FONTOS


 

Bronzérmeket gyűjtöttek a szentesi női pólósok
Alakul a jövő vízilabdacsapata


Carnex-Szentesi VK női vízilabdacsapata - kihozva magából a maximumot - a Dunaújvárosi Főiskola és a BVSC-TBÉSZ együttese mögött a bajnokságot és a Magyar Kupát is a harmadik helyen fejezte be.

A 2000/2001-es évadban a szentesi vízilabdás hölgyek ezüstérmesként zárták a szezont. Bár a gárda rontott egy helyet az akkori pozícióján, a bronzérmet nem tartja kudarcnak Tari László edző.

- Nem szabad elfelejteni, úgy lett az a csapat második, hogy az idény első, őszi felében még olyan klasszisok szerepeltek a gárdában, mint a többek között Európa-bajnoki címet is magáénak tudó Drávucz Rita és Sipos Edit. Segítségükkel nem csak a bajnokságban, hanem a Magyar Kupában is a legjobbnak bizonyult a Carnex.

Távozásukkal űr keletkezett az együttes szerkezetében, amit még a Szentesnél jóval erősebb alakulatok is megéreztek volna.

- A szezon előtt úgy okoskodtunk, ha megszerezzük a bronzérmet, akkor már nem érheti szó a ház elejét - folytatta a szakember, aki a múlt év novemberében érkezett a csapat mellé, könnyítendő a játékos-edző, Szremkó Krisztina munkáját. - Tisztában voltunk vele, hogy a mienknél lényegesen erősebb játékoskerettel rendelkező, Európa-bajnokokat a soraikban tudó Dunaújvárosi Főiskola és a BVSC-TBÉSZ mellett, futballnyelven szólva, nem rúghatunk labdába. Az anyagiak tekintetében sem vehettük fel velük a versenyt: a mienknél tízszer nagyobb költségvetéssel dolgozó aranyérmes újvárosiaknál a legrosszabbul fizetett játékos keresett annyit, mint nálunk az egyetlen profi, Szremkó.

A harmadik hely megszerzéséért a legnagyobb riválisnak a jelentősen megerősödött Kecskemét ígérkezett.

- Érdekes módon az őszi, egyfordulós alapszakaszban a ligeti uszodában csak 3-3-as döntetlenre voltunk ellenük képesek. Pedig akkor még erősségünk, a juniorválogatott oszlopos tagja, Győri Eszter is rendelkezésünkre állt. Nélküle (a télen Los Angelesbe ment tanulni és pólózni, a szerk.) a tavaszi rájátszásban oda-vissza vertük a Valkay-tanítványokat.

Visszatekintve a bajnokságra, több jó teljesítményről is beszámolhatott a tréner.

- A felnőtt korú játékosaink közül Szremkó végig igazolta kivételes klasszisát, egész idény alatt nagyszerűen pólózott. Pengő Ágnest munkahelyi elfoglaltsága gátolta a folyamatos jó játékban, de a záró két fordulóban kitett magáért. Varga Zita rapszodikus volt, védett válogatott formában, de akadtak gyengébb meccsei is. Rozgonyi Eszter szorgalmas kiegészítő embernek számított. A juniorválogatottban szerephez jutott Molnár Anett, Waszlavszki Krisztina és Arató Judit a szezon végére meghatározó játékosokká fejlődtek. A legkisebbek, a 16 évesnél is fiatalabbak, Döme Nóra, Hegedűs Renáta, Szabó Xénia, valamint Huszka Zsuzsa egyaránt tehetségesek, a jövőben feltétlenül nagyobb feladatok megoldására is alkalmasak lesznek.

A kérdés csak az, vajon mikor közelítheti meg ez a fiatal garnitúra a tíz bajnoki cím mellett BEK-et és MK-t is nyert nagy elődök eredményeit.

- Amennyiben tudnánk jó képességű két felnőtt játékost igazolni, már a következő idényben méltó vetélytársai lehetnénk a most előttünk végzőknek. Sajnos eléggé foghíjasak vagyunk, ha például Szremkó kipontozódik, akkor a 14 esztendős Hegedűsnek kell beszállni a helyére. Jóval reálisabb a távolabbi jövőben gondolkodni. A '87-es, a '88-as és a '89-es születésűek a legjobbak egyikének számítanak az országban. Egyszer felnőnek ezek a pici lányok...

Szélpál László, Délmagyarország 2002.06.26.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK