FONTOS


 

Ifjúsági Európa-bajnokság, Hagen
Veretlen a Godova-csapat

A Hagenben zajló ifjúsági Európa-bajnokságon mindhárom csoportmeccsét győzelemmel, nagyarányú győzelemmel zárta Godova Gábor együttese. Különösen az UTE-ból a Vasasba igazolt pólós, az egyik legnagyobb tehetségnek tartott Varga Dániel remekelt -összesen tíz gólt szerzett a három találkozón. A mieink a szlovákok társaságában jutottak tovább, s a görögökkel és az olaszokkal folytathatják. Amennyiben az egyik ellenfélt legyőzik, máris a legjobb négy közé kerülnek. "A görögöket le kell győznünk szerdán, s a minimális célunkat elértük" -mondta Kemény Ferenc utánpótlás-igazgató, aki szerint nagyon erős a mezőny a tornán, szinte bármelyik csapat befuthat az első helyen.

Ifjúsági Európa-bajnokság, Hagen

Csoportmérkőzések, B-csoport

A magyar válogatott eredményei: -Hollandia 12-4 (2-1, 4-0, 1-1, 5-2). Gólszerzők: Varga D. 5, Gulyás 2, Hosnyánkszki 2, Süveges, Szabó, Szirányi. -Belgium 16-1 (4-0, 3-0, 5-1, 4-0). G: Létay 4, Gulyás 2, Hegedűs 2, Pataki 2, Süveges 2, Hosnyánszki, Somakti, Szabó, Varga D. -Szlovákia 14-1 (3-1, 3-0, 5-0, 3-0). G: Varga D. 4, Süveges 3, Hosnyánszki 2, Szirányi 2, Gulyás, Hegedűs, Létay

Nemzeti Sport 2001.08.01.

Megvan a juniorkeret, miközben négy között az ifik
Elödöntős a Godova-csapat

Merész András kijelölte a junior vb-re utazó csapatának névsorát. "Nyerni megyünk majd, de tudni kell, hogy roppantul kiegyensúlyozott a mezőny"-mondta a kapitány, aki eddig három tornán szerepelt az általa dirigált játékosokkal (akiknek mellesleg egy pár kivételével edzője is volt a KSI-ben). A mérleg nem rossz, ám kissé felemás. Addig rendjén volna, hogy első két versenyén veretlenül lett első a gárda, ám furcsa módon egy hete Szegeden a horvátok, a spanyolok és a jugoszlávok is felűlmúlták a csapatot. "Levontuk a tapasztalatokat, megbeszéltük ki mit csinált rosszul. Kiütközött a csapaton a fáradtság, de gyorsan helyretettük a dolgokat. Végül is még mindig jobb, hogy most jöttek elő a hibák, mert a világbajnokságon ez már végzetesnek bizonyulna"-magyarázta Merész, aki megnevezte azt a 13 játékost, akikkel jövő szerdán Törökország felé veszi majd az irány. Eszerint a Baráth Ferenc, Jászberényi Gábor (kapusok), Bánhidy András, Ferkó Dániel, Haufe Tamás, Kovács Olivér, Kis Gábor, Paján Viktor, Suti Gábor, Szívós Márton, Szűcs Levente, Weszelovszky László, Varga Dániel (mezőnyjátékosok) összetételű együttes szerepel majd a vb-n.

Mindeközben az ifik (akik közül Varga Dániel szóhoz jut majd a juniorok között is) Hagenben óriási bravúrt végrehajtva 8-5-re győzték le az olasz együttest, így bekerültek a legjobb négy közé. Az elődöntőben a jugoszláv-horvát mérkőzés győztesével mérkőzhetnek Godova Gábor tanítványai, akik közül az újpesti Létay Krisztián volt a legeredményesebb a maga négy góljával az olasz válogatott ellen.

Ifjúsági Európa-bajnokság, Hagen

Középdöntő: Magyarország-Olaszország 8-5 (4-1, 1-2, 1-1, 2-1). A magyar gólszerzők: Létay 4, Szirányi 2, Hosnyánszki, Süveges

Nemzeti Sport 2001.08.03.

