FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért
Tíz hónap után először nyert magyar csapat vendégként a Kőér utcában
Felálltak a padról és a padlóról

Domino-BHSE--Vasas-Plaket 8-10 (1-3, 4-2, 1-1, 2-4)

A mérkőzés osztályzata: 3
Kőér utca, 1500 néző. V: Marjai, Horváth Cs.
Gól - emberelőnyből: 12/6, ill. 10/7
Négyméteresből: 3/3, ill. -
Kipontozódott: Sugár (24.), Jäger (26.), ill. Vindisch (20.), Vári (23.), Székely (28.)

Honvéd: Pelle, Tóth I., BIROS 4, Jäger 1, Molnár T., Sugár, Kiss G. 3
csere: Szívós, Bereczki, BÁRÁNY, Takács
Edző: Kovács István

Vasas: NÉMETH ZS., Hesz 1, Vári, VARGA II ZS. 1, Varga T., Vindisch 2, Székely
csere: MADARAS 3, MÁTYÁS 1, VARGA D. 2, STEINMETZ Á
Edző: Somossy József

Duplán sikerült meglepnie Somossy Józsefnek a bajnokcsapatot, amennyiben Kósz Zoltán helyett Németh Zsolt védett, támadásban pedig az átlagcsapatok által a veszni látszó meccsek végén bedobott vésztaktikával nyitott, azaz két centert küldött a Honvéd kapuja elé. A Varga fivérek fickándozása egyrészt kiállításokat eredményezett -ebből két gól is született -, másrészt szellősebbé tette a hazaiak zónáját, akik csupán a második negyedre rendeződtek el úgy, hogy néhány perc után a Vasas visszaállt a normális, egycenteres játékrendre. Annyit azonban elértek a vendégek, hogy az első negyed után kapaszkodásra késztették vetélytársukat, elvégre Pelle nem tudott mit kezdeni Vindisch lövéseivel és Hesz fej fölé irányzott labdájával (a másik oldalon egy védelmi baklövést követően Jäger szépített: 1-3). Más kérdés, hogy eztán elég volt az első hét percben remeklő Vindisch "blackoutja" - csinált egy kiállítást, blokkba lőtt egy emberelőnyt, aztán összehozott egy négyméterest -, és máris egyenlő volt az állás (3-3). Mielőtt a hazaiak fújhattak volna egyet, Madaras sunyi átlövése csusszant be Pelle keze alatt, majd Kiss ejtett lidércesebb napjaira emlékeztető módon. Eztán Hesz rajtolt Birosról úgy, ami kimerítette a súlyos testi sértés kategóriáját, az emberelőnynél Molnárt lerántották, Biros bevágta a négyest, később pedig Madaras előnygólját egyenlítette ki egy szédületes betörést megkoronázó ejtéssel (Bereczki passza sem volt akármi: 5-5).

