FONTOS


 

Gerendás hisz a BVSC előretörésében
A katlanba már a Vasast várják

Büszkén álltak a Honvéd vezetői, szponzorai a kiürült uszodában. Ámulva nézték a klasszisokat, a meccs előtt a vércukorszintje miatt cukorkát szopogató Molnár Tamást, a szövegelésért kiállított, rendkívül hasznosan játszó Biros Pétert, a bravúrosan védő Kovács Zoltánt, a szélvészgyors, hármat vágó Ofner Dánielt, vagy éppen a Bécsből hozatott speciális gipszben járó, a BVSC elleni derbi előtt egy órát úszó Kiss Gergelyt. Rendkívül jó csapat a Domino-BHSE, büszke rá a Kőér utcai "brigád". (Jelen pillanatban egyedüliként a Vasas tudja idehaza felvenni vele a versenyt, nem véletlenül várják a szakemberek, a szurkolók november negyedikét, a csúcsrangadó időpontját.)

Hihetetlen örömmel töltötte el a hazaiakat a vasárnapi matiné hangulata is. Megtelt, naná, hogy megtelt a kapu mögött felállított lelátó (négyszázan férnek el rajta), így nézőcsúcs született a felújított, immáron valódi katlannak nevezhető uszodában. Mintegy ezerkétszázan szemlélték, amint az első negyedbéli szunyókálás után 14-4-re üti ki a Domino az ellenfelét. "Ilyen jól még nem láttam védekezni a csapatot"-mosolygott a haziak trénere, Kovács István, aki nem kívánt senkit sem kiemelni csapatából, mint mondta: "Mindenki megtette a magáét, egyébként is boldog vagyok, a csapat akarása óriási örömmel tölt el."

A vesztes, a kiütött csapat edzője sem szomorkodott, Gerendás György láthatóan a későbbiekre koncentrál, a szakosztály szinte összes ifjúsági korú játékosát kipróbálja, lássa, kire számíthat majd a bajnokság hajrájában. "Jól kezdtünk, de a mérkőzések nem csak egy negyedből állnak. Nagyon elszúrtuk, mint sokan. Talán mi is megijedtünk egy kicsit három-egyes vezetésünket követően. Lesz ez még jobb, sokkal jobb is"-fejtette ki Gerendás, aki hiszi, bajnoki döntőt játszhat majd a Vasutas. Márpedig ha ő hisz valamiben...

AZ, Nemzeti Sport 2001.10.16.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001