FONTOS


 

A magyar bajnok pályázik a négyes döntőre
Honvéd: ide nekünk a BL-döntőt!

Inga a reptér és a Margitsziget között. Pénteken egész áldott nap az innen oda, majd vissza, kellemes kirándulásnak éppen nem nevezheto utat járta be úgy tizenötször a Koér utcai uszoda stábja -- szívélyes fogadtatásban részítve a Budapestre látogató európai tisztségviseloket, így például Alessandro Sansa LEN-igazgatót.

"Óriási a felhajtás, rengeteg az érdeklodo, van dolgunk boven"--lihegte a telefonba a Ferihegyi reptéren állomásozó Honvéd-szakoszályvezeto, Novák Ferenc, aki a temérdek munka mellett rengeteget gondol a sorsolásra. "Van egy álmunk --most hadd ne mondjam el, mi az --, meglátjuk beteljesül-e."

Álma összesen huszonnégy csapatnak lehet a szombati kupasorsolást illetoen, amelyet szombaton délután a Thermal Hotelben ejtenek majd meg. Hogy hazánk rendezheti a ceremóniát (amelyre a LEN-tisztségviselok mellett rengeteg gárda vezetoje érkezett), a Honvéd érdeme, a magyar bajnokcsapat jelentkezett, és vállalta magára az ilyen eseménnyekkel járó költségeket. Nyilvánvalóan ezzel is nyomatékosítva a nagyurak elott, hogy a BL-ben elso ízben induló gárdával komolyan kell számolni minden téren.

Ám ez mind semmi! A Honvéd szombaton hivatalosan benyújtja pályázatát a BL-fináléra, az úgynevezett Final Fourra --talán nem árulunk el nagy titkot, minden esély (vagy annál is több...) megvan arra, hogy jövo év május 24--25-én a margitszigeti arénában láthatjuk a kontinens négy legjobbikának csúcstalálkozóját. Csak Birosék is köztük legyenek...

A BL-ben a megszokott metódus szerint két négyes csoportban csatároznak majd a felek a legjobb nyolc között, míg a másik két viadalon, a KEK-ben és a LEN-kupában a megszokott módon folytatódik az oda-visszavágós formula, azaz marad az egyenes kieséses ág. Miután elobbiben a Vasas, míg utóbbiban a BVSC és a Ferencváros is elsoként jutott tovább a selejtezobol, "csak" valaki által már legyozött riválist kaphatnak a mieink -- minden remény megvan tehát arra, hogy ne ez legyen az utolsó sorsolásuk...

***

Négy magyar és négy olasz a mezonyben

Bajnokok Ligája

Posillipo Napoli (olasz), Dinamo Moszkva (orosz), Jug Dubrovnik (horvát), Olympique Nice (francia), Olympiakosz Pireusz (görög), Domino-BHSE, VK Becsej (jugoszláv), Spandau 04 Berlin (német)

(Két négyes csoportba osztják a csapatokat: a selejtezok alapján a két-két elso és a két-két második kerül a két csoportba, úgy, hogy azonos selejtezobeli együttesek nem kerülhetnek össze)

A Domino-BHSE lehetséges ellenfelei:

1. változat: Jug Dubrovnik, Olympique Nice, Olympiakosz Pireusz

2. változat: Dinamo Moszkva, Olympique Nice, Spandau 04 Berlin

3. változat: Dinamo Moszkva, Jug Dubrovnik, VK Becsej

KEK

RN Florentia (olasz), Lukoil Volgograd (orosz), Vasas-Plaket, CN Barcelona (spanyol), Jadran Hercegnovi (jugoszláv), Cannstatt (német), Mladost Zagreb (horvát), Vouliagmeni (görög)

(A negyeddöntoben a selejtezobeli gyoztesek a másodikokkal találkozhatnak, úgy, hogy azonos selejtezobeli együttesek nem kerülhetnek össze)

A Vasas lehetséges ellenfelei: Jadran Hercegnovi, Cannstatt, Vouliagmeni

LEN-kupa

Systema Brescia (olasz), Pro Recco (olasz), BVSC-Brendon, Ferencváros, CN Marseille (francia), Partizan Beograd (jugoszláv), Catalunya (spanyol), Primorje Rijeka (horvát)

A BVSC lehetséges ellenfelei: CN Marseille, Parizan Beograd, Primorje Rijeka

A Ferencváros lehetséges ellenfelei: CN Marseille, Partizan Beograd, Catalunya

(A negyeddöntoben a selejtezobeli gyoztesek a másodikokkal találkozhatnak, úgy, hogy azonos selejtezobeli együttesek nem kerülhetnek össze)

CSG, Nemzeti Sport 2001.12.01.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001