FONTOS


 

Egy pontra a négyes döntőtől

A férfivízilabda-BL középdöntőjének sorsolása után egyetlen mérkőzés volt, amelyről kijelenthettük: ezt kötelező megnyernie a Ferencvárosnak. Annak rendje és módja szerint meg is verte 6-4-re az Olympique Nice-t, így az utolsó fordulóban a görög Olympiakosz Pireusz ellen már egy döntetlennel is bejut a négyes fináléba.


Kósz Zoltán, a Ferencváros kapusa ismét
parádésan védett
Méltatlanul kevés, és néhány "dobvirtuóztól" eltekintve hallgatag néző előtt kezdődött a szombat délutáni mérkőzés a Komjádi uszodában, és az első negyed harmonizált a vízben a lelátóval. Az 1-1-es részeredmény után a második Fradi-gól lehelt életet a csapatba és a publikumba. Matajsz telibe trafálta a kapufát, a visszapattanó labda fejbe kólintotta a víz alól épp felszínre igyekvő Urit, aki Szokolai László-szerű stukkolással óriási gólt bólintott. Pólóban ismeretlen fogalom az öngól, ezért a villanyújságra Matajsz neve került fel, Uri pedig halmazati büntetésként még elharapta a nyelvét is, ezért a következő akciót azzal töltötte, hogy a szájában matatott.

A Ferencváros köszönte a ritka segítséget, és élt is vele, mert a harmadik negyed végére 5-2-re elhúzott, és innentől részletkérdés maradt csupán, milyen arányban nyer. A válasz végül a 6-4 lett.
Kósz Zoltán szokásos formáját is felülmúlva védett, nemcsak hárította a mezőnybeli lövéseket és közeli ziccereket, azok ki se pattantak róla, hanem "lecsorogtak" elé a vízre. Elöl utcahosszal Matajsz Márk volt a legjobb magyar - egyrészt, mert tényleg remekelt centerben, másrészt, mert a társai nem késztették olyan eszelős nagy versenyre a "legjobb" címéért.

A Ferencváros győzelme szentesítette a franciák kiesését, azzal pedig, hogy a csoport másik találkozóján a jugoszláv Becsej 8-7-re verte Athénban az Olympiakosz Pireuszt, a lehető legkedvezőbb konstelláció alakult ki. A tízpontos óbecseiek mögött ugyanis a magyarok és a görögök egyaránt négy ponttal állnak, és mivel az FTC egyszer már felülmúlta az Olympiakoszt, április 7-én, hazai vízen döntetlennel is továbbjut egymás elleni jobb eredményével.

A görögök jobb híján a parton indítottak hadműveletet: bejelentkeztek a négyes BL-döntő megrendezésére, ehhez persze be kellene oda jutniuk, és ezt már csak a Fradi kárára tehetnék. (A másik ágról a Jug Dubrovnyik és a Posillipo Napoli továbblépése kész tény.) Vad Lajos vezetőedző mindezt és csapata közelmúltját összegezve így latolgatta a további esélyeket: "Talán nem kell mondanom, hogy a mai Fradi nincs ott Európa négy legjobb csapata között, de az első fordulóban athéni győzelmünkkel magasra tettük saját magunk számára a mércét. Ezért várják el tőlünk a továbbjutást, amiért persze mindent meg is teszünk, de ez még nem jelenti azt, hogy már tovább is jutottunk."

A KEK-döntő első mérkőzésén az olasz Florentia - többek között Fodor Rajmund négy góljával - 11-5-re verte a Spanyol Barcelonetát. A nőivízilabda-BEK D csoportjából, Plzenben másodikként jutott tovább a legjobb négy közé a Szentes, miután szombaton 6-5-re verte a spanyol Sabadellt, vasárnap pedig 18-6-ra kikapott az orosz Uralocska Zlatuszttól.

Ballai Attila, Népszava 2001.03.26.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001