FONTOS


 

Bánhidy András, a KSI játékosa, ötvenet vágott
Lakberendező gólkirály

Nagy buli volt. A társak gyorsan beugrottak egy gyorsétterembe, szereztek egy koronát, azzal köszöntötték Bánhidy Andrást.

Megkoronázták a gólkirályt.

A húszesztendős játékos ugyanis véghez vitte azt a bravúrt, hogy fiatal kora ellenére megannyi remek játékos, olimpiai és Európa-bajnok között a legtöbb gólt szerezte a bajnokság során. Szám szerint ötvenet. Nem kis teljesítmény!

Bánhidy András

Született: 1981. március 29., Budapest

Csapata: KSI

Legjobb eredménye: ifjúsági Európa-bajnok (1997, ifjúsági Eb-3. (1999), 2x serdülő bajnok (1997, 1998), ifjúsági bajnok (2000)

"Természetesen nagyon örülök a gólkirályi címnek, de nem is főleg magam miatt. Fantasztikus érzéssel tölt el ugyanis, hogy a csapattársaim, az edzőm és a barátaim is végtelenül boldogok voltak az egri meccs után"-kezdte a fiatal KSI-s tehetség, aki persze nem sokáig ülhet a babérjain, mivel két héten belül rendkívül fontos vizsgák várnak rá. Egy lakberendező-suliban tanul, így hát tucatnyi rajzot kell még elkészítenie a beszámolóra. A szóbeli vizsgáról nem is beszélve...

"Tanulok gőzerővel, még jó, hogy a junior-válogatottban két hét szünetet kaptunk..." -magyarázta. És ha már szóba került a junior-válogatott. Nem titok, a "Bugyu" becenévre hallgató játékos szeme előtt egész évben az augusztusi junior-világbajnokság lebegett, és lebeg még a mai napig. Válogatott társai ezt így nyíltan nem mondhatták ki (hogy is mondhatták volna, miközben a BL-ben hadakoztak, a magyar bajnoki címre hajtottak) - ellentétben vele. Nála ugyanis nem jelentett problémát, mivel klubedzője, Merész András, egyben a nemzeti együttes mestere is. "Sokat beszélgettünk Merész Bandival az egész évben a világbajnokságról, hogy és mit kell majd csinálni. Ennek fejében próbálkoztam a bajnokságban is."

Sikerrel, tegyük hozzá. Vannak ugyan, akik megkérdőjelezik az ő gólkirályi címét, mondván: jó-jó, a B-csoportban sokkal könnyebb gólokat lőni, de nem olyan egyértelmű a történet. Egyébként is, ugyanannyi alapszakaszbéli meccset játszott a Fradi és a KSI is. "Mindenkinek van némi igaza. Amit az ellentábor mond, meg amit a másik. Jó csapatban, jó játékosok között, szerintem könnyebb gólt lőni, ugyanakkor kétségtelen, a gyengébb csapatok ellen meg könnyebb játszani" - mondta erre Bánhidy András, aki szimpatikusan hozzátette: "Sokan gratuláltak már a felsőház legjobb góllövőjének, Varga Tamásnak. Én is szeretnék csatlakozni hozzájuk, és köszönteni őt. Rendkívül jó játékos, megtisztelő, hogy végül is előtte végeztem. Összesítésben több gólt dobtam ugyan mint ő, ám tisztában vagyok azzal, hogy sokat kell még fejlődnöm, hogy vele együtt említsenek, hogy az ő szintjére érjek."

Ötven gól. Többnyire lefordulásokból talált a kapuba - igazolva a szakvéleményeket, miszerint gyorsasága a legfőbb fegyvere. Emellett a statikus játékban is rengeteget fejlődött, emberelőnyben is rendre a legjobb megoldást választotta. Melyik volt a legemlékezetesebb góljaű "Még az elején, amikor a Szentessel játszottunk. Három gólt dobtam, a legutolsó az, amelyikre a mai napig emlékszem. Az utolsó percben emberelőnyben játszottak a vendégek, amikor is ellőtték a labdát, és nekem sikerült lefordulnom. Egy az egyben úsztam a kapusra - sokan voltak a lelátón, éreztem a szurkolóink óhaját, hallottam a hangjukat, eszembe is jutott, lehetne ez mondjuk egy világbajnokság vagy egy olimpiai bajnkság döntője is. De szép volna, ez az egyik nagy álmom...Na de visszatérve a meccshez: belőttem a helyzetet, azzal a góllal nyertünk. Csodás volt. Ja, és persze az utolsó, az ötvenedik, amelyik egy óriási kapufás gól -ugrik így be elsőre"-válaszolta.

Már tavaly is hívta őt az UTE és a Fradi - akkor nem ment. Hallgatott edzőjére, maradt még egy évet a KSI-ben. Megérte. "Örülök, hogy közel a maximumot tudtam nyújtani. Teljesen elégedett nem vagyok, fejlődnöm kell még. Éppen ezért biztosan ez volt a KSI-ben az utolsó idényem, tizenöt év után továbbállok. És ebben egyetért velem az edzőm is, akinek sokat számít a véleménye. Neki, Dömötör Zoli és Kőnigh Gyuri bácsinak rengeteget köszönhetek, de említhetném persze a többi ezdőm nevét is."

És hogy mi lesz a következő állomáshelye? Ismét hívta az UTE, de azóta kiderült, a liláknál amatőrszinten folytatják. Kilőve. Hívja a Fradi, hívja a Honvéd, úgy, hogy a következő szezonban kölcsönadnák őt az OSC-nek. Hívja a legjobb vidéki csapat, a Szeged, és hát nem titok, Olaszországból is megkereste egy csapat, amely az első osztályra pályázik. "Nap mint nap azon gondolkozom, mi legyen. A jövőm szempontjából a legjobb döntést fogom meghozni. Szerintem június végére adok végleges választ"-mondta. Az olasz ajánlat egyébként azért is kecsegtető, mert kedvese, a női válogatott oszlopos tagja, Drávucz Rita is ott játszik. Sokkal közelebb lehetne hozzá, aminek természetesen mindketten nagyon örülnének. "Büszke vagyok rá!" - mondta a hölgyek gólvágója egy ebéd közben. Itt és most talán elárulhatjuk, ő is tervezget valamiféle koronát csinálni a "királynak". A gyorséttermi korona mellé...

A góllövőlista végeredménye

50 gólos, gólkirály: Bánhidy András (KSI). 44: Cseh András (Eger). 42: Varga Tamás (Vasas). 41: Bárány (Honvéd). 39: Vindisch (Vasas). 38: Weszelowszky (Szeged). 36: Varga P. (Szeged). 34: Ágner (Eger), Csörgő (Szentes), Székely (FTC). 33: Seress (Eger), Vári (Vasas). 32: Nyéki (FTC), Varga II Zs. (Honvéd). 31: Balogh Z. (Szolnok), Katonás (Vasas). 30: Kéri (Szentes). 29: Dongó (OSC), Matajsz (FTC)

amler, Nemzeti Sport 2001.05.31.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001