FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért

BVSC-Brendon-FTC 9-5
Szőnyi út. V: Bátori, Marjai

Kontavill-Szentes-UTE-Taxi2000 10-6 (4-0, 2-3, 3-2, 1-2)
Szentes. V: Székely, Kun
Góldobók: Pellei 3, Csörgő 2, Szénászky 2, Kiss I., Szabó N., Juhász, ill. Bíró A. 4, Dávid, Kovács R.

Hasonló "blackout"-ja volt az Újpestnek, mint az első fordulóban, a Honvéd ellen. Akkor a második, most az első negyedben játszott tragikusan a Csapó-gárda, s eztán már hiába üldözte a szentesi együttest: a fantasztikus lelkesedéssel játszó hazaiak nem adták ki a kezükből a sikert, amelyben kapusuk, az egykoron ifi Eb-t nyert Horváth Tamás játszotta a főszerepet.

Eger-Vasas-Plaket 3-11 (0-3, 1-4, 1-1, 1-3)
Eger. V: Szentgyörgyi, Horváth Cs.
Góldobók: Áncsán 2, Kiss Sz., ill. Varga T. 4, Steinmetz Á. 3, Vári, Varga D., Varga II Zs., Madaras

Csak ifjú klassziskapusának, Jászberényinek köszönhette az Eger, hogy megúszta ennyivel az egyre jobban összeálló, továbbra is Varga Tamás vezérelte piros-kékek ellen. Utóbbiak soraiban góllal mutatkozott be az angyalföldi játékjogát hét közben megkapó Varga Dániel, míg a vendégeknél Áncsán András első gólja érdemel említést. Az egriek kapitánya 443. ob I-es mérkőzésén hétszázadszor talált a hálóba!

KSI-Domino-BHSE 5-14 (0-4, 1-3, 2-4, 2-3)
Hajós A. uszoda. V: Lakatos, Madarasi
Góldobók: Fáy 2, Varga I., Kriszt, Bóbis, ill. Bárány 3, Molnár T. 2, Sugár 2, Egedi 2, Kovács O., Jäger, Bereczki, Szívós, Kovács Z.

Nem tévedés az utolsó gólszerző: megszületett az idény első kapusgólja. A kedélyes hangulatú összecsapáson az egyik megúszó Honvéd-játékosra vadászó hazai kapus fölött ívelt Kovács Zoltán a túloldali hálóba. A vártnál kisebb különbség egyébként annak a számlájára is írható, hogy a bajnoknál továbbra sem szerepelt a még lábadozó Kiss Gergő, valamint a múlt hétvégén cserével kiállított, épp ezért eltiltását töltő Biros Péter és Tóth Imre.

Tatabánya-Szolnok 11-12 (3-2, 2-5, 2-2, 4-3)
Tatabánya. V: Kosztolánczy, Fekete
Góldobók: Kedro 4, Helembai 3, Gebauer, Csányi, Fehérvári, Hodek, ill. Balogh Z. 3, Körmendi 2, Lukács D. 2, Süveges 2, Hidasi, Krasznai B., Fazekas F.

Óriási küzdelem zajlott a vízben, amelyben végül a vendégek nagyobb ob I-es rutinja érvényesült.

OSC-British-Kinghts-Tabán Trafik-Szeged 7-10 (3-3, 1-4, 2-2, 1-1)
Hajós A. uszoda. V: Bors, Vojvoda
Góldobók: Mányai 3, Békési 2, Berezvai, Ferkó, ill. Weszelovszky 3, Nitsovits 3, Varga P. 2, Mód, Molnár P.

Egy jó negyed is elég volt a Szegednek a bajnokságot remekül kezdő OSC ellen. Ebben gyaníthatóan annak is szerepe volt, hogy a hazaiak exválogatott kapusa, Kardos lovaglóizom-sérülése miatt az első negyedet követően kénytelen volt elhagyni a medencét, s mire helyettese, Tory bemelegedett, már elúszott a mérkőzés.


A bajnokság állása

1. Honvéd 8 pont (4 mérkőzésből), 2. Szeged 8 (6), 3. Vasas 6 (3), 4. Szentes 6 (4), 5. FTC 5 (4), 6. Eger 4 (4), 7. OSC 4 (4), 8. BVSC 4 (4), 9. UTE 3 (4), 10. Szolnok 2 (4), 11. Kecskemét 1 (3), 12. KSI 1 (5), 13. Tatabánya 0 (3)

Nemzeti Sport 2001.10.21.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  OSC-Szeged 2001.10.20

  
  KSI-Honvéd 2001.10.20

 
LINKEK

  Vízilabda.2001