FONTOS


 

A Becsej kiütötte a Fradit

A Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában címvédőhöz méltó, nagyvonalú, kitűnő játékkal simán verte a Komjádi uszodában az FTC-t a jugoszláv Becsej.

Bajnokok Ligája, Vörös csoport, 2. forduló:
FTC-Thomas Jeans - Nis Naftagas Becsej (jugoszláv) 4-10 (1-3, 1-2, 1-3, 1-2)
Komjádi uszoda, 2000 néző, V: Prvan (horvát), Fernandez (spanyol)
góldobók: Nyéki 2, Székely, Hesz 1-1, illetve Biros, Ciric, Sapic 2-2, Krstonosic, Zimonjic, Uskokovic, Milic 1-1


A Fradi fiatal játékosai nem tudtak mit kezdeni
a jugoszláv védelemmel
A nyitó negyed első felében háromgólos előnyre tett szert a vendég csapat, és a folytatásban ezt nemcsak megőrizte, hanem jócskán tovább növelte. A második játékrészben ziccerek tömkelegét hibázta el a magyar bajnok, s már ekkor látszott: nincs sok keresnivalója a klasszisokkal jobb jugoszlávokkal szemben.

A Becsej fölénye a harmadik hét percben vált nyomasztóvá, amikor az FTC - ez majdnem negatív rekord - öt létszámfölényes helyzetet hagyott kihasználatlanul. A befejezés már csak formalitás volt, a jugoszláv bajnok simán, magabiztosan szerezte meg a várakozást messze felülmúlóan fölényes győzelmet.

Az FTC legközelebb február 24-én a francia bajnok otthonában, Nizzában játszik.

A csoport állása:
1. Becsej (jugoszláv) 4 pont
2. FTC 2
3. Nice (francia) 0 (11-12)
4. Olympiakosz (görög) 0 (6-8)

KEK-elődöntős a BVSC

A vártnál biztosabb sikert aratott horvát ellenfelével szemben a vízilabda KEK negyeddöntőjének visszavágóján a BVSC, így kettős győzelemmel, 18-10-es összesítéssel jutott az elődöntőbe.

Ahhoz képest, hogy a második negyed közepén 2-1-re vezettek a vendégek, szinte játszi könnyedséggel aratta elődöntőbe jutást érő győzelmét a BVSC. A horvátok több mint 15 percen keresztül gólképtelenek voltak, miközben a vasutasok magabiztos, jó játékkal fordítottak és elhúztak.

Gerendás György csapata már akkor jól játszott, amikor ellenfele vezetett, utána pedig egyenesen sziporkázott. Gyors lefordulásainak, látványos góljainak nem találta ellenszerét a vendégcsapat. A BVSC kettős győzelemmel lett a KEK-ben elődöntős, a döntőbe jutásért február 23-án vagy 24-én a Barcelonetta ellen száll vízbe, az első találkozóra Spanyolországban kerül sor. A másik ágon Florentia (olasz) - Lukoil Szpartak Volgograd (orosz) összecsapás lesz.

KEK-negyeddöntő visszavágó:

BVSC-Brendon - POSK Split (horvát) 10-4 (0-1, 3-1, 3-0, 4-2)
Szőnyi út, 1000 néző, vezette: Galkin (orosz), Borrell (spanyol)
gól: Tromler 3, Petik, Kis 2-2, Madaras, Fülöp, Németh 1-1, illetve Travnikar, Muzic, Kunac, Creb 1-1

Bajnokok Ligája, Vörös-csoport:

Olimpiakosz Pireusz (görög) - Olympic Nice (francia) 8-6 (2-1, 3-3, 1-2, 2-0)

Az állás: 1. Becsej 4 pont, 2. Pireusz 2 (14-14), 3. FTC 2 (12-16), 4. Nice 0

Kék-csoport:

Spandau 04 (német) - Posillipo Napoli (olasz) 6-8 (1-2, 2-3, 1-1, 2-2)
Dinamo Moszkva (orosz) - Jug Dubrovnik (horvát) 6-6 (2-0, 0-2, 2-2, 2-2)

Az állás: 1. Dubrovnik 3, 2. Napoli 2 (15-15), 3. Spandau 2 (11-12), 4. Moszkva 1

LEN Kupa: elődöntőben a Vasas

A barcelonai 7-7-es döntetlen után hazai pályán 6-5-re nyert a Vasas-Plaket a vízilabda LEN Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, és ezzel biztosította helyét a legjobb négy között.

LEN Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Vasas-Plaket - C.N. Barcelona (spanyol) 6-5 (2-0, 2-2, 1-2, 1-1)
Komjádi uszoda, 1500 néző, V: Schwartz (izraeli), Iliadisz (görög)
góldobók: Varga 3, Vári 2, Kovács R. 1, illetve J. Garcia 2, Perez, Thomas, D. Garcia 1-1


Váriék (fehérben) kiiktatták Pérezt
Az első játékrész végére megnyugtató kétgólos előnyt szerzett a Vasas, és ezt a folytatásban is megőrizte. Már ekkor is sok volt a bizonytalanság a létszámfölények kihasználásában, és később ez majdnem megbosszulta magát.

A harmadik negyedben kiegyenlítettek a vendégek (4-4), de az utolsó pillanatban Varga harmadik távoli akciógóljával ismét előnyhöz juttatta csapatát.

A finisben előbb egyenlítettek a vendégek, majd drámai utolsó két percben született meg a Vasas továbbjutást jelentő győzelme. Röpke 120 mp-en belül a spanyolok kétszer játszottak emberelőnyben, de nem tudtak gólt lőni, a másik oldalon viszont Kovács R. kihasznált egy hasonló lehetőséget.

Kiegyenlített, feszült hangulatú, hatalmas taktikai csatát hozó küzdelemben nyert a magyar együttes és 13-12-es összesítéssel biztosította helyét a LEN Kupa elődöntőjében.

[origo], 2001.02.10-11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001