival. A hibák kiküszöbölésére hívta fel a figyelmet az Újpesttel a siker, a bajnoki (és BEK) siker ízét már megismerő Kovács István, no meg arra, hogy semmiféleképpen sem szabad játékosainak lebecsülni a zöld-fehéreket.

Akkor sem, ha a Fradi kétségkívül nincs jó passzban. A bajnok, a teljesen átalakult bajnok csak a negyedik helyen zárt a felsőházban, a Magyar Kupában már a legjobb nyolc között búcsúzni kényszerült, és a Bajnokok Ligájában sem sikerült a bravúr, a négyes döntőbe kerülés. Ám gyorsan tegyük hozzá, utóbbi kettő könnyen megmagyarázható: a kupában a sorsolás szeszélye folytán igen hamar összeakadt a gárda a BVSC-vel, míg a BL-ben a Klaric, Kratochvill bírókettős nagyobb ellenfélnek bizonyult, mint az Olympiakosz...

"A csapat mindig akkor pörög fel úgy istenigazán, amikor mindenki leírja. Ezúttal nem minket tartanak esélyesnek, de azon leszünk, hogy rácáfoljunk a jóslatokra" -- magyarázta Vad Lajos, aki pénteken pihentette kulcsembereit a Szeged ellen (persze, így is meglepő volt a 7--6-os alföldi siker).

Szóval, először feszül egymásnak a két csapat a nyolc pontig tartó párharcban, melyben az egymás elleni eredmények továbbhozatalának köszönhetően 3--1-es Honvéd-pontelőnnyel indul a menet. Azaz, vagy egyenlít a Fradi, vagy 5--1-re a hazaiak húznak el --döntetlen ugyanis nem születhet az elődöntőkben.

csurka g., Nemzeti Sport 2001.04.15.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001