FONTOS


 

Meg kellene vétózni a logikátlan változtatást
A görög invitálás elfogadva

Kapós a magyar női válogatott, nem vitás, a nyári siker meghozta a hatását. Két nemzetközi tornára is meghívást kapott az együttes, és minden bizonnyal a görögországi invitálásnak eleget is tesz. "Itt van a kezemben a fax, amelyben hivatalosan is meghívnak bennünket a júliusi viadalra"-közölte a hölgykoszorút az első közös évben Európa-bajnoki címig és világbajnoki ezüstig vezető szövetségi kapitány. Faragó Tamás csapata ezek szerint 2002. július 18-21. között utazik majd a három év múlva esedékes olimpia helyszínére.

És ha már szóba kerültek az ötkarikás játékok. Természetesen nagy öröm a hölgyek körében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése, miszerint 2004-ben a sydneyi hattal szemben nyolc csapattal rendezik a tornát. "Ez nagyon jó hír!"-örvendett például az Eb gólkirálynője, Primász Ágnes, nem hallva azon kritikus hangokat, miszerint "Oké, csak nehogy ezzel mondjuk egy afrikai vagy még egy ázsiai együttest akarjanak játékba hozni..."

Csak nem!

Ugyan a kvalifikáció kidolgozása még várat magára, de a józan ész azt diktálja, hogy a létszámemeléssel nem a duzzasztást, hanem a még jobb színvonalt, megannyi rangadó izgalmának fokozását akarják elérni az illetékesek. Emlékezhetünk, válogatottunk a területi kvalifikációk miatt (is) volt kénytelen a televízióból szemlélni a sydneyi eseményeket -többek között a nála nagyságrendekkel gyengébb kazah válogatott megmosolyogtató produkcióját... Csak remélhetjük, még egyszer nem fordul elő hasonló "gyomorbántalom".

"A női vízilabda elismerését jelenti a bővítés, azt hiszem, egyértelműen kijelenthető, fejlődik a szakág. Csak félő, az okosok legutóbbi elmebeteg döntése visszaveti ezt a folyamatot" -magyarázta Faragó Tamás a FINA fukuokai döntésére célozva. Valóban felettébb logikátlan húzásnak tűnik a női vízfelület növelése, miszerint a férfiakhoz hasonló méretű pályán vetekedjenek egymással a hölgyek. A magyar bajnokság (és a hírek szerint az összes elindult és induló európai viadal) a régi szabály szerint zajlik, teljesen felesleges ezen változtatni. Elvégre a jó csapatok egészen parádés meccseket vívtak már egymással, úgy klub-, mint válogatott szinten -a változatás egyértelműen csak ártana a színvonalnak, a sportágnak. "Nem szabad ezt hagyni, meg kell próbálni megvétózni"-így montreali bajnok, akivel nem lehet vitatkozni. Amennyiben országszerte lesznek követői, van esély a nemzetközi szövetség megyőzésére. Ha már az evidensért is lobbizni kell...

A. Z.

BUDAPEST. "Legalább húsz évet fiatalodtam" - újságolta Butykó mester, vagyis Lemhényi Dezső, az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke. A fiatalodás magyarázata: dr. Jánosi Andrásnak, a János kórház kardiológiai professzorának tanácsára pacemakert, szívritmus-szabályozót kapott az érsebészeten. A műtétet Merkely Béla főorvos, a KSI egykori vízilabdázója végezte el az olimpiai bajnokon.

Szentesi mesterek - felsőfokon

Ezüstérmet szerzett a Vízilabda Mesterek Európa-bajnokságán a negyvenöt év felettiek küzdelmeiben a Szentesi Senior SC csapata, miután a csoportmérkőzéseken a házigazda Split együttesét 6-5-re, a szintén horvát Zadart 9-0-ra, az észt Kalev csapatát 9-4, majd az elődöntőben a cseh Szlávia Prahát 10-4-re győzték le. A háromszoros világbajnok Kurca-partiak a fináléban 5-4-re kikaptak a Splittől, de teljesítményüket így is vastaps jutalmazta. Ugyanebben a korosztályban a Budapesti Senior SC "öregfiai" bronzérmet nyertek. A Szentesi Senior SC Eb-ezüstérmes csapata: Halász Mihály, Komáromi Péter, Komlósi János, Nagy István, Nagy József, Orbán István, Pengő László, Szórádi Miklós, Tari László, Varga József, Zámbó Lajos.

CSG, Nemzeti Sport 2001.09.26.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001