FONTOS


 

Nem adhattak pontot az FTC-nek

Kásás Zoltán először készülődhet saját fia ellen a vízilabda BL-döntőben Bár a Ferencvárost ki(játék)vezették a vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjéből, négy magyar pólós és egy edző bejutott oda. Utóbbi Kásás Zoltán, aki maga is volt a Fradi trénere, ma Óbecsén fő Eb-ellenfelünk, a jugoszláv válogatott színe-java pólózik nála, és az újabb BL-dicsőségért életében először kellene fia, Kásás Tamás ellen győznie.

Kásás Zoltán ugyan nem látta az FTC-Olympiakosz meccset szombaton, mert a Naftagasz Becsejjel épp megint "nyernivalója" akadt Nizzában, de véleménye van a történtekről: "Amikor meghallottam a játékvezetők nevét, rosszat sejtettem. Az Olympiakosz ráadásul elhintette, hogy megrendezné a négyes döntőt, de ez csak etetés volt, Matutinovic edző miatt pedig nagyon erős a csapat horvát vonala. Saját tapasztalataink alapján egyébként úgy éreztem, utánunk az Olympiakosz a legrutinosabb, de erre a Fradi rácáfolt, hiszen Athénban megverte, és mint hallom, Budapesten is, csak ezt a bírók már nem engedték neki."

Amikor felvetjük, egyesek azt remélték, az amúgy is holtbiztos továbbjutó Óbecse egy pontot csak-csak ajándékoz a Fradinak, Kásás kapásból tiltakozik: "Ez egyrészt semmit nem ért volna, másrészt amióta kompletten összeálltunk, 1999 novembere óta nem kaptunk ki, tavaly akadt egy döntetlenünk. A játékosok semmiképpen nem mentek volna bele az umbuldába, és bevallom, én sem."

Miközben a ferencvárosi sportolók kapcsán mindig megemlítjük, hogy hónapok óta fizetés nélkül játszanak, nem árt tudni, hogy a becseiek is "szabadidő-sportolóként" szerezték meg a maximális 12 pontot a BL-középdöntőben. "Én idén még egyetlen fillért sem kaptam, de a srácok sem sokkal többet, mondja Kásás. "Ez évek óta így megy, bár utólag eddig mindig fizettek, de most különösen nehéz a helyzet, feszült a légkör, ideges mindenki. Sok mindent el kell néznem, hogy együtt tartsam a társaságot. De ha már itt a meccs, ezek annyira jó játékosok, hogy nem bírnák el, ha kikapnának."

Ha ezt a Jug Dubrovnik elleni BL-elődöntőben sem teszik meg, akkor a fináléban minden bizonnyal szembetalálkoznak a Posillipo Napolival. Azaz az FTC kiesése dacára négy magyar pólózhat a BL-diadalért; jugoszláv részről Molnár Tamás és Biros Péter, olasz oldalról Steinmetz Barna és Kásás Tamás. Utóbbi a nápolyiak leggólerősebb játékosa, "másodállásban" persze Kásás Zoltán fia.

"Eddig szerencsére elkerültük egymást, még edzőmeccsen sem voltunk ellenfelek, de ha a döntőben azok leszünk, egy óra erejéig a fiam ellen kell felkészítenem az enyéimet", így az apa. "Tamást természetesen keményen lefogjuk, de összeverni nem kell, nekünk soha nem stílusunk a verekedés."

E "nekünk" alatt a majdnem komplett jugoszláv válogatott értendő, Magyarország legkomolyabb Eb-riválisa. A minősítéssel az Óbecse trénere is egyetért: "Már az olimpia előtt is azt mondtam, most is tartom, hogy az első kasztban a magyarok vannak és a jugoszlávok, a másodikban a horvátok és az olaszok, a harmadikban a spanyolok és az oroszok. A jugók természetesen nagyon készülnek, épp úgy utálnak minket, mint mi őket a 80-as években, amikor ők nyertek mindent. Mivel nyaranta a magyar válogatottnál dolgozom, már megvádoltak azzal, hogy kémkedem a jugoszlávok ellen, de ez ostobaság. Különben sincsenek nagy titkok, nem lenne mit kifürkésznem."

Ballai Attila, Sporthírek 2001.04.12.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001