FONTOS


 

BL: bizakodó ferencvárosiak

Bizakodva várja a vízilabda Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek utolsó fordulóját az FTC-Mirato csapata. A magyar együttesnek szombaton (19 ó) a Komjádi uszodában már egy döntetlen is elég a görög Olimpiakosz Pireusz ellen a négyes döntőbe jutást jelentő második hely megszerzéséhez.

- Nyéki Balázs lázas volt az elmúlt napokban, de ő is játszhat, a többiek valamennyien egészségesek - mondta az MTI-nek Vad Lajos vezetőedző. - A felkészülésünk a tervezett ütemben zajlott, mindannyian bízunk a továbbjutásban.

A szakvezető szerint óriási hiba lenne lebecsülni az Olimpiakoszt.
- Bizonyára sokan gondolják úgy, hogy az idegenbeli kétgólos sikerünk után hazai pályán is mi vagyunk a találkozó esélyesei. Ez azonban nem ennyire egyszerű, a görögöknek nagyon jó csapatuk van, Európa élvonalához tartoznak és az utóbbi években csak egy hajszállal maradtak le a négyes döntőről. Reméljük, hogy ezúttal is így járnak. Eddigi szereplésünkkel egyébként maximálisan elégedett vagyok, a mostani játékosállománnyal és jelenlegi anyagi helyzetünkben az is óriási bravúr, hogy egyáltalán versenyben vagyunk a továbbjutásért.

A csoport állása:
1. Nis Naftagas Becej (jugoszláv) 10 pont,
2. Olimpiakosz Pireusz (görög) 4 (37-37),
3. FTC-Mirato 4 (33-42),
4. Nice (francia) 2

A végső sorrendnél pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények döntenek, amíg nem játszottak kétszer egymással a csapatok, a gólkülönbséget veszik figyelembe. A ferencvárosiak január 27-én 8-6-ra nyertek Athénban.

A legjobb négy együttes tornáját, a Final Fourt május 18-án és 19-én rendezik, a helyszínről még nem született döntés. A Becej, illetve a másik csoportból az olasz Posillipo Napoli és a horvát Jug Dubrovnik már biztos résztvevője a finálénak.

Sporthírek 2001.04.06.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001