FONTOS


 

Kitört a pesti pólóláz

Legutóbb a 70-es évek végén pólózott nyolc olimpiai aranyérmes az ob I-es bajnokságban, ezért idén, amikor ismét megesik ez a csoda, már az első fordulóban annyi néző volt, mint tavaly a döntőben.

Az újjávarázsolt Kőér utcai uszodában nyolcszázan voltak kíváncsiak a Honvédra, amely - tisztelegve a főszponzor nagybevásárlása, Biros Péter, Kiss Gergely és Molnár Tamás hazahozatala előtt - idén Domino-BHSE néven rajtol, és így verte 13-4-re az Újpestet. Nem is elsősorban új ászai parádéival, hiszen Kiss lábsérülése miatt nem játszott, bár így is nagyobb feltűnést keltett a parton, mint Biros a vízben. A meccsről és az 5-6. helyet megcélzó Újpestről mindent elmond a 8-1-es félidei eredmény.


A Törökországból hazatért Vincze Balázs (felül) az ex-fradista Hesz Mátéval küzd
Az első forduló egyetlen rangadó-jellegű mérkőzését vasárnap - ugyancsak telt ház előtt - a Szőnyi úton vívta a BVSC és a Vasas. A hazaiak egy szem sydneyi bajnoka, Szécsi Zoltán pihent, mert Gerendás edző szerint a nyári Eb és vb, majd az azokat követő pihenő után még nem érte utol önmagát, a vendégek azonban Kószt, Székelyt és Várit is bevetették. Legjobbjuk a csapat negyedik válogatottja Varga Tamás volt, akinek két góljával rögvest 2-0-ra alakult az eredmény, és az előny a 8-6-os Vasas-győzelemig kisebb ingadozásokkal meg is maradt.

Hogy az angyalföldiek aranyesélyesek, a címvédő Honvéd legkomolyabb riválisai, efelől senkinek szemernyi kétsége sem volt, a BVSC pedig azt bizonyította, hogy a harmadik helyre mindenképpen jó lehet. Sőt, ha a két "öreg" - Mészáros mellett a Törökországból hazaigazolt Vincze Balázs - és a már rutinosnak számító Varjas és Ibolya mellé a fiatalok is beérnek, a jövő tavaszi rájátszásban a Vasutas a két nagyot is megizzaszthatja.

A majdani elődöntő negyedik helyére legesélyesebbnek tartott Ferencváros igencsak megszenvedett az amúgy nem túl erős Szolnokkal, és csak Nyéki sziporkázásának, hat góljának köszönheti, hogy 11-9-re nyert. A kilenc bekapott gól sok, de nem Bíró kapuson múlt, ettől persze még kíváncsian várjuk, az Újpest ellen hogyan debütál az ob I nyolcadik - egyben egyetlen külföldi - olimpiai bajnoka, a jugoszláv kapus, Aleksandr Sostar.

Népszava, 2001.10.01.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001