FONTOS


 

Enyhített a büntetéseken a fellebbviteli bizottság
Döntés született a pólósoknál

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: (buda), A színes 2002.10.10.
--------------------------------------------------------------------------------

Végre pont került a Vasas-Honvéd vízilabda- bajnoki döntőn történtek fegyelmi tárgyalásának végére.

Tegnap a Loványi Róbert vezette fellebbviteli bizottság Szívós Márton esetében helybenhagyta az elsőfokú döntést, Somossy Józsefet, a Vasas edzőjét és Méhes Jenőt, a Vasas szakosztály-igazgatóját felmentette. Mátyás Zoltán november 30-ig szóló eltiltást kapot, mert a partról beugorva vett részt a verekedésben. Varga Tamás és Hesz Máté visszaesőként kapott annyit, mint Mátyás, míg Varga Zsolt hét bajnokin nem játszhat. Az indoklásban elhangzott, hogy a vízilabda-szövetség által augusztus 9-én hozott szabálymódosítás szerint ütésért négy- meccses eltiltás jár. Visszamenőleg akkor vonatkozik a sértettekre az új szabály, ha az enyhítést eredményez. Így a régi és az új szabályokat összevetve jött ki az eltiltások mértéke. A Vasas köteles még összesen 750 ezer forint büntetést fizetni a negyedik és az utolsó mecs-csen történtek miatt. A szövetség szerette volna saját hatáskörében kimondani a végső szót, ám a sporttörvény erre nem ad lehetőséget. Csak az eljárás alá vontak élhetnek fellebbezéssel. Bár ezt a szövetség is valószínűleg megteszi, csak megtárgyalhatja az ügyet, újabb döntést már nem tud hozni.


Hesz Máté (balra) decemberben már játszhat

Somossy József és a játékosok még most sem nyilatkoznak, a döntést a Vasas ügyvédje, Nagyházy Zoltán kommentálta.

- Úgy érzem, a jogalkotói gyakorlatnak, a hatályos jogszabályoknak és a sportág érdekeinek megfelelő döntés született. Valószínűleg a játékosok nem fellebbeznek, hisz nem felmentést vártunk, a klub nevében pedig az elnökség fog dönteni.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK