FONTOS


 

Székely Bulcsú nem került be a Világligára utazó vízilabda-válogatottba

Vasárnap indul útnak Belgrádba a magyar vízilabda-válogatott, de Kemény Dénes szövetségi kapitány már tegnap kijelölte a Világkupára utazó csapatát. A névsorból kimaradt - többek között - az olimpiai bajnok Székely Bulcsú.

Még a szövetségi kapitány is elismeri, munkája legnehezebb részét jelenti, amikor csapatot kell hirdetnie. Kemény Dénesnek volt is már néhány kritikus pillanata, amikor addig meghatározó szerepet játszó embereket kellett itthon hagynia, s emiatt - noha utóbb az eredmények többnyire őt igazolták - érték is támadások bőven. Most a kedden kezdődő belgrádi Világkupára, az év legfontosabb versenyére kellett kiválasztania tizenhárom pólóst, s ez sem volt egyszerű feladat, hiszen a nyári programot, a Világliga-sorozatot még huszonegy játékossal kezdte.
"A felkészülés elején sokkal könnyebb keretet hirdetni, hiszen akkor a lelátóról hívom be az embereket, ilyenkor viszont olyan játékosokat kell kihagynom, akik hónapokat dolgoztak együtt a csapattal - mondta a szakvezető. - Szakmailag talán könnyebb indokolni, emberileg már sokkal nehezebb. Ráadásul előfordul, hogy valaki a saját posztján jobb, mint a riválisa, mégis a másik kerül be, mert a csapat szempontjából így előnyösebb." Kemény hozzátette, hasonló eset most is előfordult, de nevekről nem hajlandó beszélni, még az érintetteknek sem indokolja meg döntését. E lépést a korábbi csapathirdetéseket követő támadások váltották ki a kapitányból, ily módon szeretné kivédeni a viharokat, s azt mondta, így talán a kimaradó emberek sem ezen rágódnak, hanem megpróbálnak visszakerülni a keretbe.
A névsorból mindenesetre kiderül, hogy kilenc olimpiai bajnok, valamint a kapus Kovács alapember, s mellette igazán három posztért folyt nagy verseny. A szintén sydneyi aranyérmes Székely Bulcsú vesztett Katonás Gergellyel szemben, a második center posztjáért Bárány Attila és Steinmetz Ádám versengett, az előbbi győzött, míg a balkezesek különmeccsét Kiss Csaba nyerte Madaras Norbert ellen.
Kemény Dénes szerint a játékosok körében már nem téma a patraszi Világliga-döntőn született döntés, a felpaprikázott csapat azóta már az Unicum-kupán is bizonyította, remek formában van. Gondot csak az jelent, hogy többen megfáztak az utóbbi napok hűvösebb időjárása miatt. A legnáthásabb éppen a vállsérülése miatt két hetet kihagyó Kásás Tamás, pedig neki még külön úszóedzéseket akar tartani a kapitány.
Belgrádban kedden Oroszország lesz az ellenfél, aztán az Egyesült Államok és Jugoszlávia következik. Kemény szerint hihetetlenül erős a mezőny, és ha az első meccsét elveszíti a csapat, akár ki is eshet. Három válogatott is továbbjut a csoportból - ez a kapitány szerint némi biztonságot jelent -, de igazán az első helyezett jár jól, nem kell a középdöntőben szenvednie, rögtön az elődöntőben játszhat. A másik ágon Görögország, Horvátország, Olaszország és Spanyolország szerepel.
Vasárnap indul a válogatott a jugoszláv fővárosba, de aznap este hatkor még Szentesen a helyiek ellen bemutató meccset vív, majd Szegeden tölti az éjszakát, s onnan hétfőn utazik tovább.

  • A csapat: Szécsi Zoltán, Kovács Zoltán (kapusok); Fodor Rajmund, Biros Péter, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Steinmetz Barnabás, Vári Attila, Molnár Tamás, Bárány Attila, Benedek Tibor, Kiss Gergely, Kiss Csaba.

    Erdei Tamás, Magyar Hírlap 2002.08.15.

  • Férfi válogatott
    Női válogatott
    Világkupa 2002
    VÍZILABDA

    KÉPEK

      
      Unicum-kupa 2002

      
      Világliga 2002.07.16-19

      
      Világliga 2002.07.14

      
      Világliga 2002.07.12
      .. további képsorok >>

     
    LINKEK