FONTOS


 

Olasz bajnokság - Fodor brillírozott
Egy kivirágzott kolosszus

"Csak így engedtek haza" - humorizált Fodor Rajmund, aki az idei utolsó játéknap egyik legpazarabb produkciójával rukkolt elő: olimpiai bajnokunk szinte egymaga verte meg a Pescarát szombat délután. A Florentia góljainak felét - köztük a mérkőzést eldöntő találatot - szerző szélső amondó volt, nem játszottak valami fényesen, igaz, az első két negyed során a fény miatt nem is nagyon lehetett. "A lemenő nap úgy tűzött a szemünkbe a nyitott uszodában, hogy az elmondhatatlan. Nem láttunk semmit, a kaput a legkevésbé: az első gólomat úgy lőttem, hogy épp a műugrótorony árnysávjába kerültem. Jellemző, hogy a félidei szünet alatt lement a nap, úgyhogy a pescaraiak már normális viszonyok között támadhattak... Amolyan karácsonyi hangulat jellemezte a mérkőzést, fejben már én is egész héten otthon voltam, aztán valahogyan nekem jött ki a legjobban a lépés." Így aztán a 7-7-nél, két és fél perccel a zárás előtt lőtt góljával a firenzeiek látótávolságon belül maradtak az elsőségért folytatott harcban.


Fodor Rajmund

Mert hogy a Posillipo megint nem tévesztett: Kásás Tamásék szintén nem futottak csúcsformát, ám a keményen harcoló savonaiakkal szemben 7-7 után sikerült "fogást bontaniuk", és jobb előnykihasználásukkal végül simán győztek, megőrizvén százszázalékos őszi mutatójukat (és ami még lényegesebb: testi épségüket is, elvégre a Scandonéban fellépő magyar kvartett - Kásás, Steinmetz, Märcz és Varga - a meccs után kocsiba ült, és nekiindult Budapestnek; Firenze magasságában kiegészült Fodorral, s egy éjjeli, ausztriai hóvihart átvészelve a kis konvoj vasárnapra hazaért).

Hamar helyrebillent a múlt heti KO után a Recco: Benedek Tibor és társai leiskolázták a Canottierit, miáltal a szupergárda tapad a két veretlen vetélytársra, s jelentős pontelőnnyel vezet a többiek előtt.

Már csak azért is, mert az üldözők az egymás elleni meccseiken rendre döntetlenre végeznek, amint az történt a Brescia-Ortigia összecsapáson is. A jóval esélyesebb hazaiak már 8-5-re vezettek, csakhogy a szicíliai együttes talpra állt, sőt, győzelmi esélyt szalasztott el. A meccs hőse egyébiránt itt is egy magyar volt: a vendégek alapembere, Regős Áron.

"Nem tagadom, jól ment - mondta a három center- és egy előnygólt jegyző kolosszus. - Zónázott az ellenfél, de az utolsó nagy lóbálásnál rendre kinyílt, akkor jött be a labda hozzám, és ebből sikerült egyet csavarnom, kettőt beforgatás után belőnöm, plusz szereztem még két négyméterest is. A csapat is remekelt, meg akartuk mutatni, hogy a Posillipo elleni, elég csúnya vereség után talpra tudunk állni."

A Nápolyból Syracusába költöző s valósággal kivirágzó pólós remek formáját látva felvetődik a kérdés, gondol-e még arra, hogy két év után esetleg visszakerüljön a válogatottba. "Játszom úgy, hogy ez esetleg felvetődjön, de már nem izgat annyira - vallotta be őszintén. - A súlyom száztíz kiló, ennek ellenére nem vagyok kövér: kis felesleg azért maradt rajtam, ám a kemény munka mellett nem lehet elhízni. Nemigen tudnak kirakni két méteren kívülre, ha egyszer beállok a kapu elé, és a visszaúszás sem jelent gondot. Amennyiben így kellek, annak borzasztóan fogok örülni, de ismétlem, nem lesz bennem szálka - mint ahogy most sincs -, ha nem jutok szóhoz. Átalakítottam az életemet, változott az értékrendem: volt egy törés két éve, azt kihevertem, azóta kifejezetten jól érzem magam a bőrömben. Azaz történhet bármi, én ugyanolyan boldog leszek, mint az elmúlt egy esztendőben."

Amihez legfeljebb annyit lehet hozzátenni: így karácsony táján ennél aligha kell több...

Olasz bajnokság

Második szakasz, 5. forduló. E-csoport: Posillipo (Kásás 2, Steinmetz)-Savona (Varga 2, Märcz 1) 11-7, Pescara-Florentia (Fodor 4) 7-8, Brescia-Ortigia (Regős 4) 11-11, Recco (Benedek 3)-Canottieri (Binder) 9-3. Az élcsoport: 1. Posillipo 15, 2. Florentia 13, 3. Recco 12, 4. Brescia 5. F-csoport: Bogliasco (Torday 2, Petőváry 1)-Anzio 4-6, Palermo-Camogli 13-13, Chiavari-Messina (Szebeni) 12-4, Roma-Bologna (Monostori 2, Tóth F.) 9-9

CSG, Nemzeti Sport 2001.12.24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001