FONTOS


 

Készen a rájátszásra

A második periódus végéhez közeledik az idén első ízben háromfelvonásos első osztályú férfi vízilabda-bajnokság. A hét végén kettős fordulót rendeztek a hatos felsőházban, és a hat mérkőzés nagyrészt tisztázta a még függő kérdéseket.

Szombaton a Vasas biztosan, 11-5-re elintézte a Szegedet, a BVSC sem bajlódott túl sokat a tartalékos, két olimpiai bajnokát, Kószt és Székelyt nélkülöző Ferencvárossal (13-10), a Honvéd azonban megszenvedett az Újpest ellen, és bár félidőben még 4-1-re vezetett ellene, végül csak 5-4-re gyűrte le.


Tempóelőnyben a Honvéd, a többiek csak kapaszkodnak
Vasárnap a Szeged megint 11-5-re kapott ki, csak éppen ezúttal hazai pályán, a BVSC ellenében. A nap rangadóját a listavezető Honvéd és a friss kupagyőztes Vasas vívta a Kőér utcában. Az angyalföldiek jobban kezdtek, 2-0-ra vezettek, ám a hazaiak már az első negyed végére kiegyenlítettek, félidőben pedig 6-5-re vezettek. Az utolsó negyedben már az is belefért, hogy Péter Imre négyméterest hibázott, a Honvéd így is két góllal, 11-9-re diadalmaskodott, ezzel egyúttal a bajnokság második szakasza győztesének tekinthetjük.

A forduló és a pólós hétvége zárásaként a Margitszigeten az Újpest fogadta a Ferencvárost. A lilák négy ponttal álltak a Fradi mögött a mérkőzés előtt, és a különbség a meccs után is változatlan maradt, mert a felek megosztoztak a pontokon. Az újpestiek a második negyedben egygólos előnyt szereztek, a ferencvárosiak ezt a harmadikban kiegyenlítették, és mivel a negyedikben már nem esett gól, elkönyvelhettük a 4-4-es döntetlent.

No meg azt is, hogy kialakult az immár kieséses rendszerű négyes rájátszás mezőnye, hiszen az állás a 19. forduló után a következő:
1. Honvéd 33 pont, 2. BVSC 30, 3. Vasas 27, 4. FTC 21, 5. UTE 17, 6. Szeged 15.

A csapatok között olyan tisztes a követési távolság, hogy az elődöntő párosítása is megadható: eszerint az első Honvéd a negyedik Ferencvárossal, a második BVSC pedig a harmadik Vasassal küzdhet a fináléért. Érdekes, hogy e négy gárda ebben a leosztásban még a bajnokság második szakaszának hétközi fordulójában is összecsap, és egyáltalán nem tét nélkül, a csapatok ugyanis magukkal viszik a rájátszásba az addig egymás ellen szerzett pontokat. Feltéve persze, ha szereztek...

Az előttünk álló hét legrangosabb pólómeccsét a Ferencváros vívja, hiszen szombaton este a Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában a görög Olympiakosz Pireuszt fogadja. A Fradi már döntetlennel is továbbjut, és úgy tűnik, nem baj, hogy nem kell nyernie.

A hét mérkőzései:

Április 4., szerda

FTC-Mirato - Honvéd-Domino, Népliget, 18.30 óra

Április 5., csütörtök:
UTE-Humet - Tabán Trafik-Szeged, Hajós uszoda, 18.45 óra
Vasas-Plaket - BVSC-Brendon, Komjádi uszoda, 19.30 óra

Április 8., vasárnap:
BVSC-Brendon - Honvéd-Domino, Szőnyi út, 11.20 óra
Vasas-Plaket - UTE-Humet, Komjádi uszoda, 19.30 óra

Ballai Attila, Sporthírek 2001.04.02.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001