FONTOS


 

Hibátlanul zárta az első kört a címvédő
Eddig tarolt a Honvéd

Hasonlóan az előző szezonhoz, ezúttal is tarolt a Honvéd, ezúttal is Kovács István csapata zárta az élen az egyfordulós alapszakaszt (ennek a tömör összefoglalása: 78 mérkőzés, 233 játékos, 1343 gól, 17.2 gólátlag, 742 akcióból , 527 emberelőnyös gól, 74 értékesített négyméteres, 1338 súlyos hiba, 95 négyméteres, 93 kipontozódás, 13 cserés kiállítás). Az elején nem árt rövidre zárni: kétségkívül szerencsétlen megoldásnak tűnik a visszavágók nélküli lebonyolítás, hogy a vaksorsolás dönti el a rangadók (legyen szó akár felső- vagy alsóházi rangadóról) helyszínét, lehetetlen így elejét venni a kritikáknak, amelyet ahogy lenni szokott, legfőképpen a hátrányt szenvedő csapatok edzői, vezetői fogalmaznak meg. Talán érdemes lenne a jövőben átszervezni a bajnokságot -- igaz, eme lebonyolítást maguk a csapatok hagyták anno jóvá...

Na de visszatérve a listavezetőhöz: a címvédő a három olimpiai bajnok (Biros, Kiss, Molnár) és az Európa-bajnok kapus (Kovács) igazolásával jelentősen megerősödött, említettek rendkívül könnyen beilleszkedtek a Kőér utcai működő gépezetbe, amely lehengerelte összes vetélytársát. A legjobban a Ferencváros tudta megszorítani a Dominót, a többi nagyok közül a Vasas akkor még kereste önmagát, a BVSC pedig egy negyedig tudott csak partiban maradni. A jelek szerint jó esélye van az újbóli aranyra a gárdának --amiben a szakemberek szerint a Vasas jelentheti a legnagyobb akadályt.

Az idegenbeli csúcsrangadón még egyértelműen jobb volt a Honvéd, ám ahogy Somossy József többször említette: Angyalföldön remek játékosokat szerződtettek, legalább olyanokat, mint "odaát", ám idő kell a csapattá formálódáshoz. Nyolc új pólóssal vágott neki a küzdelmeknek a piros-kék armada, amelynek teljesítménye a meccsszámok növekedésével egyenes arányban javult --azaz a felsőházban óriási csatákra van kilátás.

A BVSC a Vasashoz hasonló utat járt be, magyarán a Szőnyi úton is napról napra jobban játszottak a be-beérő fiatalok (Gerendás György sosem átallott megemlíteni: biztos csapata bajnoki döntőjében...!), s tulajdonképpen ugyanez a helyzet az új edzőkkel kiálló Ferencváros, UTE duónál. Szegeden a nehéz körülmények már-már elcsendesítik a dobogós hangokat, pedig nem vitás, óriási szükség volna egy bivalyerős vidéki gárdára.

Felettébb jól teljesített az OSC, amely többek között a Szentes és az Eger legyőzésével váltotta meg jegyét a legjobb nyolc közé, míg Szentesen újra bebizonyosodott: a város megérdemelné a fedett uszodát! Hihetetlen, hogy mennyire rajonganak a Kurca partján a pólóért, szinte mindig telt ház előtt szerepeltek odahaza. Gyanítható: a felsőházban is kicsinek bizonyul majd a sátortetős katlan.

Szentessel ellentétben gyönyörű uszodája van Egernek (igaz, a pólócsapat megfizetni nem nagyon tudja a belépést...), és egy alsóházi gárdája. Gyulavári Zoltán tanítványai az utolsó pillanatokig harcoltak a feljutásért, mindhiába. Gyászos a hangulat arrafelé, amit néhány pohár igazi bikavér sem tud feljavítani -- maximum felejteni...

A Szolnok, a Kecskemét, a KSI és a Tatabánya mondhatni a várakozásoknak megfelelően tette a dolgát: egymás közt rangadók, a nagyok ellen edzés. Ha már tizenháromban határozták meg a létszámot...

***

Az alapszakasz végeredménye
1. Honvéd 12 12 -- -- 184-- 69 24
2. Vasas 12 11 -- 1 154-- 61 22
3. BVSC 12 10 -- 2 134-- 81 20
4. FTC 12 8 1 3 108-- 73 17
5. UTE 12 7 1 4 114-- 85 15
6. Szeged 12 6 1 5 99-- 89 13
7. OSC 12 6 -- 6 95--103 12
8. Szentes 12 5 1 6 99--111 11
9. Eger 12 5 -- 7 84-- 95 10
10. Szolnok 12 3 -- 8 93--131 6
11. Kecskemét 12 1 1 10 60--133 3
12. KSI 12 -- 2 10 60--137 2
13. Tatabánya 12 -- 1 11 59--175 1

A folytatásban a vonal feletti csapatok a felsőházban folytatják a rájátszásba kerülésért, míg az utolsó öt a kiesés elkerüléséért küzd. Az együttesek magukkal viszik az elért eredményeket.

***

Számok tükrében
1 2 3 4 5 6 7 8
Honvéd 17 184 101 75 8 102 9 4
Vasas 13 154 93 50 11 84 3 --
BVSC 21 134 82 48 4 110 7 1
FTC 18 108 68 35 5 93 6 --
UTE 19 114 65 46 3 90 3 1
Szeged 17 99 59 36 4 107 4 --
OSC 15 95 44 45 6 108 8 --
Szentes 18 99 53 37 9 115 11 2
Eger 16 84 41 34 9 97 6 1
Szolnok 17 93 41 49 3 128 14 3
Kecskemét 17 60 35 23 2 106 9 --
KSI 27 60 32 22 6 98 5 --
Tatabánya 18 59 28 27 4 100 8 1
Összesen 233 1343 742 527 74 1338 93 13

Magyarázat: 1= játékosok száma, 2= összes gól, 3= akciógól, 4= előnygól, 5= négyméteresgól, 6= súlyos hibák száma, 7= kipontozódások száma, 8= cserés kiállítások száma

***

Gólvágók

Akcióból

18: Varga Tamás (Vasas).16: Molnár Tamás (Honvéd). 15: Dávid (UTE), Vincze (BVSC). 14: Kovács R. (UTE), Madaras (Vasas), Steinmetz Á. (Vasas). 13: Biros (Honvéd), Nitsovits (Szeged), Nyéki (FTC)

Előnyből

19: Balogh (Szolnok). 12: Berezvai (OSC). 11: Csörgő (Szentes), Kedro (Tatabánya). 10: Bíró A. (UTE), Csányi R. (Tatabánya), Ibolya (BVSC), Katonás (FTC), Kiss G. (Honvéd), Nitsovits, Szabó G. (Eger)

Négyméteresből

7: Varga T. 5: Pellei (Szentes), Ürögi (OSC). 4: Bárány (Honvéd), Fáy (KSI), Gebauer (Tatabánya), Katonás, Madaras, Weszelovszky (Szeged)

***

A legkeményebb védők

25/5 Szénászky (Szentes), 24/0 Schwarz (Tatabánya), 20/3 Boros (Szolnok), 20/4 Szalai (Tatabánya), 20/4 Varga István (KSI), 19/2 Dani (Kecskemét), 19/5 Jäger (Honvéd), 19/2 Lukács (Szolnok), 18/2 Bereczki (Honvéd), 18/0 Szabó G. (Eger), 17/4 Balogh (Szolnok), 17/3 Katonás (FTC), 17/1 Török (Szeged)

Megjegyzés: súlyos hibák száma/kipontozódás

***

Az emberelőnyök kihasználása
1. Honvéd 65.2%,
2. Vasas 51.5%,
3. OSC 51.1%,
4. BVSC 50%,
5. Szolnok 45.4%,
6. UTE 42.2%,
7. Szentes 38.5%,
8. Eger 35.4%,
9. Szeged 37.1%,
10. FTC 35.7%,
11. Tatabánya 32.9%,
12. KSI 27.9%,
13. Kecskemét 27.1%

Nemzeti Sport 2001.12.19.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001