A Vasas mindazonáltal nem tört meg, sőt: a harmadik negyedet is góllal kezdte, miután Varga Dániel a szélről simított be meglehetősen bársonyos simasággal egy emberelőnyt. A kölcsönt Kiss adta vissza rögtön, egy mutatós kapáslövéssel - ám ez volt az első és egyben az utolsó emberelőny, amit a Honvéd szélről be tudott fejezni. Ez különösen akkor vált feltűnővé, amikor a periódus hajrájában Tóth egymás után kettőt is elbaltázott, az elsőnél Madaras verte ki a kezéből a labdát, a másodiknál Varga Dániel szedte le a keresztpasszát. Holott ekkoriban mintha a dominósok felé billent volna a mérkőzés, a zóna ugyanis tökéletesen szűrt, Pelle biztosan védte a távoli lövéseket, míg elöl rendre meg tudták játszani Molnárt vagy Bárányt egy-egy kiállításért cserébe. Csakhogy a létszámfölénnyel képtelenek voltak mit kezdeni, a negyedik negyed elején a harmadikat is kihagyták zsinórban, habár úgy is fogalmazhatnánk, hogy Németh ért oda szenzációsan Biros bombájára. Molnár sem tudott vezetést szerezni, igaz, nála újabban már-már divatszámba megy, hogy ordító helyzetben kicsúszik a labda a kezéből... Mátyásban viszont volt annyi kurázsi, hogy két sikertelen távoli bombát követően beleálljon egy lövésbe emberelőnyben: igaza lett, a labda bevitte Pelle kezét. Egy elkapkodott hazai akció után - Kiss adott rossz passzt Molnárnak - Madaras kettőre hizlalta az előnyt előnyből (ekkor már nagy hatékonysággal zilálták szét a zónát a Vasas pólósai, és játszották meg Steinmetzet), s noha erre Kiss felelt négyesből, nemsokára kiderült, a korábban a Vasas-cserepadon üldögélők ezen a napon meccsdöntő tényezővé nőtték ki magukat. A szezonban eddig túl sok bizalmat nem kapó tinitehetség, a meccs első részében néhány töttyedt passzal jelentkező Varga Dániel ugyanis másodszor is tanújelét adta, hogy ha mer, nyerőember lehet: lebilincselő könnyedséggel rakta be a labdát a léc alá. Biros még egyszer megvillant, ám egymaga nem bírt a Vasassal (a 22 hazai lövésből 10-et vállalt, ennyit a többiek formaingadozásáról...), pláne hogy a magát a kapu elé brusztoló, az utóbbi időben szintén nem favorizált Varga Zsolt egy parádés akcióval eldöntötte a mérkőzést (8-10).

Amiben nem csupán az a bravúr, hogy a Vasas 2001. április 29. óta az első magyar csapat, amelyik nyerni tudott a Kőér utcában: akkor a BVSC, később pedig a BL-selejtezőben diadalmaskodó Posillipo Napoli úgy győzött, hogy már a félidőben bőven vezetett. Most a Vasas az utolsó negyedben tudta két vállra fektetni a bajnokot, amit bízvást nevezhetünk páratlan teljesítménynek, különösen annak fényében, hogy épp azzal kapta el a Dominót, amivel a Domino szokott másokat: az előny-hátrány csata megnyerésével (a második félidő mutatói: 7/3, illetve 4/4). Hogy ez az ugródeszka elegendően rugalmas-e a gödörből való kitöréshez, majd kiderül, az viszont biztos, marad izgalom a felsőház "tavaszi ülésszakára" is.

Mestermérleg:

Kovács István: - Voltaképpen azon múlt a siker, hogy 6-6-nál kihagytuk az emberelőnyöket. Ha ott sikerül átvennünk a vezetést, a Vasasnak kellett volna futnia az eredmény után, esetleg idegesebb játékra kényszerítettük volna ellenfelünket, amiből mi jöhettünk volna ki jól. Ez különösen azért fájó, mert ma végre sikerült megvalósítani azt, ami eddig nem ment, azaz a labda pontos beadását centerbe. Csakhogy a lövésekkel gondjaink voltak emberelőnyben, ezért veszítettünk.

Somossy József: - Úgy vélem, ezzel a sikerrel válaszoltunk mindazokra a pletykákra, amelyek az utóbbi időben kaptak szárnyra. Nincs semmi gond a csapatnál, fegyelmezetten játszottunk, teljesen megérdemelten nyertünk.

Kata bejött

Bejött a kapuba - és ez a húzás bejött. Németh II Zsolt nem először produkál aprócska csodát nagy derbin: annak idején főszerepet játszott az UTE két LEN-kupa-győzelmében is (1997, 1999), különösen a második alkalommal akadt néhány igen emlékezetes beugrása. A "Kata" becenévre hallgató, balkezes kapus (ritka az ilyesmi) védési indexe ugyan nem kirívó, ám az ezer fokon égő hálóőr mindig a legélesebb pillanatokban volt képes odakapni a kezét a labdák elé: rendre akkor, amikor a Honvéd átvette volna a vezetést. S hogy vasárnap miért éppen rá esett a választás? "Nekünk két nagy célunk van: a KEK és a bajnokság - magyarázta Somossy József. - Jövő héten fontos KEK-mérkőzés következik, nem akarom Kósz Zolit kifárasztani. Kicsit ólmosabban mozgott az utóbbi meccseken, Kata viszont Szentesen remekelt, úgy gondoltam, nyugodtan beállíthatom erre a meccsre. Ez mellékesen azt is célozta, hogy a védők jobban odafigyeljenek: az olimpián, a jugók elleni elődöntőn is látszott, milyen jó hatással van a védekezésre, ha az emberek tudják, mögöttük a cserekapus áll."

Statisztika
1 Pelle Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Jäger Gábor 1 1 0 0 0 1 1 0 3
4 Bereczki Miklós 0 0 0 0 0 0 1 1 1
5 Szívós Márton 0 0 0 0 1 2 1 2 0
6 Bárány Attila 0 0 0 0 0 0 0 5 1
7 Kiss Gergely 3 1 0 1 0 1 0 0 0
9 Molnár Tamás 0 0 0 0 1 0 0 5 0
10 Takács Attila 0 0 0 0 2 1 0 0 2
11 Biros Péter 4 3 1 2 0 2 2 1 0
12 Sugár Sándor 0 0 0 0 0 0 0 0 3
13 Tóth Imre 0 0 1 0 0 1 1 1 1
Összesen 8 5 2 3 4 8 6 15 11

Kapusteljesítmény. Pelle Balázs: 17 lövés/7 védés: 41.17%
1 Németh Zsolt 0 0 0 0 0 1 0 0 0
2 Székely Bulcsú 0 0 1 3 0 0 0 1 3
3 Madaras Norbert 3 2 0 0 1 2 1 0 1
4 Mátyás Zoltán 1 0 1 1 1 0 0 0 2
5 Vindisch Ferenc 2 0 1 0 0 3 1 0 3
6 Varga Tamás 0 2 1 0 0 0 0 0 1
7 Hesz Máté 1 0 0 0 0 0 0 0 1
9 Varga Dániel 2 0 0 0 0 1 0 0 1
10 Vári Attila 0 3 2 0 0 0 0 1 3
12 Varga II Zsolt 1 0 0 0 0 0 0 2 1
13 Stienmetz Ádám 0 0 0 0 0 2 0 6 0
Összesen 10 7 6 4 2 9 2 10 16

Kapusteljesítmény. Németh Zsolt: 13 lövés/5 védés: 38.46%

Csapatstatisztikák. Összes lövés: 22-29 (negyedenként: 6-9, 7-8, 4-5, 5-7).

Kontrafault: 3-0. Ráúszás: 1-3

AZ, CSG, Nemzeti Sport 2002.02.18.

Újra összecsapnak a bajnokok -ismét Honvéd-Vasas
Harmadszorra szuper

Honvéd-Vasas, Kőér utca 11.00

Történt, ami történt, a jelző a szuper marad. Szuper, mint rangadó, szuper, mint Honvéd-Vasas. Hiába botlott meg kétszer is váratlanul Angyalföld neves képviselője, hiába hagyta ott a Szőnyi úton százszázalékos mutatóját a Domino, a meccs, a nagy meccs, a legnagyobb mégiscsak kettejük csatája. Kétségkívül óriási tehetség a ferencvárosi csodakezű, Hosnyánkszky Norbert, hétről hétre feltűnően taktikusabb, erősebb a BVSC-s Kis Gábor -és sorolhatnánk a felsorolást a végtelenségig -, mégis, lássuk be, manapság a bajnok és a kupagyőztes játékosait hordozza tenyerén a nép, főként náluk vannak olyan játékosok idehaza, akik miatt nem csak a Kőér utca, a Hősök tere is megtelne -ha alkalmasint hőseink szobra előtt állítanának fel egy alkalmi medencét.

