FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért,elődöntő, 3. mérkőzés
Honvéd-Domino-FTC-Mirato 8-9 (1-1, 3-2, 3-4, 1-2)

HONVÉD:
Pelle, GOMBOS 2, Bereczki, VARGA II ZS. 1, Bárány 1, SUGÁR 2, Tóth I.
CSERE: Jäger, TAKÁCS I A. 1, Kovács O., Ofner, Szívós, Péter 1
Edző: Kovács István

FTC:
KÓSZ, SZÉKELY2, NYÉKI 2, Takács II A., MATAJSZ, PAJÁN, Tiba
CSERE: Komlósi, Hesz, Boyd, SZEBENI 5, Haufe
Edző: Vad Lajos

A mérkőzés osztályzata: 4
Kőér utca, 800 néző. V: Kosztolánczky, Császár
Gól - emberelőnyből: 8/3, ill. 8/5
Négyméteresből: 1/1, ill. 3/3

Domino-himnusz. Már ilyen is létezik. A Honvéd közismerten zenei ambíciókkal is rendelkező védője, Takács Attila (és zenekara) a bajnoki elődöntő harmadik mérkőzésére készítette el a rockos (metálos) hangzású nótát, amely fél órával a kezdés előtt szólalt meg a kapu mögé elhelyezett nagy hangfalból. Az éppen melegítő fradisták egy pillanatra elcsodálkoztak a riválist és annak játékosait éltető számon (amelyet mellesleg nem más, mint maga a Honvéd Takija énekel), de gyorsan napirendre tértek a történtek felett. Elvégre az életükért, az életben maradásért szálltak vízbe a Kőér utcai uszodában.

Ott, ahol a Honvéd egészen elképesztő statisztikával rendelkezik ebben a szezonban: minden ellenfelét vereséggel küldte haza...

Eddig.

Már az első negyedben látszott, a bajnokcsapat ezúttal sokkal jobban pörög, mint tette azt ugyanebben az uszodában majdnem egy hete. Tiba blokkolta Tóth lövését, míg a kapuban Kósz adta tudtára a jelenlévőknek: ezúttal bizony nehéz lesz túljárni az eszén. Egy ideig nem is sikerült senkinek, miközben Székely némi szerencsével ugyan, de bepattintott Pelle kapujába. A momentum egy ötperces fel-le úszkálásra tett pontot, lévén addig sem itt, sem ott nem jöttek be a próbálkozások. Arról, hogy mégse hátránnyal zárja az első hét percet Kovács István csapata, Sugár gondoskodott, aki gyönyör? akciógóllal avatta fel a válogatott első számú kapusát.

Aztán jött Takács. Ezúttal nem énekelt, hanem durrantott. De mekkorát... A Fradi behúzódó zónavédekezése ellen ez volt a hazaiak egyetlen ellenszere. Na meg a bemozgás, mint ahogy Sugár tette nem sokkal később. Takács nagyszer?en ívelte a kezére a labdát (a hírek és a hallottak szerint Takács a gitáron sem ügyetlenebb...), és Székely csak szabálytalanság árán tudta megakadályozni a gólt. A négyméterest maga a sértett értékesítette. Ekkor még úgy t?nt (sokan így vélték), az előny a végéig is kitart majd.

Persze erről Szebenit senki sem kérdezte. A Szentesről igazolt pólós első kísérletével rögvest feliratkozott a góllövők közé, ami hatalmas önbizalmat adott neki. Se szó, se beszéd, odaállt a négymétereshez, majd se szó, se beszéd, újra ellőtte a fórt. Tegyük hozzá - pontosan. És miután a két találat között mindössze Bárány járt sikerrel, a harmadik negyed elején 4-4-et mutatott az eredményjelző.

És a Fradi folytatta.

A centerben küzdő Matajsz Márkot képtelenek voltak tartani a hazai védők (a válogatott keretben is számításba vett pólós ugyan nem lőtt gólt, ám hat kiállítást és három négyméterest ítéltek róla), a létszám fölötti helyzetet pedig Székely vágta be kíméletlenül. Óriási volt a küzdelem, magas színvonalú a találkozó, mindkét együttes az összes erőtartalékát mozgósította a győzelem érdekében. És hogy ne csak izgalmas, hanem változatos is legyen a derbi: ezúttal a Honvéd fordította meg az állást. A káprázatos formában védő Kószt Péter Imre rövidsarkos lövése lepte meg, majd Gombos használta ki a vendégek pillanatnyi rövidzárlatát. Az FTC következő két támadása nem járt sikerrel, a bejátszott labdák nem jutottak el Matajszig, így a zöld-fehérek a kapura érkező Péter-lövéseket hatástalanító Kósznak köszönhették, hogy csak 6-5-re vezetett a rivális. Ez aztán tartást adott a társaknak is, leginkább a láthatóan belelendült Szebeninek, aki egy újabb büntetőt és egy újabb fórt váltott gólra, miközben a szintén nagyszer?en játszó Gombos sem tétlenkedett.

Döntetlenről, 7-7-ről indult tehát a záró felvonás, mely egy ideig újra csak úszóversennyé avanzsálódott. Azzá, mert Jäger és Boyd is hibázott, Ofner és Szebeni is vétett, sőt Bárány ezerszázalékos ziccerben sem tudott az önkívületben védő Kósz eszén túljárni. Három és fél perc után Nyéki törte meg a gólcsöndet - rögvest duplán! Előbb egy emberelőnyt suhintott be, majd úgy tíz méterről pécézte ki magának a hosszú felső sarkot - Pelle elnézte a lövést, amely után 9-7-re vezetett a Ferencváros.

A Honvéd ezek után is mindent megpróbált, de Kósz továbbra is zseniális volt. Varga Zsolt egy perccel a vége előtt csökkentette csapata hátrányát (előtte szabaddobásból talált be, ám azt a gólját nem adták meg a bírók), majd a vendégek a maradék 50 másodpercben kissé rutintalanul adták el a labdát. Talpon volt az egész uszoda, amikor 26 másodperccel a vége előtt Nyékit kiállították a játékvezetők, és emberelőnybe került a hazai gárda. Az időkérés után szenzációsan oldották meg a helyzetet a honvédosok, mindössze a befejezés volt sikertelen: az egész héten betegeskedő, lázas Bárány az egészen kiválóan helyezkedő Kósz mellett az alapvonalra dobta a játékszert.

A Ferencváros tehát életben tartotta döntőbéli reményeit, hétfőn a Népligetben fogadhatja ellenfelét. A helyzet kísértetiesen emlékeztet az egy évvel ezelőttire, amikor 6-2-ről állt fel a Vad-csapat.

Igaz, akkor még nem létezett Domino-himusz...

Mestermérleg

Kovács István: - Mentálisan fáradtak el a játékosaim. Okulnunk kell a tavalyi esetből, nem szabad, hogy ugyanaz megtörténjen. Vasárnap edzünk, beszélgetünk és győzni megyünk hétfőn a Népligetbe.

Vad Lajos: - Nagyon nagy dolognak tartom, hogy nyerni tudtunk a veretlen Honvéd uszodájában. Ki tudja, hanyadszor állt fel a csapat a padlóról, amely jelzi az erejét. Nagyon örülök, nagyon jól játszottunk. Megpróbáljuk ezt a formát átmenteni a következő mérkőzésre, mérkőzésekre is.

Szebeni meccse

Bárány a legvégén kihagyott ziccere után a parton Szebeni emelte a magasba Matajszot, aki kétségkívül sokat tett hozzá a Ferencváros sikeréhez. Na de Szebeni! Bizony ő is a fellegekben járt. Élete meccsét játszotta. "Igen, ez volt az eddigi legjobb meccsem. Egyszer a Szentesben lőttem ugyan hat gólt, na de itt a Fradiban ötöt egy elődöntőben..." - mosolygott a pólós, aki magyarázatot is adott, minek köszönhette a csapat az ő remeklését. "Megbeszéltük, hogy aki helyzetbe kerül, az gondolkodás nélkül tüzel. Nem volt veszítenivalónk, mindent egy lapra tettünk fel. Az első lövésem bejött, ez önbizalmat adott. Nagyon jól játszott a csapat, remélem, odahaza sem lesz másként" - mondta Szebeni Zoltán, aki Kósz Zoltán mellett a mezőny legjobbja volt.

Az olimpiai bajnok kapus is sorra fogadta a gratulációkat - a jogos gratulációkat, tegyük hozzá.

amler, Nemzeti Sport 2001.04.22.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001