Varga Dániel döntött
Döntőben a mieink!

"Döntősök vagyunk!" --mondta megkönnyebbülve, meghatottan a telefonba Godova Gábor, amikor az eredmény iránt érdeklődtünk. Bizony, a magyar ifjúsági vízilabda-válogatott óriási bravúrt vitt végre azzal, hogy az eddig veretlen, százszázalékos teljesítményt nyújtó jugoszláv együttest legyőzte az elődöntőben.

A találkozó rendkívül jól indult: a jelentések szerint magabiztos volt a csapat, egy cseppet sem ijedt meg a kétméteres óriásokkal teletűzdelt riválistól. Az első negyedben 3--1-re húzott el Godova Gábor szövetségi kapitány csapata. Nagy Viktor jól védett a kapuban, a védekezés kifogástaslan volt, Szirányi Balázs pedig tarthatatlan. A Ferencváros tehetséges centerét nem tudták tartani a jugó bekkek, ami a folytatásra is jellemző volt. Szirányi összesen két gólt szerzett, néhány kiállítást hozotta konyhára, tovább két négyméterest harcolt ki. Ezeket az olaszok ellen remeklő Létay Krisztián értékesítette.

Úgy tűnt, nem kell majd izgulnia a magyar küldöttségnek, ám az utolsó negyedben megtört az addigi lendület. A mieink felhozták a jugoszlávokat, akik kíméletlenül használták ki a váratlan lehetőséget: 3--0-s negyeddel döntetlenre mentették a találkozót.

"Ez nem lehet igaz..." --fogták a fejüket a mieink, majd még egyszer nekiveselkedtek. Újra összeállt hátul a fal, így a kétszer háromperces hosszabítást kapott gól nélkül úszta meg a csapat.

Egyszer viszont be is találtak a jugoszláv kapuba!

Emberelőnyben játszott a Godova-csapat, amikor Varga Dánielhez került a labda. Az Újpest (a következő szezontól a Vasas) pólósa, aki az ifi Eb után sem pihenhet, lévén bérelt helye van az augusztus 10-én kezdődő junior-világbajnokságon szerepelő válogatottban is, nem teketóriázott sokat, ahogy tőle megszokhattuk, pontot tett a csata végére.

"Nagyon boldog vagyok" --hebegte még a telefonba Godova Gábor, aki nagy bravúrt hajtott végre a csapatával. A szombati fináléban mellesleg a horvátokat legyőző görögökkel mérkőzhet a várakozáson felül szereplő együttes.

"Most végre revánsot vehetünk rajtuk" --mondta az utánpótlás-igazgató, Kemény Ferenc, emlékezvén arra, hogy hellász fiai a középdöntő során egy góllal legyőzték a mieinket. Aranyat érne a visszavágás!

Ifjúsági Európa-bajnokság, Hagen

Elődöntő: Görögország--Horvátország 4--2 (1--0, 1--0, 2--0, 0--1), Magyarország--Jugoszlávia 7--6 (3--1, 1--2, 2--0, 0--3, 1--0, 0--0). A magyar gólszerzők: Szirányi 2, Varga D. 2, Létay 2, Szabó N., Gulyás

***

Hagenben elkészítették a BL, valamint a KEK selejtezőinek sorolsát. A legrangosabb kupában a magyar bajnok Domino-BHSE csak a legjobb tizenhat között szerepel majd, míg a KEK-ben a magyar kupagyőztes Vass-Plaket Belgiumban játszik november 23--25. között. Az ellenfelek: Mladost Zagreb (horvát), SKP Kosice (szlovák), Mouscronnois (belga). Innen két együttes kerül majd a legjobb nyolc közé.

Nemzeti Sport 2001.08.04.

Kásásék nyomában
Trónra léptek a magyar ifik!

Még hogy nincs utánpótlása a magyar vízilabdának!

Volt, ki bátran kijelentette a rútul sikerült fukuokai vb után: "Sajnos az utánpótlás terén le vagyunk maradva a riválisoktól, így ezekre a fiúkra hárul minden."

