FONTOS


 

Kozma érkezett, Németh távozott

Az Óbecséről igazolt Kozma Zsolt érkezésével immár három centere van a Tabán Trafik Szeged OB I-es férfi vízilabdacsapatának.

Újabb játékossal bővült a Tabán Trafik Szeged kerete. A klub szóban már megállapodott a jugoszláviai Óbecséről érkezett Kozma Zsolttal, már csak a pólós szignója hiányzik a szerződésről.

- Az elmúlt héten velünk edző 19 esztendős center jó benyomást tett rám, úgy vélem, hasznára tud lenni alakuló együttesünknek - indokolta az egykori BL-győztes Becsej gárdájából érkezett vízilabdás leigazolását Horváth Viktor edző. - Az utóbbi két esztendőben csereként már rendszeresen szóhoz jutott volt csapatában. Érkezésével abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy immár három center, Varga Péter, Éles Vilmos és Kozma közül válogathatok. A dömping miatt még az is elképzelhető, hogy Vargát kihozom a mezőnybe, ott egyébként is jobban tudná kamatoztatni lövőkézségét.

Kozma érkezésével egyúttal eldőlt az is, hogy Németh Zsolttal nem köt a klub szerződést. A fiatal pólós nem tudta hozni a versenysúlyát, ezenkívül se játékban, se hozzáállásban nem nyújtott maradandót.


A csapat napi két edzéssel készül az előtte álló feladatokra. Szó mi szó, akad bőven feladat: bajnokság, MK, LEN-kupa. A legkorábban a jövő hét második felében mutatja meg tudását a szegedi csapat az általa rendezendő nemzetközi felkészülési viadalon. Addig is több edzésjátékkal készül a Tabán Trafik. Ma például az OB I újoncával, a Cegléddel kétkapuznak Török Tiborék.

- Ez idáig sikerült elvégezni az előre eltervezett munkát - folytatta a tréner. - Ezzel semmi gondom, azzal már inkább, hogy nehezen akar összeállni az új csapat. Valahol ez természetes, nem egyszerű feladat öt új embert beépíteni a csapatba, megtalálni mindenkinek a helyét. A legnagyobb problémám az, hogy miként sikerül majd pótolni a BVSC-be igazolt gólerős Nitsovits Tamást.

Szélpál László, Délmagyarország 2002.08.28.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK