FONTOS


 

Férfi Világliga, B-csoport, 3. forduló, 1. mérkőzés, Budapest
Ötödik Világliga-mérkőzését is megnyerte a vízilabda-válogatott


Folytatta győzelmi sorozatát a magyar válogatott a vízilabda-Világligában. A csapat első hazai mérkőzésén, a Margit-szigeten 16:10-re verte Horvátországot.

Kemény Dénes szövetségi kapitány Vindischt, Kiss Csabát és Steinmetz Ádámot hagyta ki a keretéből, míg horvát kollégája két rutinos játékost is behívott. A ráúszásnál Kásás hozta el a labdát, majd nem sokkal később kihagyhatatlan helyzetbe hozta Kiss Gergelyt. A jó kezdés ellenére a megszokott hét helyett kilenc percig tartó negyedekben visszafogottabban tempóztak a pólósok.
Talán túlzottan is, mert Kunic gyorsan egyenlíteni tudott. Aztán jött a fordulat, Kásás és Premuz egyaránt látványos csavarással talált a kapuba. A játékrész vége előtt 2,7 másodperccel Kásás megint vezetést szerzett, ezúttal büntetőből (3:2).
A második negyedet érthetetlenül zavarodottan kezdték a magyarok. Szécsi rosszul mozdult a kapuból, így Vranjes az üres kapuba ívelhetett. Aztán kétszer is rossz átadás miatt akadt meg egy támadás, a kapu felé egyedül sprintelő Benedek pedig egyszerűen elúszott a labda mellett. A meccs napján a harmincadik születésnapját ünneplő csapatkapitány bombagóllal vigasztalta magát, de Hinic megint döntetlenre mentette az állást. Steinmetz Barnabás szerencsés és Molnár zseniális góljával végre kétgólos előnyt gyűjtött a válogatott, de a tízperces szünet előtt még szépítettek a vendégek (6:5).
Nem tudni, Kemény Dénes mit mondhatott játékosainak, ám a folytatásban káprázatosan pólóztak. A harmadik negyedben majdnem minden percre jutott hazai gól: távoli bomba (Kiss és Vári), laza csuklómozdulat és léc alá vágott büntető (Kásás), szép húzás (Biros), szemtelen ejtés (Kiss) és villámgyors megúszás (Benedek). A 7:2-vel abszolvált játékrésszel az igazán kínos pillanatokat a horvátok is megúszták, mert kilencpercnyi villogás után ismét lassított a tempón a régi önmagára emlékeztető olimpiai bajnok. Ez persze csupán annyit jelentett, hogy az erőt tartalékolva tartotta hatgólos előnyét a magyar csapat, 16:10-re nyert, és ezzel ötödik Világliga-meccse után ötödik győzelmüket ünnepelhette. De nem sokáig, vasárnap délután négykor következik a horvátok elleni újabb összecsapás.

Erdei Tamás, Magyar Hírlap 2002.07.13.

Pólósjeles: ötből öt

Itthon is bemutatkozott a Világligában vitézkedő magyar vízilabda-válogatott, és 16-10-es győzelemmel zárta a Horvátország elleni pólóünnepet. Nem túlzó ez a minősítés, hiszen a férfi vízilabda-válogatott minden hazai meccse ünnep. Ezt a gondolatot a közönség magatartása támasztja alá elsősorban: a lényegében tét nélküli találkozón szinte megteltek a margitszigeti uszoda lelátói.

Tét nélkülinek azért nevezhetjük a tegnapi összecsapást, mert Kásásék korábbi négy mérkőzésükön - két-két győzelem idegenben Oroszország, majd Horvátország ellen - lényegében kiharcolták a továbbjutást. Igaz, a horvátok ezúttal - legalábbis kezdetben - megnehezítették a mieink dolgát. 2-0 után ugyanis egyenlítettek (2-2), s bár a vezetést egyszer sem tudták átvenni, egészen a második negyed végéig, 6-5-ig nagyon jól tartották magukat.

Ami után a Világligában honos szabályok szerint hosszú, tízperces szünet következett (a másik fontos változtatás, hogy a negyedek kilenc percig tartanak). Ami persze ahhoz rövidnek tűnik, hogy egy csapat ne csak tizennyolc perc, hanem a teljes felkészülés fáradalmait kipihenje - mégis valami ilyesmi történt. A magyar csapat 7-2-re nyerte a harmadik játékrészt, úgy, hogy zsinórban hat gólt dobott. Ez összességében 13-7-es vezetést jelentett, a negyedik negyed már tényleg tét nélküli jutalomjáték volt.

Amely ugyan szolidabbra sikerült, de a nagy különbségű győzelem sem forgott veszélyben. A végeredmény 16-10, azaz ötödik meccsét is megnyerte a magyar válogatott a sorozatban, ez pedig vitán felül jeles. A csapatból ezúttal a négy-négy gólos Kásás Tamás és Kiss Gergely, valamint a harmincadik születésnapját három találattal ünneplő Benedek Tibor volt leginkább elemében. Az újabb pólóünnepre vasárnap kerül sor, amikor a mieink itthon ismét Horvátország ellen szállnak vízbe.

Népszava 2002.07.13.

Férfi válogatott
Női válogatott
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12

 
LINKEK