FONTOS


 

Magyar Kupa: a Szeged és a Vasas a döntőben

Ha valaki azt mondja, hogy a vízilabda unalmas játék, még nem izzadt közel ezer ember között az újszegedi sátor alatt, egy Szeged-Szentes rangadón. Mert legalább annyian préselődtek be a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágójára, ahova a vendégek 6-2-es fórral érkeztek.

Na meg vagy három busznyi szurkolóval és akkor még a személykocsikról nem is beszéltünk. A meccs előtt félórával többszázan álltak a pénztár előtt, utoljára talán a Pescara elleni LEN kupa döntőjén szurkoltak ennyien, igaz akkor mindenki a Szeged sikeréért. Most viszont síppal, dobbal és ami még hangot ad vetélkedtek a drukkerek és ami a legfontosabb hihetetlen sportszerűen, már ami a két csapat megítélését illeti. Mert a bírok azért kaptak néha hideget, meleget. De ez már csak így megy a pólóban.

Hihetetlen energiával ugrott egymásnak a két gárda, forrt a víz, s Weszelovszky már a második perc elején belőtte az első előnyt. Ugye ez azért más kezdés, mint Szentesen, ahol 26 perc 15-nél lőtte az első gólt a Szeged. Torday jogos négyesből egyenlitett. Weszelovszky újabb fórt varrt be, majd a veterán Nitsovits lépett meg egy lefordulás után és máris 3-1. Szánászky, majd Varga Pepe előnygóljaival maradt a különbség a negyed végére.

Szánászky újabb emberfóros góljával lehűtötte a hazai szúrkolókat, de jött Éles, Varga, majd Weszelovszky már a harmadik góljával, s ráadásul mind akcióból, s máris 7-3 a Szegednek, az az a két meccs eredménye egál lett. Közben azért emlékezzünk meg az ihletetten védő 18 éves Baráth Feriről, aki például az emberfórban levő Berkit szerelte a saját kapuja előtt, gyakorlatilag néha mezőnyjátékosként harcolt. Jött Csörgő Peti, a szegedi nevelés és szemtelen akciógóljával ébresztette a vendég reményeket. Kresák Joki azonban a negyed végére visszaállította a "status quot" (8-4).

A térfélcsere után Varga Pepe már a továbbjutást jelentő gólt lőtte, majd a nála is fiatalabb Éles második találatával már hat gól volt a hazaiak előnye. Csörgő megint szűkítette a különbséget, de Németh Zalán fórgóljával már 11-5 a Szegednek.

A negyedik negyed elején Varga feltette a koronát a teljesítményére, újra megcsodálhatta a publikum a klasszikus csavar gólját centerből, amit a "Vasas-verés" alkalmából egyszer már bemutatott, ráadásul, akkor Váry mellől. Éles sem akart elmaradni tőle s a 23. percben már 13-5 a Szegednek. Már mindenki hátradőlve ünnepelt a hazai szúrkolóknál, amikor még egyszer riadót fújtak a vendégek Kéri fórból, s az addig alig játszó Szabó akcióból volt eredményes, sőt 1:40-nel a vége előtt Csörgő harmadszor is mattolta Baráthot, ötgólosra faragva ezzel a hátrányt. A Szeged rossz taktikával ráült az eredményre, s ahogy az lenni szokott, a vége előtt 19 másodperccel a bírók elvették a labdát a hazaiaktól, sőt 8 szekundummal a befejezés előtt emberelőnyhöz jutatták a Szentest, megadva nekik ezzel a hosszabbítás reményét, ám Baráth Feri igazolta az alaptételt, az az végy egy jó kapust. Megfogta a ziccert és már csólkolózhatott is a szegedi gárda.

Fantasztikus hangulatú meccsen bravúrosan nyert a fiatal erőkből álló Szeged, s bár a meccs után a szentesi fiúkba alig tudott lelket verni Fülöp Tibor, nekik sincs szégyenkezni valójuk, hisz a sportág biztosan nyert vagy ezer hívet magának. Szép volt fiúk. A szegediek pedig vasárnap délelőtt, most már lelki teher nélkül vívhatják a döntőt, Egerben. Ott ugyanis nem ők az esélyesek, s ez jó dolog.

Vízilabda Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:

Tabán Trafik-Szeged - Kontavill-Szentesi VK 13-8 (4-2, 4-2, 3-1, 2-3)

góllövők: Varga P. 4, Weszelovszky 3, Éles 3, Kresák 1, Nitsovits 1, Németh P. 1, illetve Csörgő 3, Szénászky 2, Torday 1, Kéri 1, Németh M. 1
továbbjutott: a Szeged, 15-14-gyel.

A várakozásnak megfelelően felfokozott, időnként túlfűtött hangulatú mérkőzésen a Vasas a szerdai 10-8-as vereségét követően 3 góllal verte a címvédő BVSC-t, így Somossy József együttese lesz a Szeged ellenfele a vasárnapi, egri vízilabda Magyar Kupa-döntőben.

Vízilabda Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:

Vasas-Plaket - BVSC-Brendon 5-2 (1-0, 0-0, 0-0, 4-2)

Komjádi uszoda, 1000 néző, V: Szentgyörgyi, Marjai
góldobók: Vindisch 2, Vári, Varga, Czirok 1-1, illetve Ibolya 2
emberelőny: 11/2 illetve 11/1
négyméteres: 1/1 illetve 0
továbbjutott: a Vasas, 13-12-vel.

Az első játékrész végén négyméteresből Vári juttatta vezetéshez a Vasast, utána azonban több mint két negyeden keresztül nem esett gól. Közben a Plaket 9, a BVSC 8 létszámfölényes helyzetet hagyott kihasználatlanul.

Az utolsó hét percben aztán megkezdődött a gólgyártás, s ebben a Vasas járt az élen. Rendkívül kiélezett küzdelem után viszonylag magabiztosan sikerült kiharcolnia a győzelmet, ami a kupadöntőbe jutást jelentette a védő vasutasok ellenében.

Barok István, Sporthírek 2001.03.16.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001