Ime erre a felvetésre a válasz: a hageni ifjúsági Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett a magyar válogatott! Godova Gábor szépreményű csapata a fináléban könnyed, nagyszerű játékkal vett revánsot a görögökön, akik a középdöntőben 6--3-ra győzték le a mieinket.

"Ezért jöttünk. Minél jobban akartunk szerepelni, hála istennek így sikerült. Nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny, hat-hét remek csapattal, bizony nem volt könnnyű dolgunk"--magyarázta Godova Gábor, akinek mellesleg ez volt az első világversenye szövetségi kapitányként. Soha rosszabb kezdést...

Amint az UTE-val LEN-kupát nyerő edző (a nyáron kapta meg a mesteredzői címet --nem véletlenül...) elmondta: a görögök a középdöntőben ugyan győztek a mieink ellen, ám az a meccs nem tükrözte híven a mérkőzés képét. Mintahogy Vargáék 14--1es gólzápora a szlovákok ellen sem. Utóbbiért persze nem szomorkodtunk.

A döntőben --mintahogy az egész Eb-n --remekelt centerben a ferencvárosi Szirányi Balázs, gólokat lőtt Létay Krisztián, jól védett Nagy Viktor, rendkívül hasznosan játszott Varga Dániel. De az egész csapatot dicséret illeti. Az elődök után eredt hát a gárda (1989-ben, 1993-ban és 1997-ben is a magyar zászlót húzhatták fel az ifi Eb-ken), s minden remény megvan arra, hogy a folytatás is hasonló legyen.

Mert igen is, az utánpótlás-edzők a szerény körülmények közepette is nagyszerű munkát végeznek. Ez az eredmény az ő munkájukat is dicséri.

Ifjúsági Európa-bajnokság, Hagen

Döntő: Magyarország--Görögország 7--4. A magyar gólszerzők: Szirányi 2, Létay 2, Szabó N., Varga D., Gór-Nagy. A 3. helyért: Jugoszlávia--Horvátország 6--5. Az 5. helyért: Spanyolország--Olaszország 7--5

Az ifjúsági Eb végeredménye. Európa-bajnok: Magyarország (Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Gulyás Ábel, Györke Zsolt, Hegedűs Gábor, Hosnyánszky Norbert, Hyc Tamás, Létay Krisztián, Nagy Viktor, Pataki Gergely, Süveges Máté, Somogyi Balázs, Szabó Nándor, Szirányi Balázs, Varga Dániel), 2. Görögország, 3. Jugoszlávia, 4. Horvátország, 5. Spanyolország, 6. Olaszország

Varga Csaba, Nemzeti Sport 2001.08.05.

Nagy tömeg várta az ifjú Európa-bajnokokat
Egységben az erő

A tömeg nem tágított. Várt, várt a csapatra --az ifik csapatára. A Ferihegyi repülőtér megélt már jó néhány fogadtatást -- hogy csak a sportágnál maradjunk: nem is oly rég a fukuokai világbajnokságról hazatért férfiválogatottat várták sok százan, ötödik hely ide vagy oda --, mégis, a vasárnap délutánit nyugodtan nevezhetjük különlegesnek. Európa-bajnokokat várt a nép, az igaz, csak hát nem felnőtteket, hanem fiatalokat. A magyar ifjúsági pólóválogatottat, amely szép csendben besöpörte az Eb-aranyat.

"Nagyon jól, fiatalságuk ellenére rendkívül éretten játszottak a gyerekek" --jellemezte az együttest az elsőként kilépő Merész András. A juniorválogatott kapitánya (akin mellesleg sütött a bánat két pólósa, Szívós és Paján balesete miatt: "Gondolhatja, amióta meghallottam, csak ez járt a fejemben.") az utolsó két napra utazott ki Hagenbe, hogy meglesse barátja, kollégája, Godova Gábor csapatát. Jókor ment. Az elődöntőben a jugoszlávok, a fináléban a görögök húzták a rövidebbet. Ráadásul két különdíj is a mieink kezébe került.

Varga Dániel. Nagy tehetség. Sőt, már több is annál. "Nagyon tetszett a játéka. Másodpercekkel korábban tudta, mi következik. Hangosan irányított, hiába fogták szorosan, így is igazi vezéregyéniség volt"--mondta róla Merész, aki természetesen a szerdán induló junior vb-csapatban is számít az UTE-ból a Vasasba igazolt játékosra. Akit egyhangúan az ifi Eb legjobbjának választottak a kapitányok.

Nagy Viktor. Ő talán még nem annyira ismert, mint Varga, ám ha így folytatja...Legyen elég az utánpótlás-igazgató, Kemény Ferenc mondata róla: "Fantasztikus tehetség, egy ideig nem lesznek vele kapusproblémáink." Elhisszük neki. Annál is inkább, mivel őt meg a torna legjobb kapusának válaszották. Szintén egyhangúan...

Szóval az ificsapat. Merész talán már otthon is volt, amikor mintegy két órával a gép leszállása után feltűntek a nemzeti színű melegítőben pompázó srácok. Pezsgő, vastaps és a szövetség virágcsokrai köszöntötték őket. Naná, hogy Varga Dani volt legelöl (és a többiek, névsorban Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Gulyás Ábel, Györke Zsolt, Hegedűs Gábor, Hosnyánszky Norbert, Hyc Tamás, Létay Krisztián, Nagy Viktor, Pataki Gergely, Süveges Máté, Somogyi Balázs, Szabó Nándor, Szirányi Balázs), s naná, hogy a kapitány, Godova Gábor zárta a sort.

"Kiegyensúlyozott volt a mezőny, sok a jó csapat. Azért mentünk, hogy minél jobban szerepeljünk, sikerült" --nyilatkozta a szakember, aki első világversenyén győzelemre vezette fiait, akik mellesleg néhány csomag miatt késlekedtek a tranzitban. Senki sem mozdult, mindenki szépen megvárta a másikat, együtt jöttek ki. Egy csapat --jó csapat. Sok szép örömünk lehet még bennük.

***

Szívós, Paján: orvosi igen a vb-re

És akkor dönteni kellett. A sors kegyetlen, egy napja még életről-halálról beszélgettünk, most pedig ezen túllépve (lehet ezen túllépni?) játékról-nem játékról van szó. Mint lapunk beszámolt róla: péntek éjszaka két nagyon tehetséges juniorválogatott pólós, Szívós Márton és Paján Viktor autóbalesetet szenvedett, amikor egy cseh autós erősen ittas állapotban beléjük hajtott. Csak a szerencsének és Paján reflexének köszönhette a két játékos, hogy életben maradt egyáltalán, és hogy megúszták varrott, csúnya sebekkel, emlékezetkieséssel, kétnapos kórházi élettel.

Na de lesz-e ebből junior-vb? --ez volt a kérdés. Már ez. Szerdán utazik a gárda, a két fiú stabil csapattag. Normál körülmények között... "Megyünk, ez nem vitás" --mondta a két játékos magától értetődően. Elszántan.

Minden szem az orvoson. Dr. Gábor Antal mondta ki a végső szót. Igen vagy nem?

"Igen. Szívós Marcinak repesztett sebe van a szemöldöke mellett, és a bal vállán van ízületi sérülés, míg Paján Viktornak a fején van egy csúnya sérülés, valamint a bal combján éktelenkedik egy vágott seb. Mégis azt mondom, szombatra, a vb második napjára teljes értékű harcosok lesznek. Bevallom, nem volt könnyű dönteni, és azt is tudom, hogy ilyenkor a játékosok, ha tudják, eltitkolják a bajt, ők nem akarnak betegállományba kerülni. Mégis, úgy gondolom, az olaszok ellen már szerepelhetnek" --magyarázta a csapatorvos, és döntése után sokan megkönnyebbültek. Legfőképp a két fiú, akiknek megmaradtak az (arany)álmai.

Nemzeti Sport 2001.08.07.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001