FONTOS


 

Következhet a Honvéd
Baráttal nem bírtak a vasutasok


A férfi vízilabda-bajnokság legutóbbi fordulójának szenzációját a Tabán Trafik Szeged gárdája szállította. A Tisza-partiak megtörték az átkot, nyertek az örök mumusnak számító, a Honvédot és a Vasast is legyőző BVSC ellen.

Minden játékos kitett magáért, egy embert mégis illendő kiemelni, társai fölé helyezni, a vasutasokat az őrületbe kergető Barát Ferenc kapust. Pedig próbálkoztak a BVSC-sek felső és alsó sarkos lövésekkel, csavarokkal, ejtésekkel. A fiatal, mindössze a 20. évét taposó hálóőr jóvoltából, négy kísérletüket leszámítva, valamennyi kudarccal zárult.

- Nem ért váratlanul, hogy nekem szavazott bizalmat az edzőm, ugyanis Horváth Viktor már a hét elején elmondta, hogy a rájátszás második körének első négy meccséből a BVSC és a Honvéd az enyém, a Vasas és az OSC találkozó pedig kapustársamé, Tóth Iváné - válaszolta a tavalyi junior-világbajnokságon bronzérmet szerző kapus a kérdésre, miszerint számított-e arra, hogy neki kell helytállnia a szombati meccsen.

Barát elmondta, a felkészülés alatt különösen a lapos lövések hárítására helyezte a hangsúlyt. A két csapat korábbi találkozóin ugyanis a Szőnyi útiak ezekkel jó néhányszor meglepték. Most nem tudták, sem ezzel a lövésfajtával, sem másikkal. A közgáz másodéves hallgatója is úgy gondolja, hogy tényleg jól ment a védés, de fontosnak tartotta kiemelni, rengeteg segítséget kapott a társaktól, akik minden igényt kielégítően védekeztek előtte.

- A meccs után sokan jöttek gratulálni. Volt közöttük ismerős, családtag, szurkoló, csapattárs. Természetesen jólestek a dicsérő szavak, de csak akkor leszek igazán boldog, elégedett, ha majd a most nyújtott teljesítményemet hosszú távra tudom konzerválni. Már most az foglalkoztat, miként tudnám a Honvéd ellen megismételni a hét végi produkciómat. A jó kapus legfőbb ismérvének ugyanis a megbízhatóságot tartom.

Szélpál László, Délmagyarország 2002.03.27.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK