FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért, A-csoport
Ez egyre érdekesebb

FTC-VMAX-Vasas-Plaket 9-8 (1-1, 2-3, 5-2, 1-2)

Komjádi uszoda, 500 néző. V: Bátori, Horváth S.
Gól - emberelőnyből: 7/4, ill. 6/4
Négyméteresből: -, ill. 2/1
Kipontozódott: Paján (24. p.), Vári (28. p.)

FTC-VMAX: SOSTAR, KATONÁS 2, NYÉKI 2, Takács A. 1, Tóth L., LEHMANN 4, Haufe
Csere: Szirányi, Paján, Tiba, Vogel, Hosnyánszky
Edző: Gyöngyösi András

Vasas-Plaket: Kósz, Vindisch, HESZ 1, Vári 1, Steinmetz Á., Madaras 1, SZÉKELY 3
Csere: Varga T. 2, Varga D., Varga II. Zs., Mátyás
Edző: Somossy József

Túlzás volna állítani, hogy a vízilabdajáték leginkább magával ragadó fejezeteiből adtak ízelítőt az együttesek az első negyedben: ez a játékrész masszív türelemjátékba fulladt. A centerek helyzetbe hozásának embert próbáló feladatával kívántak megbirkózni a csapatok - cserébe a játék összes szépségét levonultatták. Egy-egy kósza távoli lövés jelezte, hogy a megelőző másodpercekben a támadógárda tagjai hasztalan kísérleteztek a zóna feltörésével. Tóthot és Steinmetzet csupán egyszer sikerült normálisan kiszolgálni - mindkettőnek emberelőny lett a vége, amit Madaras a szélről, míg Takács a falból húzott a hálóba (1-1).

Nagyot dobott a meccsen egy némiképp mázlista angyalföldi gól a második negyedben (ettől kezdve igazi derbijelleget öltött a találkozó): egy megszerzettnek vélt labdát követően a zöldek meglódultak, ám az visszakerült a vetélytárshoz, Hesz pedig előzékenyen gólt lövetett Székellyel. Lehmann nemsokára pontosan célzott emberelőnyben, ám Székely kisvártatva egy rövid sarkossal lepte meg Sostart - mi tagadás, ez lepke volt, mi több, pillangó is talán... Akciógólra fórgól volt a válasz, akárcsak korábban, ezúttal Nyéki kapáslövésére nem ért oda a Vasas-védelem. A másik oldalon kissé hamvába holtnak tűnt a létszámfölényes helyzet, ám Hesznek sikerült a rázuhanó védő kezei között a léc alá vágni a labdát (3-4). Eztán nőhetett volna a "kvázi" vendégelőny, a következő fórt azonban nem sikerült hasonló sikerrel befejezni, igaz, a piros-kékeknél a Hesz-Mátyás-Varga D.-Madaras négyes képviselte a külső ágyúkat, Vári két hibája miatt, Varga T. izomlazítási okokból pihent, míg öccse, Zsolt újabban kevesebb bizalmat kap (illetve annál valamivel kevesebbet).

Ez visszaütött a harmadik negyedben: előbb Lehmann szerzett egy csodás gólt a kapu elé evickéltében, majd ugyanő simította be a labdát hét méterről, amikor már kiegészült az ellenfél egy emberhátrány után. A Vasas-támadásoknál ekkortájt kevesen értették, hogy ha Varga Tamás centerben van, miért zuhognak a labdák a feje fölött (céltévesztett lövések formájában). ahogy megjátszották, szállította az előnyt és a gólt is (5-5). Más kérdés, hogy Lehmann-nak nagyon megjött a lövőkedve, ráadásul a felső sarkot is eltalálta. Vindischnek ugyanez négyméteresből sem sikerült (felső léc), míg Madaras ziccerét Sostar kapta le - a kontrát Katonás fejezte be (7-5). Székelyben maradt annyi tűz, hogy egy szerelést követően végigmenjen a pályán, és elsüllyessze Sostart, csakhogy Nyékinek ismét bejött az, ami utoljára egy éve, a pireuszi BL-mérkőzésen: nyolc méterről csuklóból megcsavarta a labdát, ami a felső lécről placcsant be, egy másodperccel a negyedzárás előtt (8-6).

Tóth László hozhatta volna még súlyosabb helyzetbe az esélyest, de szó szerint kiverekedett helyzetéből Kósz lőtte telibe. Eztán a játékvezetők siettek az angyalföldiek segítségére, Tóth Lászlót küldték ki Váriról - holott a Fradi támadott. Időkérést követően Vári átlőtte a blokkerdőt (habár a fórt indító passz kishíján taccsra ment - centiken múlott...). Később egy labdanélküli kiállítás fejlődött négyméteressé a zöldek kapuja előtt, amit Varga Tamás bevarrt, teljesen felforralva az utolsó három percet (8-8). A ferencvárosiak elidegeskedték a maguk emberelőnyét, később Nyékinek másodszor már nem jött be a "légi cunder", de Várinak sem sikerült ugyanaz a figura. Igaz, Steinmetz nagyobb ziccerbe került a kipattanót követő zűrzavarban, de Sostar hihetetlen reflexszel mentett.

Mint utóbb kiderült, pontot is, sőt, pontokat: merthogy az utolsó támadás során kompenzációs jelleggel emberelőnybe került a Fradi, játékosai ugyan láthatóan elégedetten adogatták körbe a labdát, nem akarván időt hagyni egy esetleges rontással ellenfelüknek, ám egy utolsó lövést Katonás azért elvállalt - immár hat a hat ellen, rendezetlen védelemmel szemben -, a labda pedig védhetetlenül vágódott a jobb felsőbe (9-8).

Avagy valami ilyesmiről álmodott korábban Gyöngyösi András, hogy végre megverjenek egy nagycsapatot is. Más kérdés, hogy az utóbbi időben a Vasas túlságosan is sebezhetőnek tűnik...

Mestermérleg:

Gyöngyösi András: - A Partizan elleni rossz mérkőzés után sikerült fokozatosan magához térnie a csapatnak. Lépésről lépésre javult a játék, így nőtt a játékosok hite is, ennek az eredménye a mai remek eredmény. Persze, nem szabad elszállnunk magunktól, mindez nem jelenti azt, hogy mi is bejelentkeztünk volna a bajnoki címre.

Somossy József: Nem szeretnék semmit sem mondani.

Az állás
1. Honvéd 18 17 1 - 269-115 35
2. Vasas 18 15 - 3 204- 94 30
3. BVSC 18 14 1 3 183-116 29
4. FTC 18 12 1 5 167-121 25
5. Szeged 18 8 2 8 132-141 18
6. UTE 18 8 1 9 149-136 17
7. Szentes 18 6 3 9 144-172 15
8. OSC 18 6 1 11 136-174 13

CSG, Nemzeti Sport 2002.02.14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  FTC-Vasas 2002.02.13

 
LINKEK