Kovács István és Somossy József csapata a nyári nagybevásárlást követően harmadízben méri össze erejét: a novemberi bajnoki korán jött a piros-kékeknek, a megannyi unalmas, edzésjellegű találkozó után a még csikorgó gépezet asszisztált a már-már óraműpontossággal forgó Domino-hengerhez (12-8 Molnáréknak), hogy aztán a tavalyi esztendő utolsó pólómeccsén, a sokáig emlékezetes, nagy vihart kavart Szuperkupán visszavágjon a Vasas a kudarcért. A Komjádiban rendesen osztották egymást a felek - ám gyorsan tegyük is hozzá, mert sokaknak még most sem világos, hogy a derbi egyetlen sérülését, Biros Péter megsebzését a mindinkább érettebb játékot nyújtó Steinmetz Ádám véletlenül okozta. A felek azóta megbeszélték a történteket, különben is, baráti szálak sokasága fedezhető fel a két klub játékosai között, azaz ami elmúlt, elmúlt, új meccs, új remények, hol van már a tavalyi hó...

Biroson sem látszik már a heg, pedig "Fácán" az utóbbi időben sokat van a középpontban. Újabban visszatért firenzei, jól bevált módijához: nem adja öt gólnál alább..."Csak tölt és tüzel"-jellemezte őt edzője, aki elárulta: leginkább azt szereti bajnokában, hogy egy rosszul sikerült lövés után sem veszti kedvét, legközelebb újra beleáll.

Önbizalomban persze a túloldalon sincs hiány. Hogy is lehetne, mikor Vári, Székely vagy Varga Tamás révén a legnagyobbak tempózgatnak a Vasas sapkájában. Hogy kikaptak a BVSC-től és a Fraditól is? Ki, de ettől még egy pillanatra sem lettek rosszabb játékosok, ugyanúgy klasszismozdulatokat várhatunk tőlük, mint azt megelőzően. Valamiért ugyan hullamvölgybe került a gárda, nem véletlen, hogy a fogadóirodákban is a Honvéd győzelmére (ami borítékolná a Domino alapszakaszbéli elsőségét) fizettek kevesebbet.

Ám ne felejtsük: egy szuperrangadón badarság lenne leírni bármelyik felet is...

AZ, Nemzeti Sport 2002.02.17.

Inkább most veszítsenek, mint a végén
Nincs pánik a Vasasnál

Négy nap alatt két bajnokit veszített a Vasas-Plaket együttese, ez pedig ebben a "focializálódott" országban rögtön kérdéseket vet fel, van-e, lesz-e bűnbak, bírság, váltás, meg ami a futballstadionokban krízishelyzetekben megszokott. Elvégre egy efféle gazdasági vállalkozás -- elvégre ez a szupercsapat elsősorban annak számít -- életében egyvalami számít: a gól- és ponttermelés, márpedig ennek folyamatában feltűnő defektusok mutatkoznak. Mind a harmadik BVSC-Brendon, mind a negyedik FTC VMAX ellen úgy látszott, valami nagyon nem stimmel a nyáron sztárok sorát igazoló alakulatnál.

Ám értesüléseink szerint az együttes mögött álló szponzorcsoport szerdai megbeszélésén egyetértés mutatkozott a tekintetben, hogy bizalommal vannak a játékosok és edzőjük iránt, és ezen az esti vereség sem változtatott. Ezt erősítik meg Méhes Jenő szakosztályvezető szavai: "Minden csapat életében vannak mélypontok, emiatt nem törhet ki a pánik. Ha Sydneyben két vereséget követően bárki pánikba esett volna, aligha nyerünk olimpiát. Abból a sikerből egyébként azt a tanulságot is le lehet vonni, hogy nem mindegy, mikor kap ki egy gárda. Atlantában is kétszer veszítettünk -- a két utolsó meccset, elment még az érem is. Ez ránk is érvényes: inkább most veszítsünk, mint a végén, az igazán fontos összecsapásokon. A fiúknak meg kell mutatniuk, hogy van bennük tartás, hogy fel tudnak nőni a feladathoz."

Ennek bizonyítása már vasárnap megtörténhet: ekkor ugyanis a legnagyobb rivális, a Domino-BHSE uszodájában szállnak vízbe.

Nemzeti Sport 2002.02.15.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK