FONTOS


 

Tatabányán az alapokat fektetik le
Tíz év után újra az elitben

Tíz évvel ezelőtt pont nélkül búcsúzott az első osztálytól a Tatabányai Vízmű együttese. Az egyetlen élvonalban szerepelt dunántúli pólócsapat az eltelt évtizedben állandó tagja volt a másodosztály érmeseinek, ám Persely József edző együttese legfeljebb a második helyet szerezte meg. Az idén nyáron az OB I létszámbővítésével lehetőséget kapott a tatabányai póló, és ezzel élt is a TVSE. Az első osztály újonca komolyan gondolja a fentmaradást, ezért a csapat jócskán felerősödve kezdte meg az alapozást a bajnoki rajtra. Sőt a héten döntés született arról, hogy Tatabánya megyei jogú város a korábbi támogatás mellett további másfél millió forinttal segíti a csapatot.

-- A tatabányai vízilabdát tekintve az utóbbi évek legjobb döntését hozta az önkormányzati testület, és ezt illik is megköszönnünk --hangsúlyozta Persely József, a TVSE vezetőedzője. -- Hisszük, hogy hamarosan sikerül szakmai és anyagi alapot teremteni a helyi minőségi vízilabdázásnak, és az is elképzelhető, hogy egyszer majd bővíteni kell az uszodánk lelátóját. A póló újra népszerű lehet a városban, hiszen amellett, hogy hétről hétre olimpiai bajnokokat hozunk majd el Tatabányára, az utánpótlásunk is igen erős. Nem számít meglepetésnek, ha a patinás élvonalbeli egyesületek fiataljait győzzük majd le, tehát az anyagi lehetőségek megerősödésével méltó partnerei lehetünk a nagy kluboknak.

Noha a tatabányai vízilabdázók újoncként indulnak a bajnokságban, a csapatnál nem téma a kiesés kérdése. Ennek oka, hogy jövőre nem lesz kieső, valamint, hogy a TVSE folyamatosan erősítette csapatát. A szlovák válogatottak, a 24 éves Patrik Kedro és a 19 esztendős Fazekas András mellett a megszűnt MAFC-tól, valamint a BVSC-től is érkeztek játékosok. A korábbi csapat magja egyben maradt, így jelenleg Persely József húszfős kerettel dolgozik. A vezetőedzőnek egyetlen komoly gondja, hogy az érkezett hat játékos közül senki sem balkezes.

-- Szerettük volna megtartani a szlovák Szabó Igort, ám egyelőre nem sikerült --mondta Persely József. -- A jelenlegi csapatunkat képesnek tartom arra, hogy helytálljon az OB I-ben, és ne a homokzsák szerepe jusson nekünk. Igyekszünk méltó ellenfelek lenni, ám számomra az is szép teljesítmény lenne, ha a bajnokság végén nem állnánk az utolsó helyen. A következő egy hónapban edzőmérkőzésekkel készülünk, de a hét végén a szlovákiai Komarnóban indulunk egy tornán, ahol az olasz Trieszt, a szlovén Maribor és a helyi csapat lesz az ellenfelünk.

A hét végén a TVSE is rendezett tornát, pontosabban csak rendezett volna, mert a nemrég alakult Esztergom mellett meghívott kuvaiti válogatott nem érkezett meg Tatabányára. A Magyarországon edzőtáborozó arab csapat vezetői és játékosai úgy gondolták, a pénteki hűvös időjárás nem csábítja a jóval kellemesebb klímában edződött kuvaitiakat, így a vendégek nem utaztak el Tatabányára.

Gondot csak az jelentett, hogy a kuvaitiak döntésüket péntek délután közölték a tatabányaiakkal, akik korábban már megmérkőztek Kuvait legjobbjaival. Akkor 17--5-re a Tatabánya győzött, tehát a pénteki mérkőzés kevéssé segíthette volna a TVSE fejlődését.

Nemzeti Sport 2001.09.